A MATE, a Terra Organica Alapítvány, a Bőszénfai Szarvasfarm és a Nem víznek való vidék közös szervezésében, a Zselic lankái között, szerdán megrendezett „Dombvidéki Vízmegtartás” szakmai napon a hazai szakpolitika, a vízügyi igazgatás, a természetvédelem, az egyetemi kutatói szféra, a civil szervezetek és a gyakorló gazdálkodók képviselői gyűltek össze. A rendezvény célja a közös nyelv megteremtése és az évszázados vízelvezetési beidegződések azonnali felváltása volt egy talajközpontú, természetalapú vízmegtartási és tájregenerációs stratégiával.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem által fenntartott Bőszénfai Szarvasfarm tartott esemény háziasszonya, Fodor Anita tájépítészmérnök, a Terra Organica Alapítvány társelnöke nyitóbeszédében rávilágított arra, hogy a párbeszéd hiánya és a bürokratikus elszigeteltség eddig megakadályozta a valódi áttörést a hazai vízgazdálkodásban. Mint mondta, az alapítvány egy fiatal, elhivatott szervezet, amely a természettel együttműködő társadalom megteremtését tűzte ki zászlajára. Tevékenységüket három fő pillér köré szervezik.
Az első a Nem víznek való vidék YouTube-csatorna, amelynek célja, hogy mindenki számára elérhetővé és közérthetővé tegye a jelenlegi hazai vízgazdálkodási kihívásokat, és bemutassa a működő jó gyakorlatokat. A második pillért a gyakorlati tájregenerációs projektek jelentik, vagyis olyan zöld és kék infrastruktúrára épülő mintaprojektek fejlesztése, mint amilyen a bőszénfai helyszínen is megvalósult. A harmadik pillér pedig az ember és természet kapcsolatának újradefiniálása a mély megértés, a táj iránti tisztelet és a szerény cselekvés alapján.
Fodor Anita hangsúlyozta, hogy
bár az idő sürget és nagy a cselekvési kényszer, hiányzik az a közös nyelv és hívó szó, amely képes összekötni a döntéshozókat, a vízügyi és természetvédelmi szakembereket, a gazdálkodókat, a települési önkormányzatokat, a tervezőket és a civileket.
A bőszénfai találkozó éppen ezt a hiányzó hidat hivatott megteremteni, hogy minden szereplő felismerhesse saját felelősségét, és helyesen cselekvő vízszövetségessé váljon.
Rektori köszöntő és diagnózis: Nem vízhiány van, hanem a vízmegtartás hiánya
A szakmai napot Prof. Dr. Gyuricza Csaba agrármérnök, talajtani szakmérnök, a MATE rektora, az MTA doktora nyitotta meg. Mielőtt beszédébe kezdett volna, tréfásan megjegyezte, hogy ha lehet rossz időpontot választani egy konferenciának, az a július utolsó napja, de a szép számú megjelenés igazolja a téma rendkívüli fontosságát. Gyuricza Csaba rámutatott, hogy a 18. századi folyószabályozások óta a hazai vízgazdálkodás alapvetően a vízelvezetésre épült. Bár a szemlélet átfordulása megkezdődött, a gyakorlati megvalósítás még mindig lassú. Kijelentette, hogy nem is a 24. órában vagyunk, hanem azon túl, a 25. órában, hiszen az országban már vannak olyan kritikus helyek és térségek, ahol az élet alapvető feltételei sincsenek meg, és kockára került a mindennapi élelmiszer megtermelése is. Márpedig ha nincs víz, nincs élet és nincs élelmiszertermelés sem.
Prof. Dr. Gyuricza Csaba – Fotó: Agroinform/Horváth Attila
A rektor határozottan szembement azzal a lakossági és szakmai narratívával, miszerint Magyarországon vízhiány lenne. Kifejtette, hogy Magyarországon még a legkedvezőtlenebb években is 300–350 mm, sokéves átlagban pedig 500 mm csapadék hullik. Ezzel szemben Izraelben vagy a Közel-Keleten 100–150 mm csapadékból, rendszerszintű gondolkodással, a víz körforgásban tartásával, a szennyvizek teljes tisztításával és mezőgazdasági újrahasznosításával a világ egyik legvirágzóbb agráriumát működtetik. Magyarországon tehát nem a víz mennyisége kevés, hanem a meglévő vízkészlet megtartásának képessége hiányzik.
