Az 1870-es évek közepén Észak-Amerika mezőgazdasága olyan természeti katasztrófával szembesült, amelynek léptéke ma is nehezen felfogható. A sziklás-hegységi vándorsáska (Melanoplus spretus) milliárdos rajokban árasztotta el a kontinens középső területeit, és éveken keresztül gyakorlatilag ellehetetlenítette a termelést.

Felfoghatatlan méretű invázió

A sáskajárás 1873-ban kezdődött, és még négy éven át ismétlődött. A rovarok Kanada és az Egyesült Államok hatalmas területeit lepték el: Montanától és a Dakotáktól egészen Texasig pusztítottak. Egyes becslések szerint akár 5,2 millió négyzetkilométeren, vagyis mintegy 55 Magyarországnyi területen okoztak károkat.

A rajok mérete szinte apokaliptikus volt: megfigyelések szerint akár 2900 kilométer hosszú és 175 kilométer széles sáskatömeg borította az eget és a földet. A rovarok számát 3,5–12,5 milliárd közé becsülték.

Nemcsak a terményt pusztították

A sáskák nem válogattak: a gabonát, gyümölcsöt, dohányt teljesen elpusztították, de ezen túlmenően szinte mindent felfaltak, ami az útjukba került. Kortárs beszámolók szerint:

  • megrágták a ruhákat és textíliákat,
  • lerágták az élő juhok gyapját,
  • megették a bőrből készült eszközöket, kantárokat,
  • sőt még a házakba jutva az élelmiszerkészleteket is elfogyasztották.

Egyes esetekben a rajok súlya alatt ágak törtek le a fákról, a levegő pedig elsötétült a repülő rovaroktól. A jelenséget sokan viharhoz vagy hóförgeteghez hasonlították.

Hiábavaló védekezés

A gazdák kétségbeesetten próbáltak védekezni, de a módszerek többsége hatástalan maradt. Árokrendszereket ástak, tüzeket gyújtottak, sörétes fegyverekkel lőttek a rajokba, sőt ragacsos „óriás légypapírokat” is alkalmaztak – mindhiába.

A sáskák tömege olykor még a tüzeket is elfojtotta, a begyűjtésükre kitalált gépek pedig gyorsan eltömődtek. A rovarok ürüléke és tetemei a vízforrásokat is szennyezték, sőt a vasúti közlekedést is veszélyeztették, amikor a síneken felhalmozódva csúszóssá tették a pályát.

Éhínség és elvándorlás

A több éven át ismétlődő pusztítás következtében a mezőgazdasági termelés gyakorlatilag összeomlott. Sok gazda elveszítette megélhetését, és tömeges elvándorlás indult meg: egyes becslések szerint Kansas állam lakosságának akár harmada is elhagyta otthonát.

Az államok segélyekkel próbálták enyhíteni a helyzetet – élelmiszert, vetőmagot és ruházatot juttattak a rászorulóknak. Egyes helyeken kötelezővé tették a sáskák petéinek pusztítását, sőt fejpénzt is fizettek a begyűjtött rovarok után.

Hirtelen eltűnés

A sáskajárás 1877-ben ugyanolyan váratlanul szűnt meg, mint ahogy elkezdődött. A faj néhány évtized alatt teljesen eltűnt: az utolsó példányt 1902-ben gyűjtötték be, és a sziklás-hegységi vándorsáskát ma már kihaltnak tekintik.

Eltűnésének oka máig vitatott. A legelfogadottabb elmélet szerint az aranyásók és telepesek által művelésbe vont hegyvidéki folyóvölgyekben megsemmisültek a sáskák peterakó területei, így a populáció alapja omlott össze. Emellett az élőhelyek átalakulása és a vízháztartás megváltozása is hozzájárulhatott a faj kipusztulásához.

Tanulság napjainkra

A történet jól mutatja, hogy egyetlen faj tömeges elszaporodása milyen mértékben képes felborítani az élelmiszer-termelést és a társadalmi rendszereket. Ugyanakkor arra is rámutat, hogy az emberi tevékenység – akár közvetve is – drasztikus hatással lehet egy faj fennmaradására.

A 19. századi sáskajárás ma már történelem, de a klímaváltozás és az ökológiai rendszerek sérülékenysége miatt a hasonló léptékű agrárkockázatok továbbra sem zárhatók ki.

Forrás: Telex.hu

Indexkép: Pexels