Hétfő

A Tiszántúlon délutánig még derült lesz az ég, másutt azonban északnyugat felől magasszintű felhők vonulnak fel, majd meg is vastagszik a felhőzet. Az ország északnyugati felén helyenként fordulhat elő jellemzően gyenge zápor. Az északnyugatira forduló szél megélénkül, az Észak-Dunántúlon átmenetileg meg is erősödik.

A csúcshőmérséklet többnyire 15 és 18 fok között valószínű, de a Rábától nyugatra pár fokkal hűvösebb lesz.

Kedd

Északnyugat felől csökken a felhőzet, a Dunántúlon általában napos, gomolyfelhős idő várható, míg keleten erősen felhős vagy borult marad az ég. Szórványosan eső, zápor előfordulhat. Az északi, északkeleti szelet nagy területen élénk, olykor erős lökések kísérhetik. A minimum általában 2 és 7 fok között alakul, de a szélvédett részeken gyenge fagy előfordulhat.

A csúcshőmérséklet jellemzően 10 és 17 fok között változhat, de főleg az Északi-középhegységben hűvösebb lehet az idő.

Szerda

Általában erősen felhős idő valószínű, majd északkelet, észak felől egyre nagyobb területen szakadozik, csökken a felhőzet. Éjszaka nagyobb területen, napközben már csak kevés helyen (főleg délnyugaton, délen) lehet eső, zápor. Az északkeleti, keleti szelet továbbra is élénk, erős lökések kísérhetik.

A minimum 1 és 6, a csúcshőmérséklet 12 és 17 fok között alakulhat.

Csütörtök

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütésre lehet számítani. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, keleti szelet továbbra is élénk, erős lökések kísérhetik.

A minimum -3 és +6, a csúcshőmérséklet 11 és 16 fok között alakulhat.


idő

Fotó: Pixabay

Péntek

Változóan felhős idő várható általában többórás napsütéssel. Helyenként lehet záporeső. Az északkeleti, keleti szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között valószínű.

Szombat

Változóan felhős idő valószínű általában többórás napsütéssel. Helyenként előfordulhat zápor. A keleti, északkeleti szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik.

A hőmérséklet hajnalban -3 és +6, délután 10 és 15 fok között alakul.

Vasárnap

Élénk D-i széllel érkező melegedés látszik most valószínűnek napsütéses, kellemes időben.

SZÉLTÉRKÉPCSAPADÉKTÉRKÉPHŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.

Forrás: HungaroMet
Indexkép: Pixabay