A sajt olyan, mint a csokoládé. Nagyon sokan szeretik, és rengeteg fajtája van. Aki pedig szereti, az szívesen csempészi be a legtöbb étkezésbe, a legtöbb ételbe. Azonban gyakran találkozhatunk a sajttal a hűtőben úgy, hogy már nincs kedvünk enni belőle. Ha nem jól tároljuk, akkor gyakran megszáradhat, megkeményedhet, esetleg még penészes is lehet. Éppen ezért nagyon nem mindegy, hogy milyen módon tároljuk, és hogyan fogyasztjuk a különböző sajtokat.

Ha szereted a sajtot, nem mindegy, hogyan tárolod, és hogyan fogyasztod

Habár azt gondolhatnánk, hogy azon kívül, hogy a sajtot hűtőben kell tárolni, nincs más teendőnk vele, ez nem így van. Különösen akkor, ha fontos számunkra, hogy az adott sajtot a legjobb formájában fogyaszthassuk el, tele ízekkel, és tökéletes állagúan.

Gyakran találkozunk azzal a jelenséggel, hogy a sajt "könnyezik". Ez azt jelenti, hogy a sajt hő hatására puhábbá válik és felületén folyadék csapódik ki. Azon túl, hogy nem túlságosan étvágygerjesztő a látvány, még a sajt ízét is befolyásolja, ráadásul negatív irányba.

A legtöbb sajt íze ugyanis szobahőmérsékleten a legjobb, azonban kénytelenek vagyunk hűtve tárolni. A hő hatására megjelenő cseppek, vagyis tejzsírszármazékok, a gyors hőmérséklet-változás következtében jönnek elő. A molekulák ilyenkor kitágulnak, hely viszont már csak sajton kívül akad számukra, ezért megjelennek a sajt felszínén, és mivel ezek a zsírok hordozzák a legtöbb ízt, a sajt veszíthet az élvezeti értékéből.

sajt mozzarella

A mozzarellát mindig tároljuk sós vízben, és akkor igazán finom marad az íze, és remek az állaga. Fotó: Shutterstock

Ahhoz, hogy meg tudjuk akadályozni a cseppek megjelenését, a sajtot érdemes a hűtőszekrény zöldségek tárolására kialakított dobozában tárolni. Szintén nagyon fontos, hogy ha lehet, őrizzük meg a sajt eredeti csomagolását és abban tartsuk a sajtot, hiszen az átcsomagolás során is érheti plusz nedveség.


De nem csak a tárolás, a tálalás is fontos. Ne vegyük ki túl korán a hűtőszekrényből a sajtot. A legjobb, ha egy órával az étkezés előtt vesszük csak ki, és hagyjuk a csomagolásában egészen addig, míg meg nem kezdjük az étkezést. Amikor pedig befejeztük, csomagoljuk vissza alaposan, és tegyük vissza a hűtőszekrénybe. Amennyiben mégis megjelennek a cseppek, töröljük szárazra a sajtot konyhai papírtörlő segítségével. A keményebb, magasabb zsírtartamú sajtokon hamarabb jelennek meg a cseppek, míg a mozzarella és a feta esetében van erre a legkisebb esély. Azonban a mozzarella sajt tárolásával kapcsolatban is be kell tartani néhány szabályt.

A mozzarellát sem mindegy, hogyan tárolod

A mozzarella sokak kedvence. Ez a klasszikus olasz sajt igazán finom, és egyharmaddal kevesebb zsírt tartalmaz, mint a többi sajt. Ezen kívül tele van proteinnel, és előbb okoz teltségérzetet is. Akár pizzára tesszük, akár paradicsommal és olívaolajjal fogyasztjuk, a mozzarella sajt frissen az igazi. A mozzarellát általában sós folyadékban árulják. A friss mozzarella sajt apró vagy nagyobb darabokban kapható, és nagyon fontos, hogy a felbontása után hogyan tároljuk a megmaradt sajtot. A legjobb persze, ha a csomagolásból kivéve rögtön el is fogyasztjuk.

Azonban, ha mégis marad meg belőle, akkor azt tegyük lezárható dobozba, vagy üvegbe, és eszünkbe se jusson kiönteni a sós levét. A sós lé igazán fontos a sajt eltarthatósága szempontjából. Ha véletlenül kiöntöttük a sós folyadékot, akkor készítsünk szűrt, enyhén sós vizet, és abban tároljuk a mozzarellát, így nem fog kiszáradni.

