"Az időjárás gyakran kihívások elé állítja gazdálkodókat. A kormány megalakult. Figyelünk és cselekszünk. Két fontos bejelentés történt a héten" – írta Bóna Szabolcs János, agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter a Facebook-posztjában.
A kialakult helyzetre reagálva az agrárminiszter hivatalosan is vis maior eseményt hirdetett az ország nagy részére, ami fontos könnyítéseket jelenthet az érintettek számára. Az alábbi közlemények részletesen ismertetik, mely időszakokra és területekre vonatkozik az intézkedés.
_fitmax_750x750_0.jpg)
aszály – Fotó: Shutterstock
Az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter közleménye az aszálykár okán kialakult vis maior esemény kihirdetéséről
A Közös Agrárpolitikából és a nemzeti költségvetésből finanszírozott intézkedésekkel összefüggő elháríthatatlan külső ok (vis maior) esetén alkalmazott eljárásról szóló 23/2024. (IV. 9.) AM rendelet 3. § (7) bekezdése alapján 2026. április 1. és május 12. között észlelt aszályra tekintettel az ország teljes területére elismerem a vis maior helyzet bekövetkezését az alábbi járások kivételével:
- Vas vármegyében a Kőszegi járás és a Vasvári járás,
- Zala vármegyében a Lenti járás.
Jelen közlemény kizárólag a vis maior bejelentéshez csatolandó, a vis maior bekövetkeztét hitelt érdemlő módon tanúsító igazolás kiváltását szolgálja.
Az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter közleménye a tavaszi fagykár okán kialakult vis maior esemény kihirdetéséről
A Közös Agrárpolitikából és a nemzeti költségvetésből finanszírozott intézkedésekkel összefüggő elháríthatatlan külső ok (vis maior) esetén alkalmazott eljárásról szóló 23/2024. (IV. 9.) AM rendelet 3. § (7) bekezdése alapján 2026. március 1. és május 3. között észlelt tavaszi fagyra tekintettel az ország teljes területére elismerem a vis maior helyzet bekövetkezését az alábbi járások kivételével:
- Baranya vármegyében Bólyi járás, Sellyei járás, Szentlőrinci járás, Szigetvári járás,
- Fejér vármegyében Enyingi járás, Polgárdi járás,
- Győr-Moson-Sopron vármegyében Mosonmagyaróvári járás, Soproni járás,
- Nógrád vármegyében Bátonyterenyei járás,
- Somogy vármegyében Kaposvári járás,
- Tolna vármegyében Dombóvári járás,
- Vas vármegyében Körmendi járás, Kőszegi járás, Szentgotthárdi járás, Szombathelyi járás, Vasvári járás
- Veszprém vármegyében Balatonalmádi járás, Balatonfüredi járás,
- Zala vármegyében Keszthelyi járás, Zalaegerszegi járás, Zalaszentgróti járás.
A jelen közlemény kizárólag a vis maior bejelentéshez csatolandó, a vis maior bekövetkeztét hitelt érdemlő módon tanúsító igazolás kiváltását szolgálja.
Forrás: Facebook
Indexkép: shutterstock.com