Sokan óvatosan közelítik meg a témát, pedig a tudomány már jelentős eredményeket tud felmutatni a gyakorlatban. A szemléletváltás és a technológiák alkalmazása nemcsak környezetvédelmi szempontból indokolt, hanem gazdasági oldalról is kedvezőbb eredményeket hozhat.

A szakértői ajánlásokért kattintson a névre!

körkérdés körkérdés körkérdés
körkérdés körkérdés körkérdés

körkérdés


Forró Richárd

Termékmenedzser
BASF Hungária Kft.

A nitrogénmenedzsment üdvöskéi – sokszor hajlamosak vagyunk ezt a kifejezést fenntartásokkal kezelni. Az agráriumban időről időre megjelennek olyan megoldások, amelyektől a szakma látványos ugrást vár termésátlagban, pedig tonnákban mérhető „csodára” a műtrágyák feltalálása óta nem igazán volt példa. Más jellegű csodák azonban igenis léteznek, csak nem mindig ott keressük őket, ahol kellene. Ha a rekordtermések hajszolása helyett a hektáronkénti nyereség maximalizálására helyezzük a hangsúlyt, egészen más megvilágításba kerülnek ezek az „üdvöskék”, és kiderül, hogy a valódi áttörés sokszor nem a plusz tonnákban, hanem a jobb döntésekben és az optimalizált technológiában rejlik.

Ebben a megközelítésben érdemes a Limus® Performra is tekinteni. Nem termésrekordot ígér, hanem kiszámíthatóbb nitrogén-hasznosulást és tudatosabb fejtrágyázást. A hatása nem feltétlenül a kombájn mérlegén jelentkezik először, hanem a technológia stabilitásában és költségoldalon.

Az UAN-oldatok három fő komponensből állnak: karbamidból, ammóniumból és nitrátból. Az ammónium és a nitrát közvetlenül felvehető a növény számára, míg a karbamid csak átalakulás után válik hasznosíthatóvá. Ha ezt az átalakulást nem szabályozzuk, a folyamat túl gyors lehet, ami időzítési problémákhoz és nitrogénveszteséghez vezethet. A Limus® Perform lényege éppen az, hogy lassítja a karbamid hidrolízisét, így a növény először az ammónium- és nitráttartalmat tudja hasznosítani, miközben a fokozatosan feltáródó karbamid hosszabb időn keresztül biztosítja a tápanyagellátást. Ez a szabályozott feltáródás adja az optimalizáció szakmai alapját.

körkérdés

1. ábra: Nitrogénkörforgás – Forrás: BASF Hungária Kft.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a fejtrágyázásra szánt teljes nitrogénmennyiség akár egymenetben is kijuttatható, csökkentve a kijuttatási költségeket és a munkaszervezési terheket. Bizonyos esetekben még a hatóanyag-mennyiség mérsékelt csökkentésére is lehetőség nyílik anélkül, hogy a termésszint csorbulna. Vagyis nem „többet” adunk, hanem ésszerűbben, időben jobban elosztva.

2024-ben kisparcellás, majd 2025-ben öt üzemi helyszínen vizsgáltuk ezt a megközelítést. AÖP-támogatás nélkül 32 925 Ft/ha többletnyereséget értünk el, amely három tényezőből adódott össze:

Menetszámcsökkentés: 6 000 Ft/ha
Optimalizált nitrogénadag: 7 444 Ft/ha (134 Ft/kg UAN)
360 kg/ha búzahozam-többlet értéke: 23 660 Ft/ha (65 Ft/kg búza)

Mindezzel szemben a Limus® Perform hektárköltsége átlagosan 3 900 Ft/ha volt, a 14 990 Ft/l ajánlott végfelhasználói ára alapján. A számok tehát egyértelműen azt mutatják, hogy a technológia támogatások nélkül is önállóan megáll a lábán.

körkérdés

2. ábra: 2025-ös FarmNetwork kísérletsorozat terméseredményei – Forrás: BASF Hungária Kft.