A rektor rávilágított a hazai öntözésfejlesztési láz tévedéseire is, felállítva a szigorú szakmai sorrendet. Első maga a talaj, mint a legnagyobb természetes víztározó. Ha a talaj állapota nincs rendben, az öntözés csupán tüneti kezelésre alkalmas. A második lépés a vízmegtartás, vagyis a nedvesség megőrzése a talajban és a tájban. Az öntözés csak a harmadik lépés lehet, miután a talajállapotot helyreállítottuk, és mindent megtettünk a víz helyben tartásáért.
Ehhez kapcsolódóan három elengedhetetlen technológiai lépést vázolt fel a gazdálkodóknak. Az első a talajtakarás és a mulcsozás, vagyis a növényi maradványokat a talajon kell hagyni. Olyan ez, mint amikor a lábosban melegítjük a vizet: ha nem teszünk rá fedőt, nagyon gyorsan elpárolog, de ha fedőt teszünk rá, a víz ott cirkulál és megmarad. A második a forgatásos művelés elhagyása és a nyári szántás elfelejtése.
Gyuricza Csaba kijelentette, hogy a maga részéről támogatásmegvonással sújtaná azokat a gazdákat, akik a nyári időszakban, felszínmunkálás nélkül megművelik, megszántják és forgatják a talajt, brutális szervesanyag- és nedvességveszteséget okozva.
A harmadik lépés a vetésszerkezet diverzifikálása. Európában Magyarország az egyik legrosszabbul álló ország a vetésszerkezet leegyszerűsödésében, hiszen a szántóterületek 90%-át mindössze 5 nagy növénykultúra borítja. Ez a szélsőséges leegyszerűsödés 2022-ben a teljes magyar GDP 1,5%-os csökkenését okozta, ezért vertikális integrációkra és új növényfajok bevonására van szükség. Gyuricza Csaba végezetül nyomatékosította, hogy a Kormányzat által elindított Vizet a Tájba! programot tilos elengedni, mert az óriási kitörési lehetőséget jelent az országnak, a gazdáknak pedig felelősséget kell vállalniuk ahelyett, hogy mindig az államtól várnák a megoldást, hiszen jelenleg a talajba kerülő csapadéknak mintegy 50%-át elvesztegetjük.
Tájhasználat, gazdálkodás és vízmegtartás a dombvidéken
A Szilágyi Sándor által moderált első pódiumbeszélgetésen a minisztériumi, vízügyi és intézményi vezetők fejtették ki álláspontjukat. Sipos Katalin természetvédelemért felelős helyettes államtitkár (Élő Környezetért Felelős Minisztérium) kiemelte, hogy az újonnan felálló, 700 fős apparátussal rendelkező minisztériumban a természetvédelem nem különíthető el a tájtól. A táj szomjúsága a felszínborítástól függ: ha nem odaillő kultúrnövényeket vagy tájidegen erdőtelepítéseket erőltetünk, a táj vízigénye drasztikusan megnő.
Nagy János, Sipos Katalin, Horváth Balázs, Gacsályi József és a moderátor, Szilágyi Sándor – Fotó: Agroinform/Horváth Attila
A hibás tájhasználat pénzügyi károkban jelentkezik: a talajerózió a gazdának termelékenység-csökkentést okoz, míg a dombvidéki villámárvizek kárát, például a sarat és az elöntött utcákat vagy óvodákat, végül a települési polgármesterek fizetik meg az önkormányzat pénzéből. Ismertette a 2025 nyarán elfogadott EU Természethelyreállítási Rendeletet (Nature Restoration Law), amelynek végrehajtásához Magyarországnak nemzeti intézkedési tervet kell készítenie. 2026 elejétől masszív szakmai és társadalmi diskurzus indul az erdők, gyepek, vizes élőhelyek, porzók és városi zöldfelületek helyreállításáról. Hozzátette, hogy a Nemzeti Park Igazgatóságok vagyonkezelésében lévő 300 000 hektáros területen a tulajdonviszonyok és a természetvédelmi célok teljes összhangban állnak, így ott azonnali, kisléptékű vízmegtartó fejlesztések indíthatók.
Horváth Balázs vízügyekért felelős helyettes államtitkár (Élő Környezetért Felelős Minisztérium) hangsúlyozta, hogy az új minisztériumi struktúrában egy tárca alá került a természetvédelem, a környezetvédelem, a vízgazdálkodás, a klímapolitika, az állatvédelem és az erdőgazdálkodás, ami véget vet a szektorok közötti széthúzásnak. Kijelentette, hogy a vízelvezetés tarthatatlan, és a természetes, valamint a természetalapú vízmegtartó módszereket kell előtérbe helyezni a drága, mesterséges vízátvezetésekkel szemben.
A vízgyűjtő-gazdálkodási terveket valódi társadalmi konszenzussá kell emelni, a minisztérium megerősíti a hatósági rendszert, felülvizsgálja a fennálló vízhasználatokat, és kizárólag annyi vízigényt engedélyez, amennyi vízkészlet rendelkezésre áll, vagyis addig nyújtózkodunk, ameddig a takaró ér.
Emellett a hosszan elnyúló aszályok közepette lezúduló villámárvizeket és nagy vizeket meg kell fogni és el kell tárolni a száraz időszakokra.
Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese rámutatott a dombvidékek kiszolgáltatottságára, hiszen a kis vízfolyások és vízmosások jelentős része nem áll állami vízügyi kezelés alatt, lefolyási viszonyaik mégis alapvetően meghatározzák a teljes vízrendszert. Döbbentő adatként közölte, hogy csak a tavalyi évben több mint 4,5 köbkilométernyi talajvízkészlet tűnt el az országból. A vízügyi ágazatnak bele kell nőnie az új, komplex vízgyűjtő-gazdálkodási struktúrába, a Vizet a Tájba! program operatív végrehajtásában pedig a legnagyobb akadályt a területek rendelkezésre állása és a tulajdonhatárok jelentik, amihez elengedhetetlen a helyi gazdákkal való együttműködés.
Nagy János, a MATE Bőszénfai Szarvasfarm igazgatója bemutatta a bőszénfai modellt, ahol az 1300 hektáros területen 1985-ben indult a szarvastenyésztés, amely mára őshonos állatok tartásával, erdőgazdálkodással és turizmussal egészült ki, 2023-ban pedig rátértek a regeneratív gazdálkodás útjára. Műtrágya és vegyszer nélkül, 2000 állat takarmányozását biztosítják fás legelők (agroforestry) kialakításával, radikális komposztálással és a legeltetés szerkezetének átalakításával. Nagy János élesen bírálta a merev támogatási ellenőrzéseket, mondván, Budapestről próbálják megmondani, hogy Bőszénfán 200 vagy 210 fa lehet-e a legelőn, miközben a természet vissza akarja erdősíteni a dombvidéket, de a gazda cserjeirtásra van kényszerítve a támogatási szabályok miatt. Sürgette a rugalmasabb szabályozást és az alulról jövő gazdálkodói kezdeményezések elfogadását.
A vízmegtartás társadalmi feltételei és a szemléletváltás útja
A Csala Dániel moderálásával zajló második panel a támogatási rendszerekről, a regeneratív gyakorlatról és a vállalati, valamint a civil integrációról szóló szakmai vitáktól volt hangos. Gelencsér Géza vidékfejlesztésért felelős helyettes államtitkár (Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium) kijelentette, hogy az élelmezésbiztonsági pánikkeltés hamis narratíva, hiszen a teljes magyar lakosság zöldségellátása mindössze 30 ezer hektáron megoldható lenne. Rámutatott a torz birtokszerkezetre: a szántóterületek döntő részét az ezer hektár feletti nagygazdaságok és befektetői csoportok használják, amelyeket a legnehezebb a regeneratív szemléletre átállítani.
A korábbi Fekete István Mintaprogram tanulságait felidézve hangsúlyozta, hogy a Koppány-patak mentén igazolták: a csapadékot ott kell megfogni, ahol a földet éri. A Balatonról érkező szürkevizek és lakossági szennyvizek tisztítására szűrőgátakat, a domboldalak eróziójának megállítására pedig komplex, biogáz-hasznosításra építő modellt dolgoztak ki. A jövőben a bürokratikus programok helyett azokat az innovatív, cselekvő helyi közösségeket és gazdálkodókat kell közvetlen állami forrásokkal támogatni, akik a valóságban megvalósítható megoldásokon dolgoznak.
Berend Ferenc, Harsányi Mónika, Gelencsér Géza, Szalai Marietta, Dr. Pesti Csaba és Csala Dániel – Fotó: Agroinform/Horváth Attila
Dr. Pesti Csaba, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara igazgatója a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terve (2023–2027) kapcsán kifejtette, hogy a mintegy 1300 milliárd forintos keretösszeg óriási lehetőséget ad a földhasználatváltásra, mint a gyepesítés, a vizes élőhelyek, a mezővédő erdősávok vagy a cserjesávok kialakítása, de a pályázati kiírások feltételeit finomítani kell. Bejelentette, hogy a NAK 700 fős falugazdász-hálózata több mint 100 ezer ügyfélnek ad be egységes kérelmet 1,6 millió hektáron, és a hálózaton belül egy 50–60 fős talajvédelmi specialista csapatot képeznek ki, akik képesek lesznek alapszintű talajmegújítási és vízmegtartási tanácsot adni a szántásban gondolkodó hagyományos gazdáknak is.
Berend Ferenc regeneratív gazdálkodó (Talajmegújító Gazdák Egyesülete/Somogyi Kószáló Farm) gyakorlati tapasztalatait megosztva elmondta, hogy gazdaságukban 2011-ben teljesen elhagyták az ekét, rátértek a sávművelésre, majd a direktvetésre (no-till), állandó talajtakarással és integrált legeltetéssel. Ennek rendkívüli vízbefogadó hatását igazolta a 2025. május 5-i extrém, 40–50 mm-es villámárvíz, amikor a szomszédos, forgatásos vagy sávos művelésű táblákról lefolyó talajt és mulcsot a búzába direktvetett állományuk teljesen megfogta, így a víz nem folyt be az árokba, hanem a táblán maradva beszivárgott.
Élesen bírálta a gazdálkodókat gúzsba kötő előírásokat: mezővédő erdősávokat kellett kivágniuk bírósági döntések miatt, mert 1500 m² felett erdőnek minősítették azokat, a víztározók létesítése engedélyezési zsákutcákba fut, a szántóföldi állattartást pedig elavult bürokrácia nehezíti. Ezért támogatná a szankciómentes, eredményalapú támogatások ötletét, például a talaj szerves széntartalmának mérése alapján.
Harsányi Mónika, a BKIK Nemzetközi Projektiroda és a Bridge to Benefits program vezetője kifejtette, hogy a Bridge to Benefits keretében 6 éve építenek hidat a KKV-k, nagyvállalatok, egyetemek és gazdálkodók között. Az ESG-szempontok és a fenntarthatósági mérések terjedésével a jövőben a banki hitelek és kereskedelmi források megszerzéséhez a mezőgazdasági szereplőknek is igazolható ESG- és környezeti hatásadatokat kell prezentálniuk, így a fenntartható tudásinput olyan befektetéssé válik, amely közvetlen gazdasági hasznot és piaci előnyt termel.
Szalai Marietta tájépítészmérnök (Terra Organica Alapítvány) a civil szervezetek elengedhetetlen mediációs és integrátori szerepét emelte ki. Rávilágított, hogy a gazdálkodók jelentős része nem rendelkezik ökológiai szakképesítéssel, így az „így szoktuk csinálni” gyakorlat uralkodik. A tájregeneráció nem működik egyvonalas tervezéssel, ezért folyamatos mentorációra és szemléletformálásra van szükség. A civil szervezetek feladata, hogy egy asztalhoz ültessék a Nemzeti Parkot, a vízügyet, az önkormányzatokat és a helyi gazdákat, megteremtve a helyi érdekelt felek bevonását és a megfelelő projektfinanszírozást.
Gyakorlati demonstráció és terepbejárás a Bőszénfai Szarvasfarmon
A szakmai napot terepi program zárta, ahol a résztvevők a gyakorlatban tanulmányozhatták a MATE és a Terra Organica Alapítvány közös tájregenerációs és vízmegtartó beavatkozásait. A sík- és dombvidéki vízmegtartó elemek tanulmányozása során a lefolyási nyomvonalakba helyezett kisléptékű rönk- és rőzsegátakat, szivárogtató ároktöltéseket és mikro-vizesélőhelyeket tekintették meg, amelyek lefékezik a villámárvizeket és a talajba kényszerítik a vizet.
Az agroforestry és a fás legelők bemutatóján a fás szárú növényzet és a legeltetéses állattartás integrációját vizsgálták, amely árnyékot biztosít az állatoknak, csökkenti a párolgást (evapotranspirációt) és javítja a mikroklímát.
A bőszénfai bemutató bebizonyította, hogy a dombvidéki vízmegtartás és a természetalapú gazdálkodás nem elérhetetlen utópia, hanem a szemünk előtt működő, azonnal alkalmazható gyakorlat, amely az egyetlen fenntartható utat jelenti a magyar vidéki táj megmaradása számára.
Indexkép: Facebook/Terra Organica Alapítvány
_fill_540x300_0.jpg)
