A Dunától keletre fekvő területeken csütörtök estétől lassanként szakadozik, csökken a felhőzet, bár a középső országrészben maradhatnak tartósabban felhős körzetek. Késő estig egy-egy helyen még kialakulhat zápor, hózápor vagy hódarazápor, így a kerti munkákkal érdemes sietni. A Dunántúlon a kezdeti derült időt követően hajnaltól nyugat felől összefüggő magasszintű felhőzet vonul fel. Az északi, északkeleti szél fokozatosan veszít erejéből, de az éjszaka első felében még előfordulhatnak élénk széllökések.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +3 fok között valószínű, a derült, szélvédett fagyzugokban azonban ennél pár fokkal hidegebb is lehet, ami már komolyabb talaj menti fagyokat jelenthet.
Pénteken napközben nyugat felől frontális felhőzet érkezik, amely fokozatosan megvastagszik és kelet felé terjed. A Nyugat-Dunántúlon néhol kisebb eső, zápor is előfordulhat, ami átmenetileg hátráltathatja a szabadtéri mezőgazdasági tevékenységeket. A Dunától keletre a nap nagy részében még napos, gomolyfelhős időre van kilátás, azonban estére az ország északkeleti negyedének kivételével mindenhol beborul az ég. Az északias szél időnként megélénkül.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű, a tartósabban felhős nyugati tájakon maradhatunk az alacsonyabb értékeknél.
SZÉLTÉRKÉP, CSAPADÉKTÉRKÉP, HŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP
Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.
Forrás: Met.hu
Indexkép: Pixabay