Fontos kiemelni, hogy a cél nem a terméstöbblet hajszolása volt, hanem az azonos termésszint melletti költségoptimalizálás. A hozamnövekedés minden helyszínen inkább ráadásként jelentkezett. A mai mezőgazdaságban meggyőződésem, hogy már nem az a kérdés, hány tonnát takarítunk be, hanem hogy a mérleg jobb alsó sarkában mekkora szám szerepel.

A Limus® Perform kiszámíthatóbbá teszi a fejtrágyázást, egyszerűsíti a technológiát és javítja a gazdasági eredményt. Nem támogatási kényszerből, hanem szakmai és gazdasági meggyőződésből érdemes mellette dönteni – mert végső soron ma ez jelenti az igazi „üdvözítő” szemléletet a nitrogénmenedzsmentben.

körkérdés


Samu Zoltán

üzemigazgató
IKR Agrár Kft.
Kardoskúti Műtrágyaüzem

Az őszi vetésű kultúrák tavaszi fejtrágyázása minden évben a gazdák első és legfontosabb feladatai egyike. A repce és a kalászosok az ősszel kijuttatott tápanyagot jellemzően felhasználják, a sárguló levelek pedig egyértelműen jelzik: elérkezett a nitrogénpótlás ideje. A nitrogén a legnélkülözhetetlenebb makroelemünk, a várható termésszintet leginkább befolyásoló tápelem, ugyanakkor az egyik legmobilisabb is. Éppen ezért a siker kulcsa a folyamatos és harmonikus tápanyagellátás biztosítása. A szükséges mennyiséget a megfelelő időben, felvehető formában kell a növény rendelkezésére bocsátani.

Az elmúlt évek inputanyagár-robbanása és az egyre szélsőségesebbé váló időjárás új megvilágításba helyezte a nitrogéngazdálkodást. A legnagyobb kihívás ma az időzítés. A tavaszi munkacsúcs rövid, az enyhe teleket gyakran hirtelen felmelegedés követi, és a növényállományok intenzív fejlődésnek indulnak. Ha ekkor nincs elegendő felvehető nitrogén a talajban, visszamaradhat a növény a fejlődésben, kisebb gyökérzetet fejleszt, ami pedig tovább rontja a tápanyagok felvételét. Ugyanakkor a túlzott dózis gazdaságtalan, növeli a kimosódás és a légköri veszteség kockázatát, sőt a növények betegségekre való fogékonyságát is fokozhatja.

A hagyományos nitrogénformák esetében akár 30–50%-os hatóanyag-veszteséggel is számolnunk kell, különösen kedvezőtlen időjárási körülmények között. A jó nitrogénmenedzsment tehát nem pusztán költségoptimalizálás, hanem hatékonyságnövelés.

Az IKR Agrár Kft. egyedülálló módon széles palettát kínál retard hatású nitrogénműtrágyából: szilárd és folyékony nitrogén műtrágyákat jelentős kéntartalommal, valamint karbamidot retard hatással. A szabályozott feltáródású nitrogénműtrágyák nem egyszerre, hanem elnyújtva teszik felvehetővé a hatóanyagot, lassítják az amid bomlását és a nitrifikációt, így 12–16 héten keresztül folyamatos ellátást biztosítanak. Ennek köszönhetően akár 10–15%-kal csökkentett hatóanyag-mennyiséggel is azonos terméseredmény érhető el, miközben mérséklődik a nitrátkimosódás és az N₂O-kibocsátás.

Az IKR retardportfóliójának első eleme az ENSIN, egy szilárd, kénes nitrogénműtrágya. Az előnyös formulának köszönhetően néhány milliméter esővel is képes a talajba kerülni, és ki tudja fejteni a jótékony hatását.

A folyékony nitrogének kínálatában egy különleges termék a Stabile NS, egy stabilizált, kénes nitrogénoldat. A folyékony forma előnye, hogy gyorsan bekerül a talajba, egyenletesen kijuttatható, és különösen jól működik korai alkalmazásnál, amikor még rendelkezésre áll a talajnedvesség.

