2025 őszén immár 49. alkalommal rendezték meg a nemzetközi méhésztársadalom legjelentősebb eseményét, az Apimondia méhészeti világkiállítást, amelynek ezúttal Koppenhága adott otthont. A különlegességét az adta, hogy három ország – Dánia, Svédország és Norvégia – közösen vállalta a szervezést, így az eseményt méltán nevezhetjük egy valódi skandináv Apimondiának.
A Bella Centerben tartott kiállítás mellett a résztvevők szakmai kirándulásokon és tanulmányutakon vehettek részt a három rendező ország területén.
Ezek során a látogatók bepillantást nyerhettek a régióra jellemző sajátos méhészeti gyakorlatokba – így például a városi méhészetek működésébe, amelyek különleges színfoltjai voltak az eseménynek.
Skandináv méhészet: kis lépték, nagy lelkesedés
A házigazda országok közös jellemzője, hogy nem tartoznak a világ méhésznagyhatalmai közé. A méhésztársadalmat nagyrészt hobbiméhészek alkotják, és csupán néhány tucat főállású vállalkozás működik, jellemzően kisebb, több száz családos állománnyal. Ez a méretbeli különbség meghatározta a kiállítás hangulatát és tematikáját is.
Magyarország: fájó, de büszke jelenlét
A magyar méhészek számára különös érzelmi töltetet adott a részvétel: négy évvel korábban Magyarország is pályázott a 2025-ös rendezés jogára. A szakmailag megalapozott pályázat ellenére végül a dán főváros nyerte el a lehetőséget, így a magyar delegáció kissé keserédes érzésekkel érkezett Koppenhágába. A helyszín és a szervezés láttán joggal merülhetett fel: mi valósulhatott volna meg Budapesten?

Fotó: Facebook
Mézkóstolás, dizájn és új trendek
A kiállítás egy hatalmas csarnokban zajlott, és egy igazán újszerű, figyelemfelkeltő elemmel indított: a The Global Honey Bar lehetőséget adott arra, hogy a világ minden tájáról származó mézeket helyben kóstolhassák a látogatók. Az egzotikus ízek és különleges aromák széles palettája emlékezetes élményt kínált.
Összesen 125 kiállító cég és szervezet mutatkozott be, ám a kiállítás képe vegyes érzelmeket keltett. Hiányoztak a nagy nemzetközi szereplők: sem az USA, sem Kanada vezető vállalatai nem voltak jelen, és több meghatározó európai – például francia vagy olasz – kiállító sem képviseltette magát.
Az esemény legnagyobb támogatója egy közép-európai cég volt, akik impozáns standjukon széles termékkínálatot mutattak be. Ezzel szemben a korábbi Apimondiákra jellemző, technológiai fókuszú bemutatók háttérbe szorultak. Helyüket átvették a dizájnorientált, esztétikumra építő termékek – virágmintás kaptárok, divatos méhészruhák –, amelyek a hobbiméhészek igényeihez igazodtak.
Fókuszváltás: a hobbiméhész a jövő célcsoportja?
A kiállítás világosan jelezte: trendforduló van kibontakozóban. A gyártók és forgalmazók érdeklődése a profi termelőktől a kisebb méretű, hobbiszinten tevékenykedő méhészek felé tolódik el. Ez újfajta termékfejlesztést, marketinget és kommunikációt kíván meg, amely hosszú távon a méhésztársadalom átalakulását is előrevetíti.
Forrás: allattenyesztok.hu
Indexkép: Facebook