A gazdálkodók számára ma már nem az a kérdés, hogyan érhetnek el rekordtermést, hanem az, miként őrizhetik meg a talaj nedvességét és termőképességét a szélsőséges körülmények között.
Az Agroinform által szervezett „Talajban a megoldás” webinárium középpontjában az őszi vetésű növények talaj-előkészítése állt, különös tekintettel a talajvédelemre, a vízmegőrzésre és a korszerű talajművelési gyakorlatokra, Birkás Márta professzor asszony szellemiségét idéző elveire. Az elhangzott szakmai előadások és a részletes kerekasztal-beszélgetés konklúziója világos üzenetet fogalmazott meg: a hagyományos, intenzív talajbolygatásra épülő technológiák ideje lejárt. A megoldást az élő, szerkezetes, szármaradványokkal védett és kémiailag-biológiailag egyensúlyban lévő talajok jelentik, amelyek képesek tompítani a klímaváltozás sokkhatásait.
Az élő talaj mint az aszálykárok mérséklésének záloga
Víg Vitália, a Terravitka és a TMG (Tegyünk együtt az élő talajokért) talajökológusa és talajegészség-szakértője rávilágított a legsürgetőbb problémára: a talaj életének kulcsszerepére a klímaváltozáshoz való alkalmazkodásban. Az elmúlt években olyan csapadék- és talajnedvesség-deficit alakult ki Magyarországon, amely folyamatosan és megállíthatatlanul halmozódik. Az áprilisi szinte teljes csapadékhiányt a májusi esők sem tudták érdemben pótolni. A gazdák körében mindennapos tapasztalattá vált, hogy a kukorica vetése a kritikus régiókban már hatalmas kockázattal jár, sokszor be sem lehet aratni.
Mint rámutatott: illúzió azt gondolni, hogy a problémát az öntözés önmagában megoldja. A művelt, csupasz táblákon kialakuló porviharok és a sivatagi tájképek arra figyelmeztetnek, hogy az ország az elsivatagosodás útjára lépett, ami egy önmagát erősítő ördögi kört hoz létre. A hazai talajok humusztartalma drasztikus változáson megy keresztül, és ez a változás a legtöbb helyen sajnos negatív irányú. Kutatások rámutattak, hogy a szántóföldi területeken a talajok humusztartalma átlagosan 20%-kal csökkent az elmúlt huszonnégy évben.
Víg Vitália, a Terravitka és a TMG (Tegyünk együtt az élő talajokért) talajökológusa és talajegészség-szakértője – Fotó: Agroinform
Pedig a szerves anyagnak döntő szerepe van a vízgazdálgodásban: minden 1% szervesanyag-növekedés hektáronként mintegy 100–150 köbméter extra víz tárolását teszi lehetővé. A homok-, vályog- és agyagtalajok víztartó képessége egyaránt a szerves anyag függvénye; drámai különbségek mutatkoznak egy 1%-os és egy 3%-os humusztartalmú talaj között.
A laboratóriumi és szabadföldi kísérletek látványosan igazolják a talajfedés fontosságát. Ha a talajfelszín fedetlen, és nincs rajta élő növényzet vagy mulcs, a csapadék nem szivárog be, hanem egyszerűen lefolyik a felszínről – még az alföldi, mikrodomborzati lejtőkkel rendelkező területeken is. Ez a lefolyó víz magával ragadja a legértékesebb felső, humuszos réteget és a finom agyagszemcséket. Ha viszont a talajt élő növényzet vagy takarás védi, a lefolyás elenyésző, a beszivárgó víz pedig tiszta marad, mert a gyökérzet helyben tartja a talajszemcséket.
A rendszeres mechanikai bolygatás hatását tekintve a talaj szerkezete összeomlik, és a pórustér drasztikusan lecsökken. Egy egészséges talaj térfogatának felét az ásványi komponensek, másik felét viszont a pórustér (levegő és víz) kellene, hogy kitegye. Egy tömörödött, szerkezetét vesztett talajban a pórustér 30%-ra vagy az alá süllyed, ami megakadályozza a csapadék befogadását.