A paletta legújabb eleme a SlowUrea, egy bevonatolt karbamid. Az AGROFERT Csoport saját műtrágyaüzemeiben korszerű technológiával, egyenletesen fecskendezik be a karbamidot a bevonattal, ami biztosítja a kiszámítható működést. Ez lehetőséget ad arra, hogy a karbamid alaptrágyaként, vetés előtti bedolgozással vagy fejtrágyaként is szerepet kapjon.

A szabályozott feltáródás előnye az is, hogy az első fejtrágyázáskor akár a teljes tavaszi nitrogéndózis kijuttatható egy menetben, ami idő- és költségmegtakarítást eredményez, és csökkenti a kedvezőtlen időjárási körülményekből fakadó kockázatot. Ráadásul az Agrár-ökológiai Programban a „karbamid környezetbarát felhasználása” gyakorlat vállalása esetén pontot ér a SlowUrea és a Stabile NS műtrágya is.

További információ: www.ikragrar.hu

Kollégáink elérhetősége: https://ikragrar.hu/kapcsolat

körkérdés
Forrás: IKR Agrár Kft.

körkérdés


Váradi Péter

kereskedelmet támogató mérnök
KITE Zrt.

Az UREUS 46 Limus® Care ureázinhibitorral kezelt granulált karbamid, mely a KITE saját terméke. Ez az innovatív készítmény jelentősen hozzájárul a nitrogénveszteség csökkentéséhez és a tápanyag-hasznosulás növeléséhez. Különösen fontos azokban az esetekben, amikor a nitrogén kijuttatását követő csapadék bizonytalan, hiszen az ureáz inhibitor alkalmazásával a nitrogénveszteség minimalizálható.

Az Agro-ökológiai Program 1 ponttal támogatja a karbamid környezetbarát felhasználását. Ureáz inhibitorral kezelt szilárd karbamid műtrágyák (UREUS 46) növényállományba is kijuttathatók bedolgozás nélkül.

A folyékony, karbamidtartalmú műtrágyák (UAN) esetében a BASF Limus® Clear és Limus® Perform nevű termékei biztosítják a nitrogén jobb hasznosulását. Az AÖP-rendelet értelmében a szántóföldi kultúrák fejtrágyázása engedélyezett folyékony karbamidtartalmú műtrágyákkal (UAN), amennyiben a kijuttatás során a hivatalos listán szereplő ureáz inhibitort is alkalmazzák. A Limus® Clear és Limus® Perform egyaránt szerepel ezen a listán, így megfelelnek a szabványos fenntartható gazdálkodás elvárásainak.

A rendelet részleteit megtalálja itt, az elfogadott ureázgátlók listáját pedig itt.

körkérdés

Forrás: KITE Zrt.

A gazdálkodás sikerének egyik kulcsa a költséghatékony megoldásokban gyökerezik, amely jelentősen érinti a hatékony inputanyag-felhasználást is. Az inputanyagok jókor, jó helyen történő alkalmazásával pénztárcabarát tápanyag-gazdálkodás valósul meg, mellyel minimalizálhatjuk a veszteségeket és maximalizálhatjuk a terméshozamot. Azonban napjainkban az aszályos, szélsőséges időjárási körülmények között nehezebb kiszámítani a csapadékot is, mely elősegítené a tervezést. A karbamid alkalmazásakor nitrogénveszteség alakulhat ki, ha a műtrágya a talajfelszínen marad bemosó csapadék nélkül. A hőmérséklet emelkedésével az ammónia elillanása fokozódik, amely csökkenti a nitrogén hasznosulását.

A kezeletlen karbamid kijuttatása során érdemes figyelembe venni a csapadék-előrejelzését, mivel egy 6 mm-t meghaladó eső jelentősen csökkenti az elillanási veszteséget. A karbamid talajba való bedolgozásával pedig tovább minimalizálható a veszteség.

