Töltés közben csaptak fel a lángok egy elektromos autóból tegnap Ócsán. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint a jármű egy családi ház udvarán gyulladt ki, és a tűz a lakóépületet is veszélyeztette. A helyszínen tartózkodók gyorsan reagáltak: az égő autót az utcára tolták, hogy megakadályozzák a tűz továbbterjedését. Az eset során két embert a mentők megfigyelésre kórházba szállítottak.
Mire a dabasi hivatásos tűzoltók kiérkeztek, a jármű már teljes egészében lángolt. A tűz oltása közben folyamatosan ellenőrizték az akkumulátor hőmérsékletét, amely a külső hűtés ellenére is emelkedett. A beavatkozást végül oltólándzsával folytatták, amelynek segítségével közvetlenül az akkumulátorcsomagba juttattak vizet, így sikerült visszahűteni a túlhevült cellákat.

Fotó: BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság/Facebook
A katasztrófavédelem hangsúlyozta: bár az elektromos járművek tüzei látványosak, nem gyakoribbak, mint a hagyományos meghajtású autók esetében. Ugyanakkor gyakran éppen töltés közben alakul ki a tűz, különösen akkor, ha nem megfelelő eszközzel – például hosszabbítóval – töltik a járművet.
A szakemberek ezért azt javasolják, hogy az elektromos autókat mindig a gyári töltővel, közvetlen csatlakozással használják. Tűz esetén a legfontosabb az áramtalanítás, az akkumulátor folyamatos hűtése, valamint a visszagyulladás megelőzése, ami sokszor már a tűzoltók feladata.
Ha elektromos jármű gyullad ki, lehetőség szerint nyílt területen kell megállni, távol az épületektől, és speciális oltóanyaggal kell megkezdeni az oltást. Ha ez nem sikerül, azonnal el kell távolodni a járműtől, és értesíteni kell a 112-es segélyhívót.
Forrás és indexkép: BM Katasztrófavédelmi Főigazgatóság