A szerves anyag ráadásul nem egy statikus, lebomlásnak ellenálló kémiai képződmény, hanem egy folyamatosan változó biológiai rendszer. Minden szerves anyag le tud bomlani szén-dioxiddá, ha felborítjuk a talaj egyensúlyát. A talajbiom tagjai – a baktériumok és a gombák – ragasztóanyagokat (például extracelluláris poliszacharidokat, cukorszerű vegyületeket) termelnek, amelyek összetapasztják az apró ásványi szemcséket, a gombafonalak pedig hálóként fogják közre ezeket. Így alakulnak ki a stabil talajmorzsák.
A talajélet legfőbb makroszkopikus indikátorai a földigiliszták. Ha tavasszal vagy ősszel egy ásónyomnyi talajban nem találunk legalább 6–8 gilisztát, a talaj működése súlyosan károsodott. A 10 feletti, vagy akár a 20-as egyedszám már jól funkcionáló, élő hálózatot jelez.
– A mechanikai talajművelés szó szerint lerombolja a mikrobák életterét. Emellett a csupasz felszín nyáron extrém módon felmelegszik. Gazdasági mérések szerint 25–26 °C-os külső hőmérséklet mellett a sorközművelt, csupasz talaj hőmérséklete elérheti a 37–40 °C-ot (júliusban nem ritka a 60 °C sem), míg a szármaradvánnyal takart táblán a talaj csupán 23 °C-os marad. 50–55 °C felett a hasznos mikroszervezetek elpusztulnak, a humusz pedig kiperzselődik. A megoldás a bolygatás minimálisra csökkentése (No-Till technológia) és a tenyészidőszakon kívüli takarónövény-keverékek alkalmazása. Aszály idején az a gazda nyer, akinek a talaja képes a legtöbb vizet befogadni és tárolni – szögezte le végül a szakember.
Betakarítás után a tarló alatt: Térszerkezet és talajtípusok
Kovács Károly Zoltán, a Talajtérkép Kft. talajtani és térinformatikai szakembere, valamint a Magyar Talajtani Társaság Oktatási és Ismeretterjesztési Szakosztályának elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a jelenlegi éghajlati krízis forgatókönyvét a szakma már régóta előrevetíti. A modellek pontosan megjósolták az erős melegedést és a csapadék eloszlásának drasztikus megváltozását. Nem a csapadék éves mennyisége csökken radikálisan, hanem az eloszlása válik szélsőségessé: a hőségnapok száma növekszik, és a hosszú, száraz periódusokat hirtelen lezúduló, pusztító intenzitású esők szakítják meg, ami súlyos eróziós kockázatot jelent. Magyarország agrárterületeinek szinte egésze átlépett a mérsékelten meleg-száraz zónából a kifejezetten meleg-száraz klímatípusba.
Mint rámutatott: Magyarország területének 57%-a áll mezőgazdasági művelés alatt, ami kiemelkedően magas arány. Ez azt jelenti, hogy a magyar táj arculatát és környezeti állapotát alapvetően a gazdálkodók döntései határozzák meg. Mivel a tájat ilyen szinten átalakítottuk, a természetes folyamatok elleni küzdelem (monokultúra, intenzív inputanyag-használat) óriási energiát és költséget emészt fel egy olyan Kárpát-medencében, amely eredetileg rendkívül diverz fás- és lágy szárú társulásokból állt.