Az UREUS 46 alkalmazása különösen előnyös azokban az esetekben, amikor a csapadék érkezése és mennyisége bizonytalan. Az ureáz inhibitor jelenléte lehetővé teszi, hogy akár 12 nap is eltelhet csapadék nélkül, anélkül, hogy a karbamid veszítene hatóanyag-tartalmából. Ezenkívül a termék használatával csökkenthető a fejtrágyázási munkamenetek száma. Az UREUS 46 különösen hasznos olyan kultúrák esetében, ahol a műtrágya bedolgozása nem megoldható, például őszi búza és repce fejtrágyázásánál. Emellett kukoricaállományban is kiváló eredményeket érhetünk el vele, ha sorközművelő kultivátorral kombinálva alkalmazzuk, mivel így optimalizálható a nitrogén hasznosulása és csökkenthető a tápanyagveszteség.

A 2024-ben Dalmandon mért terméseredmények jól tükrözik az UREUS 46 hatékonyságát. Az UREUS-szal kezelt őszi búza 10,81 t/ha terméseredményt ért el, a MAS esetén 9,58 t/ha hozamot mértek.

Kukoricában is kiváló eredményeket mutat az UREUS 46. 2024-ben Tiszalökön kukoricában vetés előtt 10 nappal lett kijuttatva a nitrogén, és 10,24 t/ha eredményt hozott. A MAS 9,18 t/ha eredményével itt is látszik, hogy kevésbé teljesített jól, mint az UREUS 46.

A Limus® Care a BASF által fejlesztett, kifejezetten karbamidalapú műtrágyákhoz készített ureáz inhibitor. Két aktív hatóanyagot tartalmaz: NBPT-t és NPPT-t. Ezek a vegyületek az ureáz enzim aktivitását csökkentik, lassítva ezzel a karbamid hidrolízisét. A hidrolízis során a karbamid ammóniává alakul, amely beoldódik a talajoldatba, majd ammóniumionná változik. Amennyiben ez a folyamat túl gyorsan megy végbe, a keletkező ammónia nagy része elillan a levegőbe, csökkentve ezzel a nitrogén hasznosulását. Az inhibitor lassítja ezt a folyamatot, biztosítva a tápanyag jobb felvételét a növény számára.

Az UREUS 46 a modern mezőgazdasági gyakorlat egyik legkorszerűbb műtrágyája, amely jelentős rugalmasságot biztosít a kijuttatás időzítésében. Az ureáz inhibitoros kezelés csökkenti a nitrogénveszteséget, javítja a műtrágya hatékonyságát és környezetbarát megoldást jelent a fenntartható mezőgazdaság számára.

körkérdés


Ábrók Balázs

ügyvezető
NutriPlant Agro Kft.

A nitrogén elengedhetetlen tápelem a növénytermesztésben. Sajnos azonban a tápanyagutánpótlás során kijuttatott nitrogén több mint fele nem hasznosul a növények számára, és a levegőbe kerül. A helyzet leggyakoribb „megoldása”, hogy a gazdálkodók több nitrogént juttatnak ki, mint amennyire a növényeknek valójában szükségük van. A nitrogénfelhasználás hatékonysága eltér a fejlettebb országok és a fejlődő országok között: míg az előbbiekben általában magasabb, az utóbbiakban akár csökkenhet is.

A nitrogén nem megfelelő felhasználásának következményei:

  • Magasabb költségek a túlzott műtrágya(N)-használat miatt
  • Alacsonyabb üzemi nyereség
  • Jogszabályoknak való meg nem felelés. Bírságok lehetősége és szigorúbb szabályozások
  • Természeti erőforrások szennyezése: levegő, talaj, felszín alatti vizek, folyók és part menti területek
  • Élőhelyek és a biodiverzitás csökkenése

körkérdés

Forrás: NutriPlant Agro Kft.

