Az elmúlt évek időjárási szélsőségei jelentősen felértékelték a növényállomány térbeli elrendezésének szerepét a szántóföldi növénytermesztésben. A gyakori nyári hőhullámok, a csapadék egyenetlen eloszlása és az egyre gyakoribb aszályos periódusok miatt lényeges kérdéssé vált, hogy milyen sor- és tőtávolsággal tudják a növények a rendelkezésre álló vízkészletet a leghatékonyabban hasznosítani. A sorköz a kutatások alapján alapvetően befolyásolja a talajnedvesség alakulását, a gyökérzet fejlődését, a lombzáródás sebességét és a talaj vízkészletének hasznosítását.
Szűk sorközzel nagyobb a termés
A témában az utóbbi években a dél-olaszországi Bari térségében végeztek alapos vizsgálatot. A kutatók 50, 75 és 100 cm-es sortávolságok hatását elemezték, kukoricában, miközben nemcsak a termést, hanem a gyökérzet fejlődését, a talajnedvesség változását és a talajrepedések kialakulását is nyomon követték. A legnagyobb termést az 50 cm-es sortáv biztosította. Ez több mint 16,5 tonna hektáronkénti szemtermést eredményezett, bő 8 százalékkal többet, mint a 75 centis sortáv és 18 százalékkal többet, mint az egyméteres távolság. A kedvező eredmény hátterében elsősorban a gyorsabb lombzáródás állt. A növények korábban árnyékolták a talajfelszínt, így csökkent a közvetlen párolgás, miközben a teljes állomány hatékonyabban hasznosította a napsugárzást.
A szója esetében a Pioneer végzett 129 kísérletet és 67 helyszínt tartalmazó metaanalízist. A 15 és a 30 hüvelykes (38 és 76 centis) sortávok hatását vizsgálták a különböző termőrégiókban. Az USA középső államiban 3, míg a déli államaiban 18 százalékos terméstöbbletet jelentett a szűkebb sorköz, emellett a gyomok biomasszája is 71 százalékkal csökkent a szoros talajtakarás miatt.
Nagy termés = nagy vízfelhasználás
A kutatások ugyanakkor arra is rámutattak, hogy a nagy termés fokozott vízfelhasználással jár. Dél-Olaszországban a nagyobb gyökértömeg dacára a legszűkebb sorokban alakult ki a legnagyobb repedéshálózat a talajban, és a tenyészidő végére az 50 cm-es sorok között maradt a legkevesebb víz a földben. A szója esetében is igaz, hogy a nagyobb termés nagyobb transzspirációval és nagyobb vízfelhasználással jár, bár a kutatások általában nem ezt hangsúlyozzák, hanem a szója tápanyag-szolgáltató szerepét.
Az olasz kutatók úgy látták, hogy nem minden az egyszeri nagy termés, a következőre is gondolni kell! Ezért szerintük a 75 cm-es kukoricatávolság kedvező kompromisszumot jelenthet a jó termés és a talajállapot megőrzése között. De gondolkodhatunk másképp is: a szűken vetett kapásnövényt egy tág sortávolságú növény kövesse. A tág sorköz lehet 25 centi is, ha búzáról van szó.
A napraforgó takar, de párologtat is – Fotó: Agroinform
Idei tanulságok a napraforgót követő búzával
Vetésforgó
Idén sok magyarországi termelő tapasztalta azt, hogy a napraforgó után vetett búzaállományok sokáig sokkal szebb képet mutattak, mint az őszi borsót követők. Ez minden tankönyvi adatnak ellentmondott. Az oka az lehet, hogy a napraforgó sokáig árnyékolta a talajfelszínt, míg a borsó után a forró nyár szinte kiégette a felső talajrétegből a vizet és a talajéletet. A száraz feltalajba kerülő búzaszemek nehezen találták meg gyengécske gyökereik számára a vizet, és egészen márciusig rosszabbul néztek ki, mint a napraforgó után vetett táblák. Májusra azonban ezek az állományok merültek ki hamarabb, és kiütköztek a napraforgó-elővetemény hátrányai. Az erősen indult búzák végül nem találtak elég vizet a földben, míg a gyengén kezdők mélyre hatoltak a gyökereikkel, és végül a borsó hátrahagyott tápanyagait és a mélyebb rétegekben rejlő vizet is felvették.
Sortáv
Azonos elővetemény esetén azonos körülmények között idén májusban azok a búzatáblák mutattak hosszabb, teltebb kalászokat, amelyeket duplagabonatávra, fele magmennyiséggel vetettek. Legalábbis erről számol be a Szolnok melletti Zagyvarékason gazdálkodó Kézér Csaba. „Most 120 mm esőnél tartunk, tavaly összesen 380 mm esett, ebből 80 mm az év legvégén” – osztotta meg a szomorú adatokat május végén. Úgy gondolja, hogy idén a 25 centire, 100 kiló normával vetett búzái teremnek a legtöbbet. Ezt azzal magyarázza, hogy a kevés vízből több jutott egy-egy tőnek a ritkább állományban, amelyik igyekezett több kalászt is kinevelni.
Mi a lényeg?
Aszályos körülmények között mindenképpen azzal kell számolni, hogy a gyorsabban fejlődő, sűrűbb állomány jól takarja a felszínt, de hamarabb használja fel a talaj vízkészletét. Ezt különösen az utóveteményben kell figyelembe venni. Érdemes azt is észbe vésni, hogy az olajnövények több vizet használnak fel, mint a gabonafélék. Még a repce is 60 százalékkal(!) több vizet igényel a fejlődéséhez, mint a búza:
Növények vízfelhasználása – Forrás: Horsch
A jövő sikeres technológiái várhatóan nem egyetlen univerzális sortávra épülnek majd, hanem helyspecifikusan igazodnak helyi talajadottságokhoz, mikroklímához, vetésforgóhoz és az adott évjárat kockázataihoz. Ne feledkezzünk el a sekélyművelés és a no-till vízmegtartó szerepéről sem! Itt számoltunk be róla a legutóbb: Főpróba aszályban, megvan az eredmény: így vizsgázott az őszi búza az extrém száraz tavaszon.
Indexkép: Agroinform.
