Molnár Zoltán, az Agromol Invest Kft. ügyvezetője – az Agroinform Piactér egyik első regisztrált hirdetője – személyes emlékein és szakmai tapasztalatain keresztül idézte fel, mit jelentett számára az Agroinform indulása, és hogyan vált az online jelenlét a vállalkozás fennmaradásának és növekedésének egyik kulcsává.

Egy új korszak kezdete: online az agráriumban

– Amikor az Agroinform 2005 októberében elindult, az online agrárkommunikáció még gyerekcipőben járt Magyarországon. Azt kell mondanom, én jókor voltam jó helyen – fogalmaz Molnár Zoltán, aki akkoriban az Agroszuport Kft. cégvezetőjeként dolgozott, és elsőként regisztrált az új agrárportál Piacterére. A szakember feladata akkor az volt, hogy egy frissen létrejött gépkereskedelmi vállalkozás számára országos értékesítési hálózatot építsen ki. Kiállítások, szórólapok, személyes tárgyalások – ezek voltak a klasszikus eszközök. Az Agroinform azonban új dimenziót nyitott. – Teljesen új lehetőségként jelent meg. Nem nyomtatott lap volt, hanem online felület, ahol folyamatosan jelen lehetett lenni – emlékszik vissza.

Molnár Zoltán

Molnár Zoltán elsőként regisztrált az Agroinform Piacterén – úgy véli, ez nagyon jó lépés volt – Fotó: Agromol

Nem konkurencia, hanem közösség

Molnár Zoltán nemcsak a hirdető aspektusából tekintett az Agroinformra. Kapcsolati hálóját is mozgósította: magyar gépgyártókat, forgalmazókat invitált a portálra, bemutatva nekik az online megjelenésben rejlő lehetőségeket.

Nem konkurenciát akartam magamnak, hanem egy erős, magyar agrárszakmai online teret – mondja.

Személyes kapcsolat is kialakult: ellátogatott az Agroinform akkori budapesti nyomdájába, megismerte a tulajdonosokat, és egyfajta közös küldetést láttak egymásban.

Molnár szerint ez a szemlélet – a piac szereplőinek összekapcsolása – azóta is az Agroinform egyik legnagyobb erőssége.

Kényszerből stratégia: az online értékesítésre váltás

A következő nagy fordulópont 2011-ben jött el. Az Agromol – akkor már családi vállalkozásként – radikális döntést hozott: felhagytak a klasszikus mezőgazdasági gépforgalmazással, felszámolták a balatonboglári telephelyet, és teljes egészében az online értékesítés felé fordultak.

„Ehhez megvolt az alapunk: az Agroinform online felülete” – hangsúlyozza Molnár Zoltán. Ugyanebben az évben hozott be a magyar piacra egy Ausztriában gyártott, addig itthon gyakorlatilag ismeretlen terméket: a kazaltakarót.

Agromol

A korszakalkotó termék, a kazaltakaró – Fotó: Agromol

46 darabtól több mint 1500 településig

A kazaltakaró bevezetésekor a piac még szkeptikus volt. A szálastakarmányt addig jellemzően fekete vagy fehér fóliával, esetleg egyáltalán nem védték. 2011-ben mindössze 46 darabot sikerült értékesíteni. „Ez volt a kezdet” – mondja Molnár. Azóta azonban látványos az eredmény: 2025-re mintegy 1570 magyar településen található meg az Agromol által forgalmazott kazaltakaró. A vállalkozás az elmúlt másfél évtizedben kizárólag erre a termékre koncentrált: fejlesztette, a magyarországi gyártást segítette, és folyamatosan bővítette a vevőkört. A polipropilén alapanyagú, tűnemezelt szövésű takaró kifelé szellőzik, befelé nem ázik, rendkívül erős, UV-álló, és a vihar sem tépi le a kazalról.

Az Agroinform szerepe: túl a hirdetésen

Molnár Zoltán szerint az Agroinform nem csupán hirdetési felület maradt.

– Óriásit fejlődött. Ma már innovációs platform is – fogalmaz. Kiemeli az online szakmai rendezvényeket, képzéseket, webináriumokat, amelyek hónapról hónapra összehozzák a gyártókat, forgalmazókat és gazdálkodókat. Véleménye szerint a portál jelentős szerepet vállalt a precíziós gazdálkodás hazai megismertetésében is, és abban, hogy a legújabb gépészeti és technológiai fejlesztések eljussanak a termelőkhöz.

Agromol

Az Agroinform közreműködésének köszönhetően is elért teljesítményre joggal büszke Molnár Zoltán – Fotó: Agromol

Húsz év tanulsága: alkalmazkodni vagy eltűnni

Az Agroinform megszületésének 20. évfordulója Molnár Zoltán számára nemcsak jubileum, hanem visszaigazolás is.

„Ha akkor nem lépünk át az online térbe, ma valószínűleg nem lennénk itt” – mondja. Az Agromol története jól mutatja, hogy az agráriumban is azok maradnak talpon, akik időben felismerik a változás irányát, és mernek alkalmazkodni.

– Az Agroinformmal közösen eltöltött két évtized így nemcsak egy portál, hanem egy egész szemléletmód fejlődésének története is – amelyben az online jelenlét mára megkerülhetetlen alapfeltétellé vált az agrárvállalkozások számára – zárta mondandóját az ügyvezető.

Indexkép: Chat GPT