Hétfő
Általában derült, napos idővel indul a nap, délelőtt az északkeleti tájakon is csökken a felhőzet, de addig néhol még gyenge havazás előfordulhat. Napközben nyugat felől ismét megnövekszik és megvastagszik a felhőzet, estére mindenütt beborul az ég. Késő délutántól, estétől nyugat felől eleinte havazás, majd ónos eső várható. A nap első felében még helyenként élénk lehet a nyugati szél, később délire fordul és fokozatosan mérséklődik.
A legmagasabb nappali hőmérséklet -8 és 0 fok között valószínű.
Kedd
Eleinte borult időre számíthatunk, majd délnyugat felől szakadozhat a felhőzet. Éjszaka nyugat felől, főként a Dunántúl délnyugati felén egyre több helyen várható ónos eső, amely az Észak-Dunántúlon tartósabb lehet, napközben pedig nyugat felől esőbe vált és megszűnik. Az északkeleti országrészben havazás valószínű, ahol jellemzően 2–5 cm friss hóréteg alakulhat ki. A Dél-Dunántúlon időnként megélénkülhet a szél, máshol mérsékelt marad a légmozgás.
A minimum-hőmérséklet Kelet-Magyarországon -18 és -10, a Dunántúlon és a középső országrészben -9 és -1 fok között alakul, hajnalra jelentős enyhülés kezdődhet. A maximum-hőmérséklet a Dunántúlon 0 és +7, keleten -8 és -1 fok között várható.

Fotó: Pixabay
Szerda
Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, északkeleten és keleten helyenként hószállingózás, illetve ónos szitálás is előfordulhat. A keleties szél időnként megélénkül, ami tovább ronthatja a hőérzetet.
A minimum-hőmérséklet általában -12 és -4 fok között valószínű, de északon pár fokkal hidegebb, délnyugaton pedig enyhébb lehet az idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire -6 és 0 fok között alakul, míg délen és délnyugaton 1 és 9 fok közé emelkedhet.
SZÉLTÉRKÉP, CSAPADÉKTÉRKÉP, HŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP
Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.
Forrás: Met.hu
Indexkép: Pixabay