Országos előrejelzés: szerda estig

Általában sok napsütés várható az erőteljesebb gomolyfelhő-képződés és a fátyolfelhők mellett, de északnyugaton, északon felhősebb maradhat az idő. Délután elszórtan számíthatunk záporokra, zivatarokra - főként az Északi-középhegység tágabb térségében. Estétől nyugat felől megvastagszik a felhőzet, és nyugat felől a Dunántúlon egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar, heves zivatar kialakulására is van esély. A jellemzően déli, délnyugati szél napközben helyenként megélénkülhet, majd estétől a Dunántúlon ismét egyre nagyobb területen északnyugatira fordul és megerősödik, akár viharos lökések is kísérhetik. Zivatarok környezetében is előfordulhatnak viharos, a hevesebb cellák mentén akár erősen viharos lökések is.

A hőmérséklet délután általában 28 és 34 fok között valószínű, de északnyugaton és az északi határ mentén ennél több fokkal alacsonyabb értékek valószínűek. Késő estére hazánk északnyugati felén nagyrészt 13 és 20, míg másutt 20 és 25 közé hűl le a levegő.

Országos előrejelzés: szerda estétől csütörtök reggelig

Estétől a fronttal együtt nyugat felől átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, és egyre többfelé kell számítani esőre, záporra, zivatarra, utóbbiak rendszerbe is szerveződnek. Az éjszaka első felében főként a Dunántúl, az éjféli óráktól már a középső országrész, majd hajnalban már a keleti országrész és esetleg a délnyugati tájak lehetnek érintettek, de ekkorra már jelentősen gyengül a rendszer. Főleg a Dél-Dunántúlon az esti, késő esti órákban heves zivatar kialakulására is van esély, melyhez nagyobb méretű jég is társulhat!

Hajnaltól északnyugat felől már elkezdhet szakadozni, csökkenni a felhőzet, és gyorsan szűnik a csapadék. Az egyre nagyobb területen északnyugatira, nyugatira forduló szél megerősödik, a front mentén, valamint zivatarok környezetében viharossá fokozódhat. A heves cellákat akár erősen viharos széllökések is kísérhetik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 17 fok között valószínű, de keleten enyhébb lehet a hajnal, 20 fok körül alakulhat a minimum.

időjárás

Estétől a fronttal együtt nyugat felől átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet – Fotó: Unsplash

Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2026.06.11 csütörtök éjfélig

SZERDA

Kora délutántól eleinte elsősorban az Északi-középhegység tágabb környezetében alakulhatnak ki elszórtan zivatarok, amelyekhez lokálisan jelentős mennyiségű csapadék (~10-25 mm), viharos szél (~60-80 km/h) és akár nagyobb méretű jég (1-3 cm) is társulhat. Az esti, késő esti órákban a Dunántúlon a zivatarok gyors megszaporodására, ezzel együtt rendszerbe szerveződésére van kilátás. Ekkor már nagyobb eséllyel fordulhat elő felhőszakadás (>20-30 mm), viharos széllökés (60-80 km/h), valamint helyenként jégeső (~1-3 cm-es mérettel). Főként a délnyugati, déli vidékeken az esti, késő esti órákban egy-egy heves zivatar sem zárható ki (jégátmérő akár 2-4 cm felett; széllökések >80 km/h). Az említett zivatarrendszer nagyjából az éjféli órák környékén érheti el nyugat felől a Duna vonalát, majd hajnalra fokozatosan gyengülve éri el a keleti országrészt.

Ma az Alföld délkeleti részén helyenként 25 fok felett alakulhat a napi középhőmérséklet.

CSÜTÖRTÖK

Holnap napközben az északkeleti országrészben, jellemzőbben inkább a határhoz közelebbi területeken alakulhatnak ki néhol gyenge zivatarok. Késő délután az északnyugati határszélen sem zárható ki egy-egy zivatar.


SZÉLTÉRKÉPCSAPADÉKTÉRKÉPHŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.

Forrás: Met.hu
Indexkép: Pixabay