Kovesdi-Jozsef-Senit-foto

Kövesdi József

Senit Kft.

Villamosmérnökként végzett 1993-ban a Mai Óbudai Egyetem jogelődjén. Közgazdasági tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetem MBA képzésén folytatta. A Sensormatic Corporation nevű amerikai multinacionális vállalat kereskedelmi képviselőjeként kezdte meg szakmai tevékenységét, 1999-től 2005-ig a cég kereskedelmi igazgatója volt. Az ipari biztonságtechnika szakértőjeként jelentős projektekben vett részt, így a Parlament Őrzésvédelmi rendszerének kiépítésében is. 2005-ben alapította meg saját vállalkozását, a
Senit Kft-t, amelyben tulajdonos és ügyvezető. A mezőgazdaságban 2013-óta van jelen, telephely informatikai fejlesztések kivitelezésével és üzemeltetésével. Cégében a mezőgazdaság speciális igényire külön ágazatot hozott létre. „OKOSFARM a Precíziós Telephely” néven. A gazdálkodók igényei alapján fejlesztenek jól használható, működő informatikai alapú megoldásokat az agráriumban. Küldetésének tekinti az informatikai kultúra megteremtését a mezőgazdaságban, szerinte ez az innováció és hatékonyság
növekedésének alapja. Elkötelezett híve az oktatásnak, hogy a jövő generációja már hatékony eszközként tekintsen az informatikára. Szakmai szervezetekben tevékenyen részt vesz, tagja az Agrárinformatikai Klaszternek valamint a Magyarországi Precíziós Gazdálkodási Egyesületnek, ahol a felügyelő bizottság tagja.
Nős, 2 felnőtt lánya van, 20 és 17 évesek. Hobbija minden, ami mozog, így a motorozás kerékpározás és vitorlázás is. Szabadidejében elméleti fizikával kapcsolatos könyveket olvas, vagy ZEN meditációt gyakorol.

További előadók:

Küldetésünk, hogy hazai és nemzetközi példákon keresztül bemutassuk a precíziós gazdálkodás gyakorlatát - úgy, hogy a beruházás
meg is térüljön

KONFERENCIA ÉS KIÁLLÍTÁS 2020

A nagy sikerű PREGA Konferencia és Kiállítás rendezvény sorozat 2020-es állomásán ezúttal is a lehető legtöbb és leghasznosabb információk átadására helyezzük a hangsúlyt.

Megosztás itt: facebook
Rendezvény megosztása

Ha felmerült Önben bármilyen kérdés, forduljon hozzánk bizalommal a tusak.zita@prega.hu e-mail címen vagy hétköznap 08:00 – 16:30 között a +36 30 383 3506 telefonszámon.

  • Időpont: 2020.02.18-19.
  • Helyszín: 1044 Budapest, Íves út 16., Aquaworld Resort ****

Fizetési rendszer: