A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. munkatársai 2025. február 13. és december 23. között szervezték a balatoni és kis-balatoni telepítéseket. A munka volumenét jól mutatja, hogy 16 729 kilométert tettek meg a szállítójárművek, és 37 különböző helyszínen történt haltelepítés.
A társaság a korábbi évek gyakorlatának megfelelően minden egyes telepítésről részletes tájékoztatást adott: előrejelzés, „percről percre” tudósítás, majd fotókkal illusztrált beszámoló is készült. A helyszínen mindig jelen volt egy helyi horgászegyesületi képviselő, aki aláírásával igazolta a telepítés sikeres lebonyolítását.
Több mint 300 tonna ponty került a Balatonba
A halgazdálkodási terv szerint évente 300 000 kilogramm 2–3 nyaras ponty telepítése kötelező. Ezt 2025-ben is teljesítették: összesen 300 689 kg ponty került a tóba, ebből 36 666 kg kétnyaras korú volt. A szakemberek emlékeztetnek arra, hogy egy háromnyaras ponty tömege akár három-négy kétnyaras egyednek felel meg.

Továbbra is a ponty a legnépszerűbb halfaj a horgászok körében – Fotó: Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.
A három medence közötti megoszlás a következőképpen alakult:
- Keleti-medence: 104 390 kg
- Középső-medence: 96 926 kg
- Nyugati-medence: 99 373 kg
Előnevelt pontyból 160 000 darabot telepítettek a nyugati medencébe és a főbb befolyókba. Ezen felül, terven felüli tételként 2 260 kg (56 500 db) egynyaras ponty is a vízbe került a Nyugati-övcsatorna kéthelyi szakaszán.
Süldők, csukák és menyhalak is érkeztek
Egynyaras süllőből 6 174 kg-ot telepítettek, így az éves 6 000 kg-os kötelezettséget is meghaladták. A telepítés csúszdával vagy kíméletes kézi módszerrel történt.
Előnevelt csukából 251 000 darab került a Balatonba és a befolyókba, oxigénnel töltött zsákokban szállítva. Terven felül további 671 kg egynyaras csukát is kihelyeztek a keleti-medence északi partján.
Folytatódott a menyhal újrahonosítási program is: 20 000 előnevelt és 8 500 egynyaras menyhal került a tóba az Agrárminisztérium támogatásával.
További halfajok és Kis-Balaton
A telepítések során 230 kg (1 150 db) háromnyaras compót, 160 kg egynyaras és 563 kg kétnyaras kősüllőt, valamint 180 000 előnevelt és 460 kg kétnyaras balint is kihelyeztek.
A Kis-Balatonon tavasszal 309 000 előnevelt pontyot és 100 000 előnevelt csukát telepítettek.
A szakemberek hangsúlyozzák: a halállomány eloszlását elsősorban az élőhelyi és táplálkozási viszonyok határozzák meg, nem pedig a telepítési helyszínek. Ugyanakkor a horgászok igényeit figyelembe véve minden évben törekednek a medencék közötti arányos elosztásra.
Forrás: Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.
Indexkép: Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.