A görög rendőrség 13 embert tartóztatott le, akiket az Európai Unió mezőgazdasági támogatásainak jogszerűtlen megszerzésével vádolnak. Az ügy egy nagyobb finanszírozási botrány része. A Pénzügyi Bűnözés Elleni Osztály tájékoztatása szerint

a bűnözői hálózat a mezőgazdasági támogatási kérelmezési központokon keresztül benyújtott hamis bevallásokkal jutott forrásokhoz.

A letartóztatott 13 személy mellett legalább 39 másik gyanúsított ellen folyik eljárás. Az őrizetbe vettek között szerepel a támogatási kérelmek közvetítését végző Mezőgazdasági Támogatási Kérelmezési Központ (KYD) egyik munkatársa is. A Nyugat-Görögországban és Észak-Görögországban működő csoport több mint 2,5 millió eurót szerzett meg jogtalanul.

Ez a hatodik bűnszervezet, amelyet azóta számoltak fel, hogy Laura Kövesi, az Európai Unió főügyésze feltárta az uniós költségvetésnek becslések szerint több mint 20 millió eurós kárt okozó csalássorozatot. Korábban Észak-Görögországban és Kréta szigetén is számoltak fel hasonló hálózatokat.



Az Európai Ügyészség (EPPO) athéni irodája 2025-ben indított nyomozást az ügyben, amelyben termelők, politikusok, valamint a források elosztásáért felelős ügynökség (OPEKEPE) munkatársai is érintettek.

A felmérések szerint a lakosságot jelenleg a megélhetési költségek növekedése mellett az OPEKEPE-botrány is foglalkoztatja a közelgő általános választások előtt. A kormánypárt húsz tagját vizsgálták az ügy kapcsán, azonban egy volt mezőgazdasági miniszter és egy volt miniszterhelyettes esetében a parlamenti többség elutasította a mentelmi jog felfüggesztését.

Forrás: euractiv.com

Indexkép: illusztráció/Shutterstock