A tavasz beköszöntével nemcsak a természet újul meg, hanem a vadállományban is megindul a szaporodási időszak. Ebben az időszakban hozzák világra kicsinyeiket a vaddisznó kocák is, ezért az erdőben járóknak érdemes nagyobb figyelemmel közlekedniük.
A vaddisznók szaporodási ciklusa az őszi-téli búgási időszakhoz köthető, amely jellemzően októbertől januárig tart. A körülbelül 115 napos vemhességet követően a kocák többnyire február és május között ellenek. Az újszülött malacok jellegzetes csíkos mintázattal rendelkeznek, de időnként világosabb, foltos – úgynevezett „babos” – egyedek is megfigyelhetők.
Ebben az időszakban az erdőjárás nagyobb körültekintést igényel. A vaddisznók alapvetően kerülik az embert, és rendszerint már távolról kitérnek az érkezők elől. A malacokat vezető kocák azonban jóval határozottabban reagálhatnak, ha veszélyt érzékelnek, mivel az utódok védelme elsődleges számukra.
Szakemberek szerint különösen fontos, hogy az erdőben járók nyugodtan és kiszámíthatóan viselkedjenek. Érdemes kerülni a hirtelen mozdulatokat és a zajkeltést, ugyanakkor a normál hangerőjű beszéd segíthet abban, hogy az állatok időben észleljék az embert, és elkerüljék a közvetlen találkozást, hívja fel a figyelmet posztjában a SEFAG.
Ha valaki malacokat vesz észre, célszerű azonnal, csendben távolodni, és semmiképpen sem szabad megközelíteni vagy megérinteni azokat. A megfelelő távolság megtartása a legfontosabb a konfliktushelyzetek elkerülése érdekében.
Kiemelt figyelmet igényel a kutyasétáltatás is. A szabadon mozgó eb ösztönösen üldözheti a malacokat, ami kiválthatja a koca védekező reakcióját. Ilyen esetben a kutya gyakran a gazdájához menekül vissza, ezzel közvetlen veszélyhelyzetet teremtve. Ezért az érintett időszakban indokolt a kutyák pórázon tartása.
Amennyiben egy vaddisznócsapat keresztezi az utat, ajánlott megállni, és megvárni, amíg az állatok áthaladnak. Fontos, hogy ne érezzék magukat sarokba szorítva, mert ez növelheti az agresszív viselkedés esélyét.
A szakértők azt javasolják, hogy ilyenkor inkább a forgalmasabb turistautakat válasszuk, és lehetőség szerint kerüljük a sűrű, bozótos területeket.
Az erdei kirándulások során érdemes szem előtt tartani: az ember vendég a természetben, ezért a vadállomány nyugalmának tiszteletben tartása mindenki közös érdeke.
Indexkép: Facebook