Csütörtök

Általában borult, több helyen párás időre számíthatunk, ugyanakkor a déli tájakon időnként elvékonyodhat, szakadozhat a felhőzet. Napközben a csapadékzóna fokozatosan gyengül, és főként az ország északi, északkeleti felére húzódik vissza, ahol jellemzően eső fordulhat elő. Az északiasra forduló szél többnyire mérsékelt marad.

A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 1 és 8 fok között alakul, de délen, ahol szakadozottabb lehet a felhőtakaró, ennél magasabb értékeket is mérhetünk.



Péntek

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, sokfelé párás, ködös idővel. Kisebb csapadék több helyen is előfordulhat, jellemzően szitálás, eső, illetve havas eső formájában. Az északias szél többnyire mérsékelt marad, inkább csak a Zemplén térségében élénkülhet meg időnként.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +3 fok között valószínű, míg a csúcshőmérséklet 1 és 7 fok között alakul.


havas

Fotó: Pixabay


Szombat

Jobbára erősen felhős vagy borult, párás, helyenként ködös idő várható. Több térségben is számítani lehet kisebb csapadékra, amely eső, havas eső vagy havazás formájában egyaránt előfordulhat. Az északkeleti, északi szél az északkeleti tájakon néhol élénk lökésekkel járhat.

Reggel -3 és +1, délután -1 és +5 fok között alakul a hőmérséklet, északkeleten hidegebb, míg a déli területeken enyhébb idő valószínű.



SZÉLTÉRKÉP, CSAPADÉKTÉRKÉP, HŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.

Forrás: Met.hu

Indexkép: Pixabay