Kedden a kora esti órákban érkezett meg a zivatar a térségbe. A meteorológiai előrejelzések már napközben jelezték az erős széllel és intenzív csapadékkal kísért frontot, amely több helyen jégesőt is hozott magával.
Percek alatt fehérré vált az Avas
A Miskolc MOST! közösségi csoportban több felvételt is közzétettek arról, ahogy a jég rövid idő alatt beterítette az Avas környékét. A videókon jól látható, ahogy a borsónyi, helyenként annál is nagyobb jégdarabok sűrűn pattognak az aszfalton és a parkoló autókon.
A beszámolók szerint néhány perc alatt jelentős mennyiségű jég hullott, az úttest kifehéredett, a csapadékvíz-elvezetők pedig alig győzték elvezetni a hirtelen lezúduló vizet.
Az Időkép is megosztott felvételeket közösségi oldalán, amelyeken jól látható, hogyan változott téliessé Miskolc városképe a rövid, de intenzív jégeső következtében.
Erős szél és villámlás is kísérte a vihart
A beszámolók szerint a jégesőt megelőzően erős széllökések és sűrű villámlás is jellemezte a vihart. A hirtelen érkező csapadék több településen okozott rövid ideig tartó fennakadásokat a közlekedésben, de komolyabb károkról egyelőre nem érkezett hivatalos tájékoztatás.
Mi várható a következő napokban?
Az előrejelzések szerint szerdán északkeleten még előfordulhat kevés csapadék, ám a keddihez hasonló intenzív jégeső már nem valószínű. A Zemplén és Szatmár térségében inkább hózáporra, kisebb havazásra lehet számítani.
Forrás: BOON.hu
Indexkép: Facebook/Időkép