körkérdés

körkérdés

A Power N Plus specifikus aminosavakat, huminsavakat, szerves savakat, valamint magnéziumot és egyéb mikroelemeket tartalmazó termék, amelyet kifejezetten nitrogéntartalmú folyékony műtrágyákhoz, valamint kénnel dúsított nitrogéntartalmú oldat műtrágyákhoz (N32, N20, N41…) fejlesztettek. Alkalmazása növeli a műtrágya hatékonyságát és felszívódását, ezáltal lehetővé téve a szükséges nitrogénműtrágyák mennyiségének csökkentését. Az aminosavak és huminsavak komplex biostimuláns hatásának köszönhetően növeli a gyökértömeget és csökkenti a növények anyagcseréjének sebességét a nitrogén felszívása érdekében, miközben elősegíti az új gyökérszőrök kifejlődését.

A magnézium a fotoszintézisért felelős molekula nélkülözhetetlen része, míg a többi mikroelem, mint például a mangán, a cink és a bór létfontosságú szerepet játszanak a növény számos anyagcsere-folyamatában. Végül a termékben található szerves savak (huminsavak) és cukrok fokozzák a rizoszféra életterét és a talaj kationcserélő kapacitását (CEC), hozzájárulva mind a tápanyagok, mind a víz megtartásához és felszívódásához.

Felhasználás/dózis:

Kukoricakultúra kezelésére 2-4 l/ha mennyiségben az intenzív levélfejlődés időszakában egy alkalommal, 120-150 l/ha folyékony nitrogén, nitrogén-kén tartalmú műtrágyával együtt kijuttatva, a talajba injektálva, vagy a folyékony műtrágyával együtt a talajfelszínre kijuttatva és bedolgozva. Várható forgalomba hozatal: 2026. március

Agronómiai előnyök:

körkérdés


Forrás: NutriPlant Agro Kft.

A Power N Plus a fenntarthatóságon és a felelős mezőgazdaság előmozdításán alapul.
A nitrogén hatékony felhasználása csökkenti a nitrogéntartalmú műtrágyák ipari termelését, amelyek a globális CO2‐kibocsátás egyik fő forrását jelentik. Továbbá csökkenti a szervetlen nitrogén mennyiségét a légkörben, ami a talaj‐ és vízszennyezés egyik fő oka, és ennek megfelelően hatással van a biológiai sokféleségre, valamint a szárazföldi és vízi ökoszisztémákra.

körkérdés

www.nutriplant.hu

körkérdés


Csorba Csaba
Termékfejlesztési igazgató
Sumi Agro Hungary Kft.

Új korszakba lépett Magyarország két, legnagyobb területen termesztett tavaszi kultúrája. Előrejelzések szerint az idei évben országos szinten a napraforgóval bevetett terület könnyen meghaladhatja a kukorica területét. Ugyanakkor akár régiós szinten vizsgáljuk, akár világszinten mindkét terményből jelentős a túlkínálat, ami alacsony árakat jelent. Ezért a rendelkezésünkre álló erőforrásokat a jövedelmezőség stabilizálására és – ha lehet – növelésére kell fordítanunk. Ehhez a talaj és a talajerő-utánpótlás területén is vannak új lehetőségek.

Több mint 30 év akadémiai kutatómunka eredményeként 2019-ben került a gyakorlati felhasználók kezébe Encera kereskedelmi elnevezéssel a Gluconacetobacter diazotrophicus (rövid elnevezése: Gd) nevű baktériumot tartalmazó készítmény. Az Encera WG olyan - a légköri nitrogént megkötő - baktériumot tartalmaz, amely a növényi sejteket kolonizálva a légköri nitrogént hasznosítható formává alakítja, javítva a nitrogénellátottságot, a hozamot és a termény minőségét.

körkérdés

Fotó: Sumi Agro Hungary Kft.

Hogyan működik?

