Vasárnap estétől jelentős felhőzetcsökkenés kezdődik, és a reggeli órákra a legtöbb helyen teljesen kiderül az égbolt. Az éjszaka második felében a záporok és zivatarok is fokozatosan mindenütt megszűnnek. A légmozgás gyenge lesz.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 11 és 17 fok között valószínű, bár néhol előfordulhatnak ennél pár fokkal hűvösebb körzetek is.


Hétfőn napközben alapvetően napos időre van kilátás, amelyet csupán kevés fátyol- és gomolyfelhő zavarhat meg. Néhol zápor, esetleg zivatar továbbra sem kizárt. A légmozgás a nap folyamán nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad.

Igazi nyári melegre számíthatunk: a legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 31 fok között alakul.

Figyelmeztetés: Este fokozott óvatosságra van szükség, elsősorban az északkeleti határ közelében. Itt előfordulhat zivatar, amelyet viharos, akár 60-75 km/h-s széllökések, intenzív csapadék, valamint kisebb méretű, 1-2 cm alatti jég is kísérhet, ami lokálisan kárt tehet a kultúrákban. A nyugati határszélen sem kizárt egy-egy besodródó zápor, amelyből gyenge villámtevékenység alakulhat ki.


SZÉLTÉRKÉP, CSAPADÉKTÉRKÉP, HŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.

Forrás: Met.hu

Indexkép: Pixabay