Az AGROmashEXPO és AgrárgépShow kiállítás nem csupán a legmodernebb technológiák bemutatótere, hanem a jövő generációinak szakmai bázisa is. A MEGFOSZ (Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége), a MEGOSZ (Mezőgépgyártók Országos Szövetsége) a MATE-val (Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem) karöltve idén is kiemelt figyelmet fordított a tehetséggondozásra.

A négy napos rendezvényre közel 3500 középiskolai diák látogatott el. Közülük több, mint 120 tehetséges fiatal kapott lehetőséget arra, hogy testközelből, szakértői vezetéssel ismerje meg az agrárgépészet élvonalát.

A MEGFOSZ Akadémia tehetséggondozó programjából 51 kiemelkedő képességű fiatal négy csoportra bontva látogatta meg a szövetségek tagvállalatait. A cégek kiemelt vendégként fogadták a diákokat: a standbejárások során nemcsak az újdonságokat mutatták be nekik, hanem lehetőséget adtak a közvetlen szakmai párbeszédre is.

A program zárásaként a MEGFOSZ-MEGOSZ-Euroleasing közös standjánál a diákok köszöntésén túl tájékoztatást kaptak a továbbtanulási és lízingfinanszírozási lehetőségekről is.

agromashexpo

Fotó: MEGFOSZ-MEGOSZ

agromashexpo

Fotó: MEGFOSZ-MEGOSZ

agromashexpo

Fotó: MEGFOSZ-MEGOSZ

A MATE-val közösen szervezett másik pillér az ország összes agrárgépész képzést nyújtó szakiskolájából vonta be a 13. évfolyamos, továbbtanulásra készülő diákokat. 73 regisztrált fiatal vett részt a vezetett látogatásokon, ahol az egyetem képviselői kísérték őket a gyártói és forgalmazói standokhoz, betekintést engedve az egyetemi szintű tudás gyakorlati hasznosításába.

A programok sikere nem valósulhatott volna meg tagvállalataink és partnereink aktív és önzetlen támogatása nélkül. Ezúton is köszönjük, hogy szakmai elhivatottságukkal, vendégszeretetükkel és a diákoknak szánt ajándékcsomagokkal hozzájárultak a jövő szakembereinek motiválásához – olvasható MEGFOSZ-MEGOSZ közös közleményében.

agromashexpo

Fotó: MEGFOSZ-MEGOSZ

agromashexpo

Fotó: MEGFOSZ-MEGOSZ

agromashexpo

Fotó: MEGFOSZ-MEGOSZ

Köszönetünket fejezzük ki az alábbi cégeknek a diákcsoportok fogadásáért:

  • Agro-Alfa Kft. és Agro-Alfa Solis
  • Agrotec Magyarország Kft.
  • Agro Vario Kft.
  • Amazonen Werke Kft.
  • Auditker Kft.
  • AXIÁL Kft.
  • Fliegl Abda Kft.
  • Pap-Agro Kft.
  • Starcz Kft.
  • Szal-Agro Kft.
  • Väderstad Kft.

Külön köszönet illeti a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemet (MATE) és az Euroleasing Zrt. munkatársait a szakmai támogatásért és a közös jövőkép építéséért – olvasható MEGFOSZ-MEGOSZ közös közleményében.

Forrás: MEGFOSZ-MEGOSZ
Indexkép: MEGFOSZ-MEGOSZ