A számok ugyanakkor azt jelzik, hogy a piac továbbra is óvatos, a gazdák beruházási döntései megfontoltabbá váltak.
Az új eladások körében 2025-ben is a 200 lóerőnél nagyobb traktortípusok domináltak, amelyek a teljes mennyiség 61 százalékát adták. A márkák közötti versenyben a DataHouse adatai szerint a John Deere 16,6 százalékos eladási arányával továbbra is magasan veri a mezőnyt. Immár évek óta stabilan tartja második helyét a Claas 12,7 százalékos részesedésével. A dobogóra 2024-ben visszatérő Solis ismét a harmadik helyen futott be: az indiai gyártó részesedése tavaly 8,9% volt. Az első öt márka közé még a New Holland és a Fendt fért fel 8,4 illetve 4,9 százalékos részesedéssel.
A terményárak 2023 óta tartó gyengélkedése miatt a gazdák ma sokkal tudatosabban készítik elő a beruházásaikat, még azok is óvatosabban hozzák meg beruházási döntéseiket, akik képesek tisztán saját forrásból finanszírozni az új gépeket
– mondta Bolyki Bence, az Agroinform.hu ügyvezetője. – Pozitív fejlemény ugyanakkor, hogy a kedvezményes kamatozású vállalkozói hitelek csökkentették a finanszírozási kockázatot, ami több esetben lehetővé tette a korábban elhalasztott gépbeszerzések elindítását – tette hozzá.
Felértékelődött az összehasonlíthatóság szerepe
A piaci óvatosság egyik következménye, hogy a gazdálkodók egyre több csatornán tájékozódnak, mielőtt döntést hoznak. Ez az új és a használt traktorok iránti érdeklődésben egyaránt megmutatkozik.
– A gazdák nem feltétlenül olcsóbb megoldást keresnek, hanem biztonságos döntést. Ehhez ma már elengedhetetlen, hogy az új és használt gépek paraméterei, árai és elérhetőségei egy helyen összehasonlíthatók legyenek – tette hozzá Bolyki.
A legnagyobb hazai online mezőgazdasági piactérnek számító Agroinform.hu portálon tavaly több mint 1,3 millió traktorra vonatkozó keresés történt.
Csak a platformon keresztül 70 új traktor talált gazdára több mint 1 milliárd forint összértékben. A kínálatban jelenleg is 840 új gépre vonatkozó ajánlat érhető el.
Az Agroinform.hu-n tavaly összesen közel 4 ezer traktort hirdettek meg. E mennyiség jelentős része, 40 százaléka MTZ márkájú gép volt, ami világosan mutatja, hogy a hazai traktorállomány jelentős részét továbbra is a minszki traktorgyár termékei teszik ki. 16 százalékban John Deere, 9 százalékban New Holland, 5-5 százalékban pedig Claas és Massey Ferguson erőgépek jelentek meg a kínálatban.

Kilátások 2026-ra
Piaci szakértők szerint 2026-ban is mérsékelt, néhány százalékos növekedés várható az új traktorok piacán, vagyis a korábbi években megszokott, évi háromezer darabos forgalom egyelőre nem tér vissza. Eközben a használt gépek forgalma továbbra is élénk maradhat.
Forrás: Agroinform.hu
Indexkép: Chat GPT