A precíziós öntözés célja a termelés biztonságának garantálása, valamint a termelés növelése optimális vízfelhasználással. A megfelelő vízfelhasználás egyszerre kiemelt szempont a környezettudatos vízgazdálkodás és a növények stresszmentes fejlődése miatt is.

A 2022 májusi PREGA konferencián Dr. Tóth Csaba tartott előadást Precíziós öntözésvezérlés hagymatermelésben digitális IoT mérőállomásokkal címmel.

Dr. Tóth Csaba ismertette, milyen részekből áll egy öntözésvezérlő rendszer, majd kitért a szenzorokra, a mért eredmények összegyűjtésére és elemzésére is. Felhívta a figyelmet azokra a sarokpontokat, amelyek az öntözés során kiemelt fontossággal bírnak és monitorozni kell.

A precíziós öntözést egy konkrét példán keresztül, a hagymatermesztéshez kapcsolódóan mutatta be, ahol a jónak mondott 60-70 tonna/hektár terméseredményt a digitális, napelemmel működő mérőállomások használatával 100 tonna/hektárra sikerült növelni.

Elmagyarázta a hagyma mérőállomásban használt szenzorok fontosságát és az adatvezérelt precíziós öntözést. Kitért arra is, hogy a lehullott csapadék mennyisége és a termesztett növény vízigénye hogyan jelenik meg az öntözési rendszer működésében, tehát milyen tényezők befolyásolják, hogy mikor kell elindítani az öntözést és mikor kell leállítani.

PREGA – Precíziós Gazdálkodási Konferencia és Kiállítás 2023

Mentsd el a dátumot már most!

Időpont: 2023. február 8-9.
Helyszín: Aquaworld Kongresszusi Központ, Budapest

Szekciók:

• Szántóföldi növénytermesztés

Farm-menedzsment: mezőgazdasági döntéstámogató szoftverek szekció

Talaj és termőképesség szekció

Vetés és genetika szekció

Tápanyag-gazdálkodás, öntözés szekció

Drónok a mezőgazdaságban: monitoring és légi kijuttatás szekció

Növényvédelem és növénykondicionálás szekció

Aratás és kapcsolódó műveletek, szenzorok, mérések szekció

• Agráradat szekció

• Precíziós gyümölcs- és szőlőtermesztés szekció

• Indoor farming és precíziós zöldségtermesztés szekció

• Precíziós állattenyésztés szekció

• Adattudomány a gyakorlatban szekció

• Digitális Élelmiszeripar szekció

Indexkép: Pixabay