A Fővárosi Nyomozó Ügyészség sikkasztás gyanúja miatt hallgatott ki négy rendőrt egy olyan ügyben, amely a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) feljelentése nyomán indult. A gyanú szerint az egyenruhások rendszeresen üzemanyagot tulajdonítottak el szolgálati járművekből.
Az ügyészség közleménye szerint a futárszolgálatot ellátó rendőrök 2023 júniusától kezdődően szolgálat közben, a rendőrségi szolgálati gépkocsikból alkalmanként körülbelül 15 liter gázolajat szivattyúztak le. A nyomozás adatai alapján ezt rendszeresen, anyagi haszonszerzés céljából tették.
A Nemzeti Védelmi Szolgálat februárban több helyszínen tartott házkutatást a Készenléti Rendőrség és a Terrorelhárítási Központ közreműködésével. Az akció során az érintett rendőrök lakóhelyein, tartózkodási helyein, valamint az általuk használt járművekben is kutatást végeztek.
A hatóságok több, a feltételezett bűncselekmény elkövetéséhez használható eszközt is lefoglaltak. A bizonyítékok között üzemanyag tárolására alkalmas kannák, szivattyúk, gumicsövek és tölcsérek is szerepeltek.
A nyomozó ügyészség a rendőröket folytatólagosan, üzletszerűen, szabálysértési értékre elkövetett sikkasztás vétségével gyanúsítja. A gyanúsítottak között nem volt vezető beosztású rendőr. A nyomozás során az egyik esetről rejtett kamerás felvétel is készült, amely a gyanú szerint rögzítette az üzemanyag eltulajdonítását. A videót az Ügyészség tette közzé:
A Büntető Törvénykönyv szerint az ilyen módon elkövetett sikkasztás vétsége akár két évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.
Az érintett rendőrök szolgálati jogviszonya időközben megszűnt. Az ügyészség közlése szerint azonban a büntetőeljárás eredményétől függetlenül sem térhetnek vissza a rendőrség kötelékébe. Az, hogy a bűncselekmény elkövetése idején hivatásos állományban voltak, a jogszabályok szerint súlyosbító körülménynek minősül.
Forrás: vezess.hu
Indexkép: illusztráció/Shutterstock