A magyar népi időjóslás egyik ismert mondása szerint ha február 19-én, Zsuzsanna napján megszólal a pacsirta, közel a tavasz. Ha viszont „befagy a szája”, még várni kell a kikeletre. Az idei hűvös, szürke időjárás inkább az utóbbi forgatókönyvet erősítette, bár biztató jel, hogy a hét elején a Kiskunságban már hallották a mezei és az erdei pacsirta énekét.
A Zsuzsanna napi hagyomány középpontjában a mezei pacsirta (Alauda arvensis) áll, hazánk egyik legismertebb énekesmadara. A nyílt puszták, mezőgazdasági területek lakója, amely jellegzetes, egyre magasabbra emelkedő repülés közben trillázó dalával jelöli ki territóriumát. Angol neve – skylark, azaz „égi pacsirta” – is erre a látványos énekrepülésre utal.
A mezei pacsirta rövidtávú vonuló: a telet többnyire csak kissé délebbre húzódva vészeli át, és rendszerint már február közepén visszatér. Az enyhébb telek miatt egyre gyakoribb, hogy egyes példányok át is telelnek Magyarországon.
Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a faj helyzete megnyugtató. Állománya évtizedek óta csökken, elsősorban az intenzív, nagytáblás mezőgazdaság és a kemikáliák széles körű használata miatt. A gyomirtók, rovarölők és műtrágyák nemcsak a „célszervezeteket” érintik, hanem az agrár-ökoszisztéma teljes táplálékhálózatát gyengítik. Az ízeltlábúak és talajlakó gerinctelenek visszaszorulása a rájuk épülő madárfajok állománycsökkenésében is megmutatkozik.
Alig néhány évtizeddel ezelőtt az erdőszegélyek, árokpartok és szántóföldi mezsgyék még jóval fajgazdagabb élőhelyek voltak. Ma számos egykor gyakori madárfaj – köztük a bíbic, a haris, a fürj vagy éppen a mezei pacsirta – állománya fogyatkozik.
A szakemberek szerint a folyamat nem visszafordíthatatlan. Olyan természetkímélő gazdálkodási módszerek szélesebb körű alkalmazására van szükség, amelyek a nagyüzemi mezőgazdaság keretein belül is megvalósíthatók. Ilyen például a táblaszegélyek kezeletlenül hagyása, a szegélyélőhelyek arányának növelése, valamint a gyepek égetésének mellőzése.
Egyelőre tehát a pacsirták éneke még csak ígéret: a tél nem mondta ki az utolsó szót, de a természet már jelzi, hogy a kikelet nincs messze.
Forrás: Hirös.hu
Indexkép: Wikipedia