A kijuttatás után a baktérium szinte azonnal elkezdi a növény kolonizációját, így a növény már a korai fejlődési szakaszban - amikor a legnagyobb szüksége van rá - hozzájut az extra nitrogénhez. A növény számára hasznosítható nitrogén ott keletkezik, ahol a legnagyobb szükség van rá - ahol a növekedés és a fotoszintézis zajlik - így a növény azonnal be tudja építeni a sejtjeibe. A baktérium a nedvkeringéssel és a sejtosztódással „együtt halad”, így a permetezés után kifejlődő új növényi részekbe is automatikusan eljut. A baktérium nem ürül ki a növényből, hanem a tenyészidőszak végéig a növényben marad, folyamatos nitrogénellátást biztosítva.

körkérdés

Fotó: Sumi Agro Hungary Kft.

Miért előnyös ez a növényeknek?

A műtrágyázás során kijuttatott nitrogén 40-70 %-a* nem hasznosul, főként a kimosódás, lekötődés és a párolgás (volatilizáció) miatt. A vegetáció elején kijuttatott nitrogén a tenyészidőszak későbbi szakaszában – amikor gyakran a legnagyobb szükség lenne rá (virágzás, terméskötődés) – már nem áll rendelkezésre a kellő mértékben.

Az Encera WG ezt a nitrogéntápanyag-hiányt hidalja át egyenletes, a levegőből megkötött és a növény részére átadott nitrogénnel. Az Encera WG állandó, egész szezonon át tartó nitrogénellátást biztosít a növényi sejteken belül – pontosan ott, ahol a nitrogénre szükség van – áthidalva a szakadékot a rendelkezésre álló és a szükséges nitrogénmennyiség között.

körkérdés

Az Encera WG állandó N-ellátottságot biztosít – Forrás: Sumi Agro Hungary Kft.

Hogyan kell alkalmazni? Dózis, időzítés, tulajdonságok

Amikor a kultúrnövény fejlettsége és a környezeti viszonyok (nappali hőmérséklet tartósan +10 °C felett) alapján elvégezhető a kezelés, az Encera WG-t a posztemergens gyomirtókkal egy menetben is ki lehet juttatni. Legideálisabb kijuttatási időpont a kukorica 3-6 leveles, illetve a napraforgó 2-8 leveles állapota.

Az Encera szilárd, könnyen oldódó WG-formulációjú.

Dózisa: 12,5 g/hektár - 200-300 l/ha lémennyiséggel javasolt kipermetezni.

Felhasználható: napraforgóban (étkezési, takarmány, vetőmag) és kukoricában (szemes, siló, vetőmag, pattogtatni való, csemege)

Engedélyokirat száma: 8360/29331-4/2025

Mit nyújt az Encera WG-kezelés:

  • Kiegyensúlyozott N-ellátás a teljes vegetáció alatt
  • Fejlettebb, dúsabb gyökérzet - jobb tápanyag és víz hasznosítás
  • A termés mennyiségi és minőségi növekedése
  • Az ENCERA WG alkalmazása 1 pontot ér az Agrár-ökológiai Programban
  • Nitrátérzékeny területeken kockázatmentes plusz nitrogénforrás a növényeknek

Az Encera WG-t normál körülmények között (száraz hűvös helyen) tárolható – nem igényel hűtést. Magas klórtartalmú vízzel (csapvíz), réz- és cinktartalmú gombaölőkkel- lombtrágyákkal, nitrogéntartalmú trágyákkal és auxintipusú gyomirtó szerekkel nem javasolt keverni! Permetlé készítésekor az Encera WG-t adagoljuk a legvégén a tartályba, és a bekevert permetlevet rövid időn belül permetezzük ki. A permetlé kémhatása tekintetében preferált az enyhén savas (pH 7 alatti) közeg. A kijuttatáshoz a legideálisabb napszak a reggel vagy a kora esti időszak, amikor a növények nyitott légcserenyílásain a baktérium gyorsan bejut a növénybe.

