Különleges hangulat fogadta a 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow látogatóit az A-pavilonban, ahol a Szegána Kft. standja idén nemcsak a szakmai újdonságok, hanem egy igazán meglepő jubileumi akció miatt is a figyelem középpontjába került. A cég fennállásának 35. évfordulóját egy igazán látványos ajánlattal ünnepli: minden fülkés géphez ajándék masszázsfotel járt a kiállítás ideje alatt, illetve a készlet erejéig.


Jubileumi akció: relax a fülkében és azon kívül is

Az ajándék masszázsfotel az Everun fülkés rakodógépekhez, a Basak traktorokhoz és a Hanwo traktorokhoz volt elérhető. A szlogen akár így is hangozhatna: „veszel egy masszázsfotelt, és kapsz mellé egy traktort”. Az akció egyértelműen azt mutatja, hogy a Szegána Kft. nem fél nagyot álmodni, és a jubileumot valóban emlékezetessé szerette volna tenni.

Új permetezők Görögországból

A stand egyik legnagyobb szakmai újdonsága a Görögországból érkező Agroma ET permetezőgép-család. A bemutatott 3000 literes, 24 méteres szántóföldi permetező kiemelkedően magas alapfelszereltséggel rendelkezik: paralelogramma felfüggesztés, előre-hátra mozgást csillapító keret, folyamatos folyadékkeringetés és ISOBUS-rendszer is megtalálható rajta. A gép akciós ára 15,5 millió forint légfékkel együtt, kizárólagos forgalmazásban.

Az ültetvénypermetezők terén is széles volt a kínálat: akár 20–25 méteres munkamagasság, nagy légszállítás, kompakt fúvókás megoldások és átgondolt részletek jellemzik őket, bizonyítva, hogy az új márkák mögött komoly műszaki tartalom áll.

Traktorok minden igényre

A Szegána Kft. kínálatában a kisebb teljesítményű traktorok is fontos szerepet kaptak. A 75 lóerős, Deutz motorral szerelt modellek már rugózott fülkével, síkpadlóval és modern felszereltséggel érkeznek. A Hanwo traktorok pedig azoknak szólnak, akik egyszerű, mechanikus, mégis megbízható gépet keresnek: rakodóval szerelve akár 10 millió forint körüli áron is elérhetők.

Rakodógépek és teleszkópos újdonságok

A rakodógépek területén is komoly fejlesztések voltak láthatók. Az Everun gépei megújult dizájnnal, hologramos matricázással és változatlanul nagy emelési kapacitással érkeztek. A kínálatban megjelentek az igazi teleszkópos rakodók is: akár 2,8 tonnás emelési kapacitással és 6 méter feletti emelési magassággal. A kompakt minirakodók pedig kis méretük ellenére tágas fülkével és meglepően nagy teljesítménnyel rendelkeznek.

Talajművelés és vetéstechnika újdonságai

A Szegána Kft. standján görög talajművelő gépek, kompaktorok, kultivátorok és tárcsák is helyet kaptak, masszív felépítéssel és erősített kapákkal. Emellett bemutatkozott egy megújult Junkkari direktvetőgép is, amely már elektromos hajtással, szakaszolhatósággal és automatikus csoroszlyanyomás-állítással dolgozik.

Újdonságokból nem volt hiány: permetezők, traktorok, rakodók, vetőgépek és egy igazán figyelemfelkeltő jubileumi akciók várták az érdeklődőket.

További információk:

SZEGÁNA Kft.

Cím: 6791 Szeged, Dorozsmai út 143.
Telefon: +36-30/589-8624, 62/ 554-640

E-mail: szegana1@t-online.hu

Weboldal: www.szegana.hu


szegána