Kilenc ősi, sajátosan magyar kutyafajtánk van, a lista tagjait azonban nem sokan tudnák felsorolni. Ezért nem érdemtelen talán, ha ezt most itt megtesszük: ezek a komondor, a kuvasz, a puli, a pumi, a mudi, a magyar vizsla, a drótszőrű magyar vizsla, a magyar agár és az erdélyi kopó. Szeretnénk e fajtákat bemutatni, legalább kicsit visszahozni a köztudatba – sorozatunkat kezdjük a kuvasszal, melynek szerepe most újra erősödött azzal, hogy elkezdett visszatelepülni erdeinkbe a farkas.

A nagyragadozó fokozódó jelenlétére a haszonállatok, főleg a juhok elleni szaporodó támadások figyelmeztetnek. Ha valamivel, akkor a kuvasszal fel lehet venni a harcot a farkassal, ezt állítja Szép Ábrahám, a Kuvasz Őr Nagyragadozó-védelmi Alapítvány életre hívója, elnöke. A férfi Erdélyben nevelkedett, maga is vadász-vadtenyésztő, illetve vadgazda mérnök. A nyájőrző kutyafajták közül a kuvasz tenyésztésével és egy program keretében a kihelyezésükkel is foglalkozott.

Mint azt elmondta: nem elég csak elzárással védeni a háziállatokat a farkastól, szükség van a villanypásztorra, a terület megfelelő megvilágítására és nagytermetű nyájőrző kutyafajtákra, például a kuvaszra is. A gyakorlat és egy Komlóskán történt eset (melyről az alábbi videó szól) ugyanis bebizonyította, hogy a farkas, ha mindezeket észleli, mérlegel és inkább lemond a támadásról.


– A kuvasz ősi magyar pásztorkutya, melynek elődei a honfoglaló magyarokkal kerültek a Kárpát-medencébe, akik nyájak őrzésére használták a ragadozó vadállatok és a rablók ellen – tudtuk meg Szép Ábrahámtól. – Fejlett vadászösztönét felismerve, az Árpád kortól a XX. század elejéig előszeretettel alkalmazták vadászatra is. A pásztorkodás megszűntével eredeti alkalmazása visszaszorult, a kuvaszok bekerültek a falvakba és a városokba is. A kuvaszt anno farkasölőnek tartották a nyájak körül, ebből ered elnevezése: az ómagyar eredetű kuvasz kifejezés „nyúzót" jelent. Érdekességként megemlíteném, hogy Badiny Jós Ferenc tanulmányaiból tudunk arról, hogy R. C. Thompson angol régész Irak ásatásánál talált egy napon szárított, ékírásos agyagtáblát, amelyre a puli nevét vésték. A sumer ékírásos táblácskákon a komondor és a kuvasz nevei kumundor és ku-assa alakban kerültek elő. A sumérek a kutyát kudda-nak nevezték. Az, hogy a puli, a kuvasz és a komondor neve ötezer éves cserepeken olvasható, azt jelenti, hogy e kutyák már ekkor gazdáik hűséges szolgái voltak. Háziasításuk tehát több ezer évvel korábbra tehető.

De mit tud a kuvasz, amit más kutyafajta nem és amitől megretten a farkas is?

kuvasz

A kuvasz önálló, határozott jellemű eb, csak erős személyiségű, következetes gazdáknak való – fotó: Kókai Katalin

Szép Ábrahám elmondta: a kuvasz okos, intelligens kutya. Kellő mennyiségű, megfelelő nevelés és szocializáció után eredményes őrző-védő és ügyességi munka várható el tőle. Aki nem rest kutyájával rendszeresen foglalkozni és gazdáját rajongásig szerető, tulajdonát mindhalálig védelmező kutyát szeretne, az nem fog csalódni benne. Az ingerszegény környezetet, a gazdával való kapcsolat hiányát, a szeretetet nélkülöző, igazságtalan bánásmódot, a követelménymentes életet nehezen viseli. Mivel azonban önálló, határozott jellemű eb, csak erős személyiségű, következetes gazdáknak való. Talán nincs is nála határozottabb, eltökéltebb kutya. Ha valamivel nem ért egyet, akár a gazdájával is szembeszáll: ez a kutya nem köt alkut.


Méretei impozánsak: marmagassága 71-75 cm (kan), 66-70 cm (szuka). Súlya: 40-52 kg (kan), 30-42 kg (szuka). Nagy testű, erős, izmos felépítésű, rendkívül tetszetős formájú eb. És kemény, mint a – ahogy mondani szokták – vídia...