Hosszú ideig az jelentette a természetvédelmi problémát, hogy Magyarország területéről szinte teljesen eltűntek a hódok, napjainkban viszont éppen a jelenlétük és tevékenységük vált ki heves szakmai és lakossági vitákat. Döme Gábor, a Haldorádó alapítója és eredményes sporthorgász, a TikTok felületén tette közzé azokat a felvételeket, amelyeken a Tisza-parti fák siralmas állapota látható. A videón jól kivehetőek a kettérágott törzsek és a lehántolt kérgű növények, ami után a szerző feltette a kérdést: vajon elfogadható-e ez a mértékű környezeti változás?



A megosztott tartalom rövid idő alatt hatalmas hullámokat vetett, több száz hozzászólás érkezett a bejegyzés alá. A vélemények tábora élesen kettészakadt.

  • Az egyik oldal határozottan bírálja az 1990-es években indított reintrodukciós folyamatokat, feleslegesnek és károsnak titulálva azokat.
  • Ezzel szemben a másik tábor a hódok védelmében szólal fel, hangsúlyozva, hogy ezek az állatok a természetes ökoszisztéma szerves és nélkülözhetetlen részei, függetlenül attól, hogy tevékenységük esztétikailag vagy gazdaságilag néha kifogásolható.


A történelmi hűség kedvéért érdemes felidézni, miért is volt szükség a beavatkozásra. A hód (Castor fiber) az európai kontinens egyik termetes rágcsálója, amely a 19. század közepére a kíméletlen vadászat áldozatává vált hazánkban. Értékes prémje és a gyógyászatban, illetve illatszeriparban használt hódzsírja miatt módszeresen gyérítették az állományt, míg végül az 1850-es években Komárom térségében az utolsó példányt is kilőtték.

A faj visszatérése a WWF Magyarország szakmai irányításával 1996-ban vette kezdetét. A telepítési program keretében elsősorban bajorországi területekről érkeztek egyedek, mivel ott már sikeresen regenerálódott a populáció. 1996 és 2008 között több mint 230 példányt engedtek szabadon olyan stratégiai pontokon, mint a Tisza, a Dráva, a Hanság vagy a Gemenc vidéke. A program végül azért zárulhatott le 2008-ban, mert a szakemberek megállapították: az állomány képessé vált az önfenntartásra, így további emberi beavatkozásra már nem volt szükség.


hodkar

illusztráció – Fotó: Shutterstock


Szakmai körökben a hódot nem kártevőként, hanem „ökológiai mérnökként” tartják számon, mivel alapjaiban formálja át környezetét.

Gátépítő tevékenységükkel olyan vizes élőhelyeket hoznak létre, amelyek lassítják a víz lefolyását, ezáltal segítik a vízvisszatartást és javítják a vízminőséget is. A gátak mögött kialakuló csendesebb vízfelületek jelentősen növelik a biodiverzitást, hiszen ideális ívóhelyet és táplálkozóhelyet biztosítanak halaknak, kétéltűeknek és számos madárfajnak. Emellett a hirtelen lezúduló csapadék megtartásával az árvízvédelemben és az aszályos időszakok kezelésében is pozitív szerepet játszhatnak.

Ugyanakkor a sikertörténet árnyoldalai is megmutatkoznak. A védett rágcsálók tevékenysége ma már sokszor ütközik az emberi érdekekkel: a kidöntött fák mellett a töltések megfúrása és a csatornák elrekesztése komoly anyagi károkat okozhat a mezőgazdaságban és az infrastruktúrában.

A vízügyi ágazat számára a hódok okozta helyzetek kezelése jelentős éves extra költséget jelent.


A konfliktusok feloldására Európa-szerte különböző technikai megoldásokat alkalmaznak, mint például a fatörzsek hálózása vagy az úgynevezett „beaver deceiver” (hódátverő) csövek beépítése, amelyekkel szabályozható a vízszint a gátaknál anélkül, hogy az állatokat el kellene távolítani. Szakértői vélemények szerint ez a kontinens egyik legsikeresebb fajmegőrzési projektje, ám a problémát az jelenti, hogy az állatok élettere a folyók menti keskeny sávokra szűkült. Bár Magyarországon körülbelül 10-11 ezer egyed él, a szakmai becslések szerint ennek csupán elenyésző töredéke okoz ténylegesen lakossági vagy gazdasági konfliktust.

Forrás: pecaverzum.hu

Indexkép: illusztráció/Shutterstock