Kovács Károly Zoltán, a Talajtérkép Kft. talajtani és térinformatikai szakembere, valamint a Magyar Talajtani Társaság Oktatási és Ismeretterjesztési Szakosztályának elnöke – Fotó: Agroinform
A laza üledékek, a folyami és a szélhordta anyagok (például a lösz és a homok) miatt az ország talajtani térképe rendkívül változatos képet mutat. Míg a Duna mentén meszes, addig a Nyírségben savanyú homokot találunk, a folyóvölgyekben pedig a kavicstól a nehéz, szikes agyagig minden előfordul. A domborzati és mikrodomborzati viszonyok miatt akár néhány méteren belül भी változhat a pH (7,5-től 5,5-ig) vagy az Arany-féle kötöttségi szám ($K_A$ = 30-tól 60-ig). Ez az elképesztő változatosság komoly kihívás elé állítja a precíziós gazdálkodást.
A zonális talajaink közül a csernozjom (mezőségi) talajok az egyensúlyi vízháztartásuknak köszönhetően hatalmas mennyiségű humuszt halmoztak fel, és a mész a felszínről a mélyebb rétegekbe mosódott, ideális, 7-es körüli pH-jú zónát teremtve. Ezzel szemben a barna erdőtalajok övezetében a beszivárgás meghaladja a párolgást, így ezek alapvetően alacsonyabb (1-1,5%-os) humusztartalmúak. A legsúlyosabb probléma azonban az, hogy az intenzív művelés és az erózió hatására megjelentek az országban a Calcisolok (mérsékelt övi sivatagi kalciumos talajok), ahol a kálcium-karbonát közvetlenül a felszínen akkumulálódik a negatív vízháztartás miatt. Egyetlen táblán belül így egymás mellett létezhet félsivatagi jellegű domboldal és pangóvizes, tömörödött barna erdőtalaj.
A komplex talajszerkezet-javítás: kalcium és vízkapacitás
Berecz Sándor, a Calmit Hungária Kft. mezőgazdasági üzletágvezetője a kémiai és fizikai talajjavítás oldaláról közelítette meg a témát, kiemelve a kálcium szerepét a talajszerkezet és a talajélet helyreállításában, szoros összefüggésben a Kovács Károly Zoltán által felvázolt talajtani egyenlőtlenségekkel. A hazai talajok fizikai szerkezete országos szinten leromlott, aminek egyenes következménye, hogy a víz beszivárgása, megtartása és szolgáltatása drasztikusan lecsökkent. Az öntözés nem jelent univerzális megoldást, hiszen nem építhető ki mindenhol, és a vízbázisok is korlátozottak. A legolcsóbb víz az, ami már eleve a növény alatt van, a talajokban – csakhogy jelenleg több millió hektár mezőgazdasági területünk működik inaktív víztározóként a szerkezeti hibák miatt.
Az üzletágvezető vizsgálati eredményeken keresztül mutatta be a problémát, ahol a vizsgált területek humuszkifejezettsége jónak tűnt ugyan, ám a talaj hasznos vízkapacitása mindössze 7 mm volt 10 centiméterenként. A felső 30 cm-es zónában ez mindössze 21 mm/hektár kapacitást jelent, ami aszályos időben napok alatt elpárolog.
Berecz Sándor, a Calmit Hungária Kft. mezőgazdasági üzletágvezetője – Fotó: Agroinform
A laboreredmények rávilágítottak a szerkezeti hiba okára: a kationcsere-kapacitás (CEC) egyensúlya felborult. Az talaj aggregátumok stabilitását, aprómorzsás szerkezetét és levegőzöttségét négy fő elem határozza meg: a kálcium, a magnézium, a kálium és a nátrium. Az ideális állapot az lenne, ha a talajkolloidok felületét 65–70%-ban kálciumionok foglalnák el. Ha a kálcium aránya lecsökken, a talaj fizikailag képtelenné válik a víz befogadására és vezetésére; a szerkezet tömörödik, és elzárja a levegőt a talajélet elől.
