A tó befagyása miatt közel tízezer vízimadár gyűlt össze a Szántód–Tihany közötti komp útvonalán, ahol a menetrend szerint közlekedő hajók folyamatosan feltörik a jeget, így nyílt vízfelületet biztosítanak a madarak számára.
A madarak elsősorban a tihanyi oldalon koncentrálódnak, mivel ott maradt nagyobb, összefüggő vízfelület, míg Szántód térségében a jég már kásásodik. A látvány nemcsak különleges, hanem természetvédelmi szempontból is figyelemre méltó.
A befagyás egy helyre terelte a madárállományt
A Balaton téli időszakban egyébként is fontos telelőhelye az északról érkező vízimadaraknak. A mostani hideg azonban jelentősen átrendezte az élőhelyeket.
– A madarak korábban a teljes nyílt vízfelületen elszórva voltak jelen, most viszont a befagyás miatt egy jóval kisebb területre sűrűsödtek össze, ezért tűnik úgy, mintha szokatlanul nagy lenne az egyedszám – mondta Pálinkás Andor, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Dél-balatoni Természetvédelmi Csoportjának amatőr madarásza.
A vízimadarak addig maradnak a térségben, amíg a komp képes közlekedni, és marad számukra nyílt vízfelület. Ha a tó teljesen befagy, többségük továbbvonul délebbre.
Kagylókkal táplálkoznak a nyílt vízben
A madarak jelenleg megfelelő mennyiségű táplálékhoz jutnak: a víz alatt keresik az élelmüket, elsősorban kagylókat. Ez teszi lehetővé, hogy a zord időjárás ellenére is nagy számban tartózkodjanak a Balatonon.
A legnagyobb egyedszámban kercerécék, kontyos récék, barátrécék és szárcsák figyelhetők meg. Ezek a fajok jellemzően az Északi-tenger, a Norvég-tenger és a Balti-tenger térségéből érkeznek hazánkba telelni.

Fotó: Facebook
A megfigyelések szerint ritkább fajok is feltűntek, köztük jeges réce, kis bukó, nagy bukó és kis vöcsök is látható a vízfelületen.
Kevesebb kárókatona, fellélegezhetnek a horgászok
A befagyás más hatással is járt: jelentősen csökkent a nagy kárókatonák száma a Balatonon. Ez kedvező hír a horgászok számára, mivel az elmúlt években a faj nagy egyedszámban volt jelen, és komoly terhelést jelentett a halállományra.
A szakemberek szerint a kárókatonák ilyenkor délebbre vonulnak, ahol még találnak számukra megfelelő, nyílt vízfelületeket és elegendő táplálékot.
Forrás: sonline.hu
Indexkép: Dél-Balatoni Természetvédelmi Csoport Facebook-oldala