A mozzarella akkor a legfinomabb, ha nagyon kevés időt tölt szobahőmérsékleten, hiszen úgy meg fog változni az íze és a textúrája.

Készíts saját sajtot

Aki pedig igazán szereti a sajtot, annak érdemes saját sajtot készítenie. Ha nincs otthon kecskénk vagy tehenünk, akkor sem kell lemaradnunk a házi sajtkészítésről, hiszen vásárolt tejből is igazán finom lesz.

A házi sajt csakis friss tejből készülhet, mert csak a friss tejben vannak meg azok az élő kultúrák, amelyek a sajt előállításához szükségesek. Éppen ezért nagyon fontos, hogy megbízható helyről szerezzük be a sajt készítéséhez a tejet.

Egy kisebb méretű sajthoz szükségünk lesz 1 liter friss házi tejre, 1 evőkanál 9%-os ecetre és 1 evőkanál sóra.

sajt

Egyáltalán nem mindegy, hogy tároljuk a sajtokat. Fotó: Shutterstock

A tejet öntsük egy magas falú lábasba, forraljuk fel, majd vegyük le a tűzhelyről és keverjük hozzá az ecetet. Ezután óvatosan keverjük meg, és várjuk meg, amíg a savó és a túró szétválik. Majd pihentessük addig, amíg langyosra hűl, és adjuk hozzá a sót. Keverjük el, majd egy szűrőkanál segítségével szedjük ki a sűrűjét. Ekkor kerülhetnek bele a különböző fűszerek. Lehet borsos, chilis, hagymás, szinte csak a képzeletünk szabhat határt neki.

A kész túrót tegyük tiszta vászonkendőbe vagy konyharuhába, fogjuk össze és tegyük szűrőbe 1 órára, hogy ki tudjon belőle csepegni a felesleges folyadék. Ha van formánk, akkor helyezzük abba, hogy szép, kerek legyen az elkészült sajt, amit ezután egy napra tegyünk hűtőszekrénybe, majd bátran fogyasszuk.

Ezért együnk sok sajtot

A sajt jó önmagában, sajtos szendvicsként, a melegszendvics tetején, vagy éppen rántva. De grillezve, tésztára reszelve és pogácsára sütve is. Kevés olyan étel van, amelyiknek ne tenne jót, ha megbolondítjuk egy kis sajttal. de azon túl, hogy finom, a sajt még egészséges is.

Kutatások szerint a sajt rendszeres fogyasztása csökkenti a szívinfarktus és a stroke kockázatát. Éppen ezért a sajt készítése és fogyasztása világszerte komoly hagyományokkal rendelkezik, így például Svájcban, Franciaországban vagy akár Görögországban is különlegesen finom, tradicionális sajtokat készítenek.

A sajtok megítélése az egészségre gyakorolt hatásukról kettős, hiszen sokan tartanak a fogyasztásuktól a zsír- és koleszterintartalmuk miatt, azonban sok kutatás támasztja alá egészségmegőrző hatásukat, különösen a stroke, vagy a szívinfarktus megelőzésének tekintetében. Ezt nevezik a kutatók "francia paradoxonnak", melynek a lényege, hogy bár a hagyományos francia étrend az átlagosnál jóval több koleszterint és telített zsírokat tartalmaz, ami a szívproblémák egyik fő kiváltó oka, a statisztikák szerint ezek a betegségek mégis kevéssé érintik a franciákat. Ennek oka valószínűleg az lehet, hogy a sajtok többsége a szervezetben lévő "jó" koleszterin szintjét emeli, míg a "rossz" koleszterin szintet csökkenti.

A tanulmányok szerint napi 40 gramm sajt fogyasztása tíz százalékkal csökkentheti a stroke kialakulásának kockázatát, valamint a szívbetegségek kialakulásának gyakoriságát.  A sajtoknak ezen kívül nagyon magas a kalcium tartalma, így emiatt a telített zsírokból kevesebb szívódik fel a szervezetünkben.

De a sajt kiváló fehérjeforrás is, és emellett egészséges zsírokban, kalciumban, valamint D- és B-vitaminokban is gazdag. Egyes típusai probiotikumokban is gazdagok. Azonban ügyelni kell rá, hogy milyen sajtot választunk, hiszen nagyon sok sajtkészítményben vagy ömlesztett sajtban találhatók káros adalékanyagok, amelyek egyáltalán nincsenek jó hatással az egészségünkre, sőt, árthatnak is annak.

Jó étvágyat és kiváló sajtokat kívánunk!