Egy egyszerű otthoni vagy laboratóriumi kísérletben, ahol talajmintához vizet és kalcium-hidroxidot (mészhidrátot) adunk, jól láthatóvá válik, ahogy a fehér kálciumpehely-frakciók azonnal a talaj porfrakciójához tapadnak, elindítva a pelyhesedést (flokkulációt). Úgy kell ezt elképzelni, mintha egy befőttesüveget megtöltenénk üveggolyókkal (ezek a talajszemcsék), amelyek felületét 65-70%-ban kálcium borítja. A gömbök között így hatalmas, stabil pórustér és járatrendszer alakul ki, ami képes a hirtelen lezúduló esőket azonnal mélyebb rétegekbe vezetni és ott megtartani. A kálciumos talajjavítás tehát közvetlenül nyitja meg az inaktív víztározókat, alapozva meg a talajélet működését.
Degradációs folyamatok és a vízháztartás javítása
Félegyházi Fruzsina, a Talajtérkép Kft. társalapító-ügyvezetője és a Magyar Talajtani Társaság szakembere előadásában rávilágított arra a drámai folyamatra, ahogyan az intenzív fizikai művelés közvetlenül tönkreteszi a talajok belső szerkezetét, lehetetlenné téve a víz helyben tartását. A folyamatos forgatás és nehézgépi bolygatás hatására a talaj természetes szerkezeti elemei összetöredeznek és felaprózódnak. Ez a gravitációs pórustér radikális csökkenéséhez vezet, aminek következtében egy tömörödött, lemezes, lencsés vagy prizmás szerkezet alakul ki a mélyebb rétegekben.
Félegyházi Fruzsina, a Talajtérkép Kft. társalapító-ügyvezetője és a Magyar Talajtani Társaság szakembere – Fotó: Agroinform
A porozitás és a morzsa-állékonyság elvesztése közvetlen katasztrófát jelent az őszi vetések szempontjából. A felszín könnyen kérgesedik és becserepesedik, ami gátolja a csapadék beszivárgását, és hirtelen esőknél azonnali belvizesedést vagy felszíni eróziót okoz. A mélyebb rétegekben kialakuló eketalp-betegség ráadásul elzárja a növények gyökereit a mélyebb vízkészletektől, egyfajta „tápanyagcsapdát” létrehozva.
Félegyházi Fruzsina hangsúlyozta, hogy a talajok alkalmazkodóképességének fenntartásához radikális szemléletváltásra van szükség. A kiemelt cél a szerkezeti leromlás elkerülése, a pórustérfogat növelése és az anaerob állapotok kiküszöbölése kell, hogy legyen. Ezt az alapelvek szigorú betartásével lehet elérni: a bolygatás minimálisra csökkentésével (kizárólag forgatás nélküli műveléssel), az állandó talajélet fenntartásával (szervesanyag-bevitel és forgásban tartás), valamint a folyamatos talajfedéssel takarónövények és mulcs segítségével. A gyenge termőképességű, erodált vagy mélyfekvésű, belvizes foltokon pedig meg kell fontolni a funkcióváltást és a célzott zöldítést, mert a víz tájban való visszatartása az egész gazdaság túlélését szolgálja.
A talajdiagnosztika szerepe a növénytáplálásban és a problémák feltárásában
Havancsák Attila, a Talajdiagnosztika Kft. ügyvezetője és biológiai talajerő-gazdálkodási szakmérnöke előadásában arra mutatott rá, hogy a fenntartható és aszálybiztos növénytáplálás nem alapulhat pusztán a hagyományos, sablonos talajvizsgálati adatokon. A siker kulcsa szerinte az integrált, rendszerszerű talajdiagnosztika, amely párhuzamosan és egymással összefüggésben vizsgálja a talaj fizikai, kémiai és biológiai tulajdonságait, feltárva az ok-okozati láncolatokat, szorosan kapcsolódva a Félegyházi Fruzsina által említett szerkezeti problémákhoz.
A szakmérnök kiemelte az új típusú vizsgálatok jelentőségét, mint amilyen a módosított kationcsere-kapacitás (CEC) elemzés vagy az amino-nitrogén meghatározása. A cél az, hogy monitorozzuk a tápanyagok valódi felvehetőségét, amit a mikrobiom aktivitása közvetlenül szabályoz.
Havancsák Attila, a Talajdiagnosztika Kft. ügyvezetője és biológiai talajerő-gazdálkodási szakmérnöke – Fotó: Agroinform
A funkcionális mikrobák – például az Azotobacter és Azospirillum fajok – felelősek a biológiai nitrogénkötésért, míg más baktériumok a talajban lekötött foszfor és kálium mobilizálását végzik el, amelyek kritikusak a repce és a búza kezdeti gyökérfejlődéséhez. Havancsák hangsúlyozta a cellulózbontás (celluláz enzimtermelés) mérésének fontosságát is, hiszen ez mutatja meg, milyen gyorsan képes a talaj a szármaradványokat humusszá alakítani. Ha a talaj egészséges és magas a szupresszivitása (kórokozó-elnyomó képessége), akkor a vetemény természetes védelmet kap az őszi szántóföldi patogénekkel szemben.
Vízmegőrzés a termőtalajban szármaradványokkal
Daoda Zoltán, az AGRO.bio Hungary Kft. szakmai igazgatója előadásában a szármaradványok és a talajbaktériumok szimbiózisára helyezte a hangsúlyt. A modern vízmegőrző gazdálkodásban a tarló már nem egy eltakarítandó hulladék, hanem a legértékesebb védelmi vonal és tápanyagforrás. Ha a betakarítás után keletkező szalmatömeget és tarlómaradványokat nem megfelelően kezeljük, komoly technológiai hátrányba kerülhetünk; ha viszont szakszerűen menedzseljük, azzal közvetlenül támogatjuk a talaj szivacsként való működését.
_(1)_fitmax_750x750_0.jpg "repce")
Daoda Zoltán, az AGRO.bio Hungary Kft. szakmai igazgatója – Fotó: Agroinform
A szármaradványok felszínen tartása vagy sekély bekeverése közvetlen fizikai védelmet nyújt a napégette, evaporációnak kitett felszínen. Ahhoz azonban, hogy ezek a növényi részek ne gátolják az őszi vetőgépek munkáját, és valódi talajépítő humusszá alakuljanak, célzott cellulózbontásra van szükség. A tarlóbontó baktériumkészítmények alkalmazása felgyorsítja ezt a folyamatot, ráadásul a lebomlás során keletkező melléktermékek maguk is hozzájárulnak a talajmorzsák stabilizálásához. Daoda kiemelte, hogy a talaj nedvességének megőrzése nemcsak fizikai, hanem biológiai kérdés is: az aktív talajélet lazán, de stabilan tartja a pórusokat.
Őszivetésű szántóföldi növények talajművelési technológiái
Petrás Gábor, a KITE Zrt. műszaki fejlesztési osztályvezetője az elméleti alapokat a gépészeti és technológiai megvalósíthatóság oldaláról közelítette meg. Előadásában rámutatott, hogy az őszi búza és különösen a repce esetében a hagyományos, nehéz, sokmenetes talaj-előkészítés hatalmas nedvességveszteséggel és szerkezetrombolással jár. A KITE Zrt. fejlesztései és kísérletei azt bizonyítják, hogy a menetszám-csökkentés és a talajkímélő eszközök (mint például a lazítók és a sávos művelést biztosító Strip-Till eszközök) használata elengedhetetlen a sikeres őszi keléshez.
Petrás Gábor, a KITE Zrt. műszaki fejlesztési osztályvezetője– Fotó: Agroinform
A repce karógyökere igényli a mélyen átlazított, de nem szétforgatott talajprofilt. Ha a talajt forgatás nélkül, mélylazítókkal készítjük elő, a kapillárisrendszer felső része megszakad – ami gátolja a kipárolgást –, miközben a mélyebb rétegekben megmarad a talaj természetes tömörsége és víztartó képessége. Kiemelte, hogy a precíziós vetéstechnológiával kombinált, sávos talajművelés lehetővé teszi, hogy a műtrágyát közvetlenül a fejlődő gyökérzóna alá helyezzük el, így a növény a kezdeti, száraz őszi időszakban is célzottan éri el a tápanyagot és a mélyebben rekedt nedvességet.
Birkás-tanítványok kerekasztal-beszélgetése
A konferenciát lezáró kerekasztal-beszélgetésen az elméleti kutatások és a gyakorlati nagyüzemi tapasztalatok valóságos ütköztetésére került sor. A meghívott vendégek Dr. Birkás Márta egykori tanítványai, akik a professzor asszony felbecsülhetetlen értékű szakmai örökségét viszik tovább a saját szakterületükön.
Dr. Birkás Márta – Fotó: Agroinform
A panelben Dr. Bottlik László (operatív növénytermesztési divízióvezető, Talentis Agro Zrt.), Dr. Kalmár Tibor (ügyvezető, Väderstad Kft.) és Dr. Kovács Gergő Péter (egyetemi docens, MATE Növénytermesztési Tudományok Intézet) részletesen, pontról pontra vitatták meg a technológiai kihívásokat és a megvalósítás kritikus lépéseit.
Dr. Bottlik László – Fotó: Agroinform
Dr. Kalmár Tibor – Fotó: Agroinform
Dr. Kovács Gergő Péter – Fotó: Agroinform
1. Tarlókezelés és sekély művelés vs. nedvességveszteség
A beszélgetés első és egyik leghevesebb vitája a betakarítás utáni azonnali tarlókezelés körül alakult ki. A résztvevők egyöntetűen megerősítették, hogy a hagyományos, mély tárcsázás súlyos hiba. Dr. Kalmár Tibor technológiai oldalról világította meg a kérdést: a Väderstad több évtizedes európai és hazai kísérletei azt mutatják, hogy a nyári melegben végzett mély talajbolygatás hatalmas mennyiségű oxigént juttat a profilba, ami robbanásszerűen felgyorsítja a szerves anyag mineralizációját (lebomlását). "Gyakorlatilag szén-dioxidként égetjük el a talaj belső humusztartalékát, miközben a talaj vizét is elpárologtatjuk" – figyelmeztetett.
A megoldás az ultrasekély (3–5 cm) tarlóhántás, amelyet olyan modern gépekkel kell elvégezni, mint a sekély szántóföldi kultivátorok vagy a CrossCutter tárcsák. Ennek célja kizárólag a kapillárisok megszakítása a párolgás leállítására, valamint egy finom, szalmával kevert mulcsréteg létrehozása. Ez a mulcsréteg szigetelőként funkcionál, így a talaj nem melegszik fel a kritikus 40–50 °C-os szintre, ahol a mikrobiom már elpusztulna.
Dr. Bottlik László a Talentis Agro Zrt. több tízezer hektáros nagyüzemi tapasztalatait hozta be a vitába. Rámutatott, hogy a kötött, nehéz agyagtalajokon a fizikai bolygatás még veszélyesebb: ha a száraz agyagot megbolygatjuk, hatalmas rögök képződnek. A rögök közötti tágas üregekben a mélyrétegi párolgás felgyorsul, és a talaj teljesen kiszárad a tervezett vetési mélységig. A nagyüzemi gyakorlatban ezért a minimális menetszámra és a mulcsfelszín megőrzésére törekednek.
2. A pentozán-hatás menedzsmentje
A kerekasztal résztvevői részletesen elemezték a tarlón maradó nagy mennyiségű szalma biológiai kockázatait is. Ha a talajban nincs elegendő szabad nitrogén, vagy a mikrobiom egyensúlya felborult, fellép a pentozán-hatás. A szalmatömeget lebontó mikrobák elszívják a talaj könnyen felvehető nitrogénkészletét a fejlődő őszi vetések elől. Dr. Kovács Gergő Péter (MATE) kiemelte, hogy a kutatások szerint ez a kezdeti sárgulás és tápanyaghiány drasztikusan visszavetheti az őszi búza és a repce korai fejlődését. A megoldást a Daoda Zoltán által is javasolt célzott mikrobiológiai tarlóbontás, valamint a precíziós, sor mellé kijuttatott indító nitrogén jelenti, amely kiegyenlíti a $C:N$ (szén-nitrogén) arányt a rizoszférában.
3. A repce karógyökerének mítosza és a biopórusok
A beszélgetés egyik legfontosabb szakmai áttörése a repce alá történő talaj-előkészítés átértékelése volt. A gazdák körében mélyen rögzült dogma, hogy a repce karógyökere miatt elengedhetetlen a mély szántás vagy a nehéz lazítás. Dr. Kovács Gergő Péter egyetemi kísérletek adataival cáfolta ezt a megközelítést: a mechanikusan fellazított talajszerkezet csalóka, mert az első intenzív őszi eső hatására szerkezetileg összeomlik, visszaiszapolódik és teljesen betömörödik.
Ezzel szemben, ha a gazdaság No-Till (művelés nélküli) vagy Strip-Till (sávos művelési) rendszert alkalmaz, a talaj belső szerkezete érintetlen marad. Megőrződnek a korábbi kultúrák gyökérjáratai és a földigiliszták által fúrt függőleges járatok (úgynevezett biopórusok). A repce gyökérzete ezeket a természetes, stabil csatornákat követve sokkal mélyebbre képes lehatolni, és sokkal hatékonyabban éri el a mélyebb rétegek vízkészleteit, mint egy mesterségesen roncsolt, eketalpas talajban. Ehhez azonban elengedhetetlen a biológiai szántás, vagyis az aktív gilisztapopuláció megóvása.
4. A kálciumpótlás és a vetőágy kapcsolata
A kerekasztal résztvevői egyöntetűen megerősítették a Berecz Sándor által bemutatott kálciumpótlás jelentőségét, és pontosították annak technológiai időzítését. A kalciumos talajjavítást tilos közvetlenül a vetéssel egy menetben vagy közvetlenül előtte végezni. A kijuttatás optimális ideje a tarlóápolási fázis. A felszínre szórt, finom szemcséjű, gyorsan oldódó kalcium-karbonát készítményeket a nyár végi és kora őszi záporoknak kell bemosniuk a felső 0–10 cm-es rétegbe. Ez indítja el a flokkulációt (pelyhesedést), ami porózussá, aprómorzsássá teszi a vetőágy környezetét. Ezáltal a repce vagy a búza apró magvai egy optimális vízháztartású, laza, de mégis stabil közegbe kerülnek, ami megakadályozza az esők utáni felszíni cserepesedést és a csírák befulladását.
Konklúzió
Az őszi vetésű növények sikeres termesztése ma már nem csupán a vetőmag-választáson vagy a műtrágya-mennyiségen múlik, hanem a vízért folytatott harcon. Az ördögi kör – a csapadékhiány, a túlforrósodó talajok, a humuszvesztés és a szerkezetromlás – csak komplex szemléletváltással törhető meg. A tarló takarásával, a megfelelő biológiai és kémiai talajjavítással, valamint a gépészeti menetszámok minimalizálásával a gazdálkodók képessé tehetik talajaikat a szélsőségek túlélésére. A jövő mezőgazdaságában az a termelő lesz sikeres, aki felismeri, hogy a talaj nem egy élettelen termesztőközeg, hanem egy élő, intelligens rendszer, amelyet táplálni, védeni és strukturálisan építeni kell.
Horváth Attila
Agroinform
A Profin a repceprofitért Agroinform TechMagot megnyithatod ide kattintva, vagy lapozd végig itt:
A korábbi TechMag lapszámokat elolvashatod a Magazin rovatban.
