Az illetékes vízügyi hatóságot már értesítették a nyugati határszélen kialakult helyzetről, és kérték a probléma mielőbbi megoldását. A terület biztonsági okokból egyelőre zárva tart. A védett állatok jelentős méretű torlaszt emeltek a Berki-patakon, amelynek hatására a vízszint megemelkedett, és elárasztotta a környező erdőrészleteket. A felduzzadt víz következtében nemcsak a halőrház vált elérhetetlenné, hanem a parkerdőhöz vezető utak egy része is víz alá került. A nagytestű rágcsálók több fát is kidöntöttek a területen, írta közösségi oldalán a Szombathelyi Erdészeti Zrt.

A hódtorlaszok miatt megemelkedett a patak szintje – Fotó: Facebook
Az őrségi Himfai-tó környezetében az eurázsiai hódok mellett már megjelentek az inváziós fajként nyilvántartott nutriák – más néven hódpatkányok – is, amelyek tovább növelhetik a természetvédelmi és kezelési kihívásokat.
A Szombathelyi Erdészeti Zrt. korábban jelentős közjóléti fejlesztések keretében, 2014-ben újította fel a parkerdőt. Ezt követően a tó töltésének helyreállítása is szükségessé vált, mivel a hódok tevékenysége jelentősen meggyengítette a szerkezetet. A beomlott hódvárak balesetveszélyessé tették a sétautakat, és fennállt annak a kockázata is, hogy nagyobb csapadék esetén átszakadhat az üregessé vált töltés.
A társaság 2017-ben mintegy 60 millió forintot fordított a károk helyreállítására.
A partoldalak kiszélesítése, a hódüregek megszüntetése, valamint a víz felőli rézsű vashálós megerősítése azonban csak ideiglenes megoldásnak bizonyult. Az egyre növekvő eurázsiai hódállomány (Castor fiber) nemcsak a tó védműveiben okozott károkat, hanem a környező erdők fáiban és a mezőgazdasági területeken is.

Víz alá kerültek a parkerdőhöz vezető utak – Fotó: Facebook
2022-ben a társaság kezdeményezésére a természetvédelmi hatóság engedélyezte az állomány csökkentését: élvefogó csapdák alkalmazásával befogták a hódokat, valamint megkezdték a Berki-patak medrében épített gátak bontását is.
A közkedvelt kirándulóhelyen ismét egyre jelentősebb problémát okoz a hódok tevékenysége. A Szombathelyi Erdészeti Zrt. jelenleg olyan megoldások kidolgozásán munkálkodik, amelyek hosszú távon biztosíthatják, hogy a vizes élőhely őshonos fajai fennmaradjanak, miközben a tó környéke és a parkerdő továbbra is biztonságosan látogatható marad a kikapcsolódni vágyók számára.
Forrás és képek: Szombathelyi Erdészeti Zrt. Facebook-oldala