Mesterhazi-Peter-Axial-foto

Dr. Mesterházi Péter Ákos

Axiál Kft.

precíziós gazdálkodási csoportvezető

Az Axiál Kft. precíziós gazdálkodási csoportvezetője, a Széchenyi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Karának címzetes egyetemi docense.
Okleveles agrármérnök. 1997-óta foglalkozik a helyspecifikus növénytermesztéssel. Ebből írta diploma munkáját, majd PhD disszertációját. Címzetes egyetemi docensként részt vesz a hazai agrár felsőoktatásban zajló MSc. és szakmérnöki képzésekben. Rendszeresen kérik fel precíziós gazdálkodással kapcsolatos diplomadolgozatok, PhD disszertációk bírálatára, szakcikkek írására.

Az előadás azt vizsgálja, hogy melyek azok a folyamatok, sajátosságok, melyek a mezőgazdaság digitalizációját sürgetik. A növénytermesztés, különösen a precíziós növénytermesztés példáján keresztül rámutat az adat és információ utóbbi években történt felértékelődésére. A jövőbe tekintés mellett elsősorban a ma teendőire és az ezzel kapcsolatos kihívásokra hívja fel a figyelmet.

További előadók:

Küldetésünk, hogy hazai és nemzetközi példákon keresztül bemutassuk a precíziós gazdálkodás gyakorlatát - úgy, hogy a beruházás
meg is térüljön

KONFERENCIA ÉS KIÁLLÍTÁS 2020

A nagy sikerű PREGA Konferencia és Kiállítás rendezvény sorozat 2020-es állomásán ezúttal is a lehető legtöbb és leghasznosabb információk átadására helyezzük a hangsúlyt.

Share on facebook
Rendezvény megosztása

Ha felmerült Önben bármilyen kérdés, forduljon hozzánk bizalommal a tusak.zita@prega.hu e-mail címen vagy hétköznap 08:00 – 16:30 között a +36 30 383 3506 telefonszámon.

  • Időpont: 2020.02.18-19.
  • Helyszín: 1044 Budapest, Íves út 16., Aquaworld Resort ****

Fizetési rendszer: