A perui Fruit Growers Alianza január közepén zárta le a szőlőszezont, bár az ország déli régiójában ekkor még volt egy kevés elérhető csemegeszőlő a piacon. Ők azonban ilyenkor már az észak-chilei szőlőt vásárolják fel, és indítják el exportra, hogy zökkenőmentes átmenetet biztosítsanak a perui szezonról. Ezt követően Chile egyre délibb régióiból szállítják be a gyümölcsöt. Április végére azonban így is kifogyhat a kínálat. A peruiak kitaláltak egy megoldást, amivel betölthetik a piaci rést: kétszer takarítják be a szőlőt.
Májusra megfogyatkozott Európában a szőlő
Chile az idei szezonra eredetileg 65 millió ládás szőlőtermést becsült, ezt azonban körülbelül 56 millió ládára módosította, ami 13–14%-os csökkenést jelent. „Ennek oka az időjárási körülmények és a szezon rövidülése volt. Ugyanis eleinte nagyon meleg volt, majd március végén heves esőzések következtek, amelyek károsították a szezon későbbi szakaszában termő gyümölcsöt. Néhány szőlősgazda leállította a betakarítást, míg mások jelentős veszteségeket szenvedtek el. Ennek eredményeként a chilei szezon a vártnál korábban ér véget”- sorolja a perui kereskedő.
Az európai csemegeszőlőpiacon ezért most viszonylag szerény mennyiségű prémium kategóriás fajta található. „A gyümölcs minősége jó, de szállítási csúszások tapasztalhatók. Indiának ilyenkor általában sikerül fedeznie a hiányt, most azonban ott sem volt ideális az időjárás, és a Közel-Keleten zajló háború is hatással van a helyzetre.”

A Sugar Crisp csemegeszőlőfajta – Fotó: Bloom Fresh Global
A másodtermésre építenek Peruban
A Fruit Growers azon dolgozik, hogy májusban is képes legyen szőlőt szállítani a globális piacra. Peru északi részén, a Piura régió szőlősgazdái metszést végeztek annak érdekében, hogy ebben az időszakban is legyen egy második termés a tőkéken, amit most izgatottan várnak a kereskedők. Ilyenkor a főszedést követően, ami november-decemberben zajlik, visszametszik a szőlőt, tápanyaggal látják el, és rendszerint esővédő fóliát húznak a sorok fölé. A másodtermés március-áprilisban érik és májusban kerül a globális piacra.
A perui exportszőlő főként a magnélküli, fehér Sugar Crisp fajta. A termelők új fajtákkal is kísérleteznek a szezon további meghosszabbítása érdekében. Ez a kisebb volumenű, második szedés nagyon jól jön a perui kereskedőcégnek egy olyan időpillanatban, amikor sem Chile, sem India nem tud szőlőt szállítani Európába.
Kapcsolódó cikkünk: Ezer kilométerekről hozunk be csemegeszőlőt; lehetne másképp.
Indexkép: Bloom Fresh Global.