Az egri önkormányzathoz az elmúlt időszakban több lakossági jelzés érkezett a hódok megjelenésével és tevékenységével összefüggésben. A bejelentések között azonban akadt egy olyan eset is, amely jelentős környezeti károkozással járt. Lakossági értesítés nyomán a tűzoltók egy felnémeti területre vonultak ki, miután az Eger-patak felszínén olajszennyeződést észleltek.
A vizsgálatok során a hatóságok rövid időn belül feltárták a szennyezés eredetét.
Egy helyi lakos a patakparton álló fák törzsét – megakadályozandó, hogy a hódok megrágják – használt motorolajjal kente be, sőt a fák tövét is körbelocsolta az anyaggal. Az olaj a talajon keresztül beszivárgott, majd elérte a vízfolyást, komoly környezetkárosítást idézve elő.
A kárelhárításban négy szervezet működött együtt: a katasztrófavédelem, a vízügyi szakemberek, az önkormányzat munkatársai, valamint a tűzoltóság egységei összehangolt munkával dolgoztak a szennyezés megszüntetésén.
A patak érintett szakaszán olajfelszívó hurkákat telepítettek, eltávolították a szennyezett talajréteget, és elvégezték a szükséges vízminőség-védelmi beavatkozásokat is annak érdekében, hogy mérsékeljék a környezeti terhelést.
Az ügy kapcsán a hatóságok környezetszennyezés gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak.

Fotó: Pixabay
Eger önkormányzata közleményében nyomatékosan felhívta a figyelmet arra, hogy:
fáradt olaj vagy bármilyen vegyi anyag alkalmazása természetes vízfolyások, part menti élőhelyek vagy fák „védelmére” szigorúan tilos, komoly kockázatot jelent és jogszabályba ütközik.
Egyetlen meggondolatlan beavatkozás akár több kilométeres vízszakasz élővilágát is veszélybe sodorhatja.
„Arra kérjük a lakosságot, hogy hasonló helyzetekben semmiképpen ne alkalmazzanak saját, szakszerűtlen megoldásokat, és ne veszélyeztessék sem a környezetet, sem a közösséget” – hangsúlyozták a tájékoztatásban.
Az önkormányzat szakemberei az Egri Vízügyi Szakaszmérnökség és az Agria Tűzoltó és Mentő Szervezet munkatársaival közösen részletes helyszíni bejárást is tartottak. Ennek célja az volt, hogy feltérképezzék azokat a pontokat, ahol további beavatkozás válhat szükségessé.
A felmérés során meghatározták a hódgátak ismételt bontásának ütemezését, megvizsgálták a rágás miatt meggyengült, esetleg balesetveszélyessé vált fák állapotát, továbbá áttekintették az Eger- és a Tárkányi-patak műtárgyainak helyzetét is.
A tapasztalatok megerősítették, hogy a fém- vagy erős műanyag hálóval körbevett fatörzseket a hódok jellemzően elkerülik. Ez a megoldás tartós, eredményes és költségtakarékos védekezési lehetőséget kínál, ezért ezt ajánlják az érintett ingatlantulajdonosok számára.
„Eger önkormányzata és az Egri Vízügyi Szakaszmérnökség továbbra is együttműködik a lakossággal a hódok jelenlétéből adódó helyzetek kezelésében. A szükséges beavatkozások során minden esetben az élet- és vagyonbiztonság, valamint a természeti környezet védelme közötti egyensúlyt tartjuk szem előtt” – emelték ki a közleményben.
Forrás: pecaverzum.hu
Indexkép: illusztráció/Pixabay