Az Encera WG-t a Sumi Agro Hungary Kft. forgalmazza. Amennyiben részletesebb információra van szüksége keresse területi képviselő kollégáinkat vagy keresse fel honlapunkat:

www.sumiagro.hu

* irodalmi adatok

körkérdés


Dr. Nagy Viktor

Biológiai termékmenedzser
Syngenta

A tápanyagutánpótlás szükségessége, ha fogalmazhatok így, nem kérdés a termesztett növényeink esetén. Sok-sok generációra visszamenőleg tisztában vagyunk a növényeink alapvető igényeivel és a tudomány fejlődésével ezen igények egyre pontosabban, a növény-környezet-talaj kölcsönhatásait is figyelembe véve válnak ismertté. A termésátlagok növelése és a minőségi paraméterek javítása mellett viszont azon paradoxon fennáll, hogy mindezt környezetkímélő módon, a műtrágyák felhasználását csökkentve tegyük meg.

A mezőgazdasági fejlesztések és innovációk egyre inkább ezen célokat felismerve olyan megoldások létrehozását eredményezték, amelyek, ha nem is teljes egészében, de részben ki tudják váltani a műtrágyák használatát.

körkérdés

Ennek a fejlesztési folyamatnak az eredménye a Vixeran, baktériumalapú, nitrogénhasznosulást segítő készítmény. A Vixeran az Azotobacter salinestris CECT9690 endofita baktériumtörzset tartalmazza. Ez a készítmény a növények nitrogénhasznosítását hivatott segíteni oly módon, hogy a baktérium a légköri nitrogént alakítja át a növények számára felvehető formává.

A növénytermesztésben a nitrogénhasznosításban szerepet játszó baktériumok már rég ismertek, gondoljunk csak a hüvelyes növények és a Rhizobium fajok kapcsolatára. Ennek a szimbiózisnak az áldásos hatását a nitrogéngazdálkodás során ki is használjuk, hiszen a hüvelyes elővetemények pozitív hatása mindenki számára ismert praktika. A szimbiózisban élő baktériumok mellett léteznek olyan, a nitrogénhasznosításban alkalmazható endofita baktériumok is, mint az Azotobacter salinestris.

A baktérium biofilmet képez a növények föld feletti részein, gyökérzetén és a talajon is. Így ennek a hármas hatáshelynek köszönhetően még aszályos körülmények közt biztosítja a növények korai nitrogénigényét, retard módon, folyamatosan kis dózisokban.

A Vixeran alkalmas lehet harmonikus tápanyagellátás mellett a hozam fokozására, vagy a nitrogénhasználat csökkentésére (akár 30-40 kg/ha N megkötése a levegőből*) esetén a termés stabilizálására.

Használata elősegíti az üvegházhatást okozó gázok mennyiségének csökkentését, kevesebb lesz a szállítási költség. Segíti a nitrátérzékeny területek védelmét. Regenerálja és revitalizálja a talajt.

A Vixeran a fenntartható gazdálkodás és tápanyagutánpótlás lehetséges eleme.

Szántóföldi kultúrákban állománykezelésre 25-50 g/ha dózisban, 300 l/ha vízmennyiséggel, a vegetációs időszakban 1 alkalommal kijuttatva.

Zöldségkultúrákban állománykezelésre 100 g/ha dózisban, majd 14 naponta 50 g/ha dózisban, a vegetációs időszakban 3 alkalommal csepegtető öntözéssel kijuttatva.

Javasolt felhasználás szántóföldi kultúrák esetén:

  • Kalászos gabonákban: a gabona 3 leveles korától kétnóduszos állapotig
  • Kukoricában: 4-8 leveles korban
  • Napraforgóban: 4-8 leveles korban
  • Őszi káposztarepcében: ősszel 4 -6 leveles korban, tavasszal a tőlevélrózsás állapotig

A Vixeran akár az állománygyomirtással egymenetben is kijuttatható.

*Syngenta kísérleti eredmények alapján

KÖRKÉRDÉS programunkkal hétről hétre jelentkezünk. Olyan témákat helyezünk fókuszba, amelyek a gazdálkodók számára támpontot adnak az inputanyag-beszerzés terén, továbbá választ adnak az agrotechnológiai kérdésekre.