A Csallóközben működő Dan-Slovakia Agrar a.s. két éve kezdte meg a precíziós digitalizáció bevezetését. Az első eredmények szerint a hozamok stabilizálódtak, a táblán belüli veszteségek pedig jelentősen csökkentek – tudtuk meg Dr. Domonkos Zsolttól, a cégcsoport kutatásért és fejlesztésért felelős agronómiai vezetőjétől.

A precíziós gazdálkodás Szlovákiában is egyre nagyobb teret nyer, különösen ott, ahol a természeti adottságok jelentős táblán belüli változatosságot eredményeznek. A Csallóközben nem a domborzat, hanem az egykori vízjárta területek eltemetett folyómedrei okoznak komoly talajheterogenitást, ami indokolttá teszi a differenciált technológiai megközelítést.

A nagymegyeri központtal működő Dan-Slovakia Agrar a.s. 2001-ben kezdte meg működését, és az elmúlt két évtizedben az egyik legnagyobb szlovákiai agrárvállalkozássá vált. A cégcsoport 11 500 anyakocát nevel, és több mint 11 ezer hektáron folytat szántóföldi növénytermesztést, mintegy 260 munkavállalóval. A növénytermesztés elsődleges feladata a magas minőségű takarmány előállítása a sertéstenyésztés számára.

Tudatos gépesítés, egységes rendszer

A digitalizáció bevezetését tudatos gépesítési stratégia előzte meg. Az erőgépek egy gépcsaládba tartoznak – a vállalat a CASE mellett döntött –, így az informatikai rendszerek egységes felületen kezelhetők. Az erő- és munkagépek közötti adatáramlás mára rutinszerűvé vált, a gépkezelők oktatása megtörtént, a digitális rendszerek használata beépült a mindennapi gyakorlatba. A központi telephelyről irányított nagy területi kiterjedésű gazdálkodás szintén indokolta a felhőalapú adatkezelés és a precíziós megoldások bevezetését.

hozamtérkép

Forrás: Dan-Slovakia Agrar a.s.

Talajvédelem és fenntarthatóság

A talajművelésben a vállalat törekszik a min-till és no-till technológiák alkalmazására, a szántás minimalizálására, a talajnedvesség megőrzésére és a CO₂-kibocsátás csökkentésére. Bár a Csallóközben a talajvízszint viszonylag magas, az öntözés is szerepet kap, különösen a klímaváltozás okozta kockázatok mérséklése érdekében.

A 2026-os év tervei között szerepel a sávos talajművelés (strip-till) bevezetése, valamint a széles sortávolságú növények termesztésének vizsgálata. A talajművelésen túl a tápanyaggazdálkodás is tartogat újabb lehetőségeket: a 2026-os évben az oldaltrágyázás (side-dressing) bevezetésének vizsgálata is megtörténik – mondta Dr. Domonkos Zsolt.

Stabil hozamok, mérhető eredmények

A termesztett növények több mint 50%-át kalászosok adják. A precíziós szemlélet bevezetésének köszönhetően a hozamok magas szinten stabilizálódtak. A terméseredményeket hagyományos mérlegeléssel és a kombájnokba épített hozammérő rendszerekkel is ellenőrzik.

Az alaptrágyázás és a tőszámszabályozás tervezésének alapja egy modellezett szervesanyag-tartalom térkép, amelynek laboratóriumi validálása 97%-os egyezést mutatott. A talajmintavétel 3 hektáronként történik, több mint tízezer hektáron, ami igazolta:

a precíziós kijuttatás többletköltsége megtérül.

Az éves tápanyagszint meghatározása az ásványi nitrogén (Nmin) mérésével történik, amely alapján saját algoritmussal készülnek a változó dózisú (VRA) kijuttatási térképek.

Jövedelmezőségi fordulat táblán belül

A 2024-ben gyűjtött adatok alapján a vállalat grid-hálós jövedelmezőségi elemzést végzett. Egy 144 hektáros tábla példája jól mutatja a változást: 2024-ben még a terület 10%-a veszteséges volt, noha az átlaghozam 14,04 t/ha volt. Az átlagérték tehát elfedte a problémás foltokat.

Case

A vállalkozás az egységes, jól kezelhető flotta és a CASE márka mellett tette le a voksot – Fotó: Dan-Slovakia Agrar a.s.

A 2025-ös évben, őszi búzában 10,09 t/ha átlaghozam mellett az öntözött területeken a veszteséges részek arányát 10%-ról 3%-ra csökkentették, az öntözetlen területeken pedig nullára. A teljes táblára vetített jövedelmezőség érdemben javult.

Adatokból döntés

A felhőalapú rendszerek gyors fejlődése új kihívásokat is hozott, és a nyers hozamadatok esetében mintegy 10%-os torzítást is tapasztaltak, ami rámutat az adattisztítás fontosságára. Az adatgyűjtés nem öncélú: az agronómiai tervezést, a vezetői döntéshozatalt és a kötelező adatszolgáltatást egyaránt támogatnia kell.

– Az első két év tapasztalatai alapján a digitalizáció jelentős megtakarítást és környezeti terheléscsökkentést eredményezett, miközben nagyüzemi körülmények között is fenntarthatóbb gazdálkodást tett lehetővé. A következő feladat az adatok szakszerű archiválása és egy olyan komplex adatbázis kiépítése, amely hosszú távon megalapozza a döntéshozatal további fejlődését – foglalta össze a tapasztalatokat Dr. Domonkos Zsolt.

Indexkép: Dan-Slovakia Agrar a.s.

Social media: 

hozamtérkép


hozamtérkép


hozamtérkép


hozamtérkép