Olah-Richard-Aro-Peritum-foto

Oláh Richárd

Aro-Peritum Kft.

A Szent István Egyetem Kertészettudományi Karán dolgozom mint tanszéki mérnök, szakterületem az idegenhonos, inváziós rovarfajok elterjedésének, biológiájának és a környezetkímélő védekezési eljárásoknak a tanulmányozása, jelenleg a doktori védés előtt állok. 2018-ban létrehoztam saját cégemet az Aro-Peritum Kft-t. Cégem együttműködik a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal és a NAIK Gyümölcstermesztési Kutatóintézetével, mely keretében az elkövetkezendő években új növényvédelmi technológiák kifejlesztését tűztük ki célul. Ennek egyik eredményeként cégem 2019-ben kifejlesztett egy ”csali” permetezési technológiát, amit a jövőben a diósgazdák sikeresen alkalmazhatnak a nyugati dióburok-fúrólégy ellen.

Az utóbbi években a dió termesztésében megfigyelhető kedvező változásokra árnyékot vet egy új, behurcolt diókártevő, a nyugati dióburok-fúrólégy (Rhagoletis completa). Az ellene való védekezést rendkívül megnehezíti, hogy a rajzás igen elhúzódó és az imágók az amúgy is magas koronával rendelkező diófák felsőbb szintjén fordulnak elő nagy egyedszámban, ahol földi gépekkel nehezen elérhetőek. Az előbb említett problémák miatt egy új technológiai megoldást próbáltunk ki a kártevő megfékezésére. A hatékonyság fokozása érdekében úgynevezett csalogatóanyagos kezeléseket alkalmaztunk, melynek lényege, hogy a növényvédő szer mellé egy „csali” anyagot is tettünk, amit egy permetező drónnal juttatunk ki. Az eredmények tükrében az új technológiával jobb hatékonyságot és alacsonyabb kártételi szintet tudtunk elérni kevesebb felhasznált növényvédő szer mellett, mint a hagyományos üzemi kezelésekkel.

További előadók:

Küldetésünk, hogy hazai és nemzetközi példákon keresztül bemutassuk a precíziós gazdálkodás gyakorlatát - úgy, hogy a beruházás
meg is térüljön

KONFERENCIA ÉS KIÁLLÍTÁS 2020

A nagy sikerű PREGA Konferencia és Kiállítás rendezvény sorozat 2020-es állomásán ezúttal is a lehető legtöbb és leghasznosabb információk átadására helyezzük a hangsúlyt.

Megosztás itt: facebook
Rendezvény megosztása

Ha felmerült Önben bármilyen kérdés, forduljon hozzánk bizalommal a tusak.zita@prega.hu e-mail címen vagy hétköznap 08:00 – 16:30 között a +36 30 383 3506 telefonszámon.

  • Időpont: 2020.02.18-19.
  • Helyszín: 1044 Budapest, Íves út 16., Aquaworld Resort ****

Fizetési rendszer: