A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) tájékoztatása szerint egyre súlyosabb mezőgazdasági károkat okoznak bizonyos védett állatfajok – köztük a vetési varjú, a seregély, a kárókatona és a lúdfélék –, miközben a jelenlegi jogszabályi környezet nem biztosít érdemi védekezési lehetőséget, és a gazdák a károk után sem kapnak kártérítést.
A MAGOSZ szerint a tavaszi vetésekben a legnagyobb károkat a vetési varjak okozzák, amelyek ugyan európai uniós szabályozás alapján védett állatok, így ellenük csak erősen korlátozott eszközökkel lehet fellépni. A szervezet hangsúlyozza: a jelenlegi rendszerben a gazdák gyakorlatilag nem tudnak hatékonyan védekezni a kártételek ellen.
A tájékoztató szerint a varjak által okozott károk után kártérítés sem jár, mivel a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény nem biztosít erre megfelelő jogi alapot. A riasztási engedélyek beszerzése hosszadalmas adminisztrációhoz kötött, és a tapasztalatok szerint a gyakorlatban nem hoz érdemi eredményt. A gyérítés pedig csak közérdekből engedélyezhető, miközben a mezőgazdasági kár megelőzése a jelenlegi szabályozás alapján nem minősül ilyen esetnek.
A MAGOSZ felhívja a figyelmet arra is, hogy a vetési varjú európai állománya jelentős: a világ populációjának mintegy 30 százaléka Európában él, a kontinens teljes állománya pedig 15–30 millió felnőtt egyedre tehető. A szervezet szerint nemcsak a külterületi szántóföldeken, hanem a települések belterületein is egyre nagyobb problémát jelentenek a túlszaporodott állományok.
A gazdaszervezet álláspontja szerint nem várható el a termelőktől, hogy egyedül viseljék a védett állatok által okozott károkat. Úgy vélik, a megoldást a szabályozás módosítása jelenthetné: egyrészt lehetővé kellene tenni az érdemi, hatékony védekezést, másrészt pedig biztosítani kellene a gazdák számára a megfelelő kártalanítást.
A MAGOSZ szerint a jelenlegi helyzet hosszú távon fenntarthatatlan, ezért az ügyben számítanak a gazdatársadalom széles körű támogatására és közös fellépésére.
Forrás: MAGOSZ
Indexkép: Pexels