A sövény remek találmány. Csodás látványt nyújt, ugyanakkor megvonja a belátás lehetőségét, ha éppen úgy szeretnénk, és a kerítés mellé telepítjük. Remek térelválasztó lehet belőle, és akár még kisebb műalkotásokat is készíthetünk, ha ügyesen forgatjuk a sövényvágót.

Azonban nagyon oda kell rá figyelni, hogy milyen módon gondozzuk és nyírjuk, mert a kert ékességéből hamar a kert szégyenfoltja lehet, ha a sövényünk kopaszodik, megritkul és nem tudni, milyen alakot formál. Márpedig a sövényt nehéz elrejteni a szemek elől, akkor is, ha nem a szépsége miatt néznek rá, hanem éppen ellenkezőleg. Különösen, ha a kerítés mellé telepítettük.

Mikor és hányszor nyírjuk a sövényt?

A sövény első nyírásának időpontja attól függ, hogy milyen típusú a sövény, és mennyi idős. Ezen kívül másképp kell eljárni a lombos fás szárú sövények és az örökzöld sövények esetében is.

sövényvágó sövény

Nem mindegy, hogyan, mikor, hányszor és mivel nyírjuk a sövényt. Fotó: Shutterