Az amerikai mezőgazdasági minisztérium (USDA) szakértői júniusi jelentésükben a 2025/26-os gazdasági év globális olajmagtermelési előrejelzését 2,15 millió tonnával 700,65 millió tonnára emelték, mivel az argentin szójatermés a vártnál jobb lett. Emellett az aktuális szezonra vonatkozó szójabecsléseiket is felfelé módosították, ami így már elérheti a rekordnak számító 718,2 millió tonnát. Négy évvel ezelőtt még csak 657,5 millió tonna szójánál tartott a világ, azóta mintha ráléptünk volna egy gázpedálra. 

Sok lesz a napraforgó

A mostani becslés érdekessége, hogy a felfelé korrekciót a napraforgó-termelés megugrása okozta: miközben a várható szójatermést 0,2 millió tonnával 441,34 millió tonnára csökkentették, addig a napraforgóét 0,3 millió tonnával 62,06 millió tonnára emelték. (A repce-előrejelzést nem módosították.) Az előző szezonban 55,25 millió tonna napraforgót termelt a világ, 2024/25-ben pedig még csak 53 millió tonnát. Három év alatt szép teljesítmény a 17 százalékos termésnövekedés.

Oroszország esetében a termelési becslést 0,3 millió tonnával 19,5 millió tonnára növelték. Ez jelentős emelkedés a két korábbi szezon 17,5, illetve 16,9 millió tonnás eredményeihez képest. Ukrajna esetében változatlanul 13,5 millió tonnával számolnak, míg tavaly 11, 2024-ben 13 millió tonnás termést takarítottak be.

A világ olajnövény-feldolgozása szintén növekedhet. A 2026/27-es szezonra vonatkozó becslés 606,74 millió tonnáról szól. 2023/24-ben még csak 543,74 millió tonna olajmagot fogadtak a gyárak. A szezon végére így is 147 millió tonna olajmag maradhat a raktárakban.

Csökkennek az árak

Mondanunk sem kell, hogy mindez rossz hatással van az olajmagok termelői árára. A jelentés közzétételét követően a chicagói tőzsdén a szója júliusi határidőre szóló jegyzése 0,7 százalékkal 409 dollár/tonnára esett, ami 10 százalékkal alacsonyabb a májusi USDA-jelentés után látott szintnél. A novemberi kontraktusok 417 dolláron (kb. 127 ezer Ft/t) forognak. A kommersz szója ára sajnos az európai, GMO-mentes áruk értékesíthetőségére is kihat.

Az ukrán piacon a napraforgó ára stabilizálódott, a feldolgozóüzemekbe szállított, 50 százalékos olajtartalmú termény tonnánkénti átlagára magyar fizetőeszközben mérve 220–225 ezer forint között alakul. A magyarországi árszint alacsonyabb ennél, az új termésre pedig 10–15 százalékkal nyomottabb árakat hallani.

Ami a repcét illeti, Ukrajna esetében mindössze 2,1 millió tonnás exportot várnak az amerikai elemzők. Már írtunk róla, hogy a termelés csökkenése és a feldolgozás növekedése együttesen okozza azt, hogy keleti szomszédunk részéről egyre csökken az európai piacra nehezedő nyomás. (Lásd: Ezért lesz jó a repce és kudarcos a búza.) A párizsi MATIF-on az augusztusi repcekontraktusok az utóbbi egy hónapban 525 euró körül ingadoznak (kb. 185 ezer Ft/t). A magyar árszint ezt jellemzően pontosan másolja.

A három olajnövény mindegyikéből általában 3 tonnás termést tudunk elérni Magyarországon. Ha a napraforgó átlagára 190 ezer forintra csökken, miközben a repcéé 185 ezer, a szójáé pedig 140 ezer lehet, akkor a támogatást is figyelembe véve az idei év profitversenyének nyertese a szója lehet, míg a második helyen még mindig a napraforgó futhat be. 

A végeredményen módosíthat az, ha a Brent típusú kőolaj jegyzése tovább zuhan. A közel-keleti béke kívánatos, de biztosan árcsökkenéssel jár a növényi olajok piacán.

A Brent típusú kőolaj árának alakulása

A Brent típusú kőolaj árának alakulása – Fotó: Investing.com

Indexkép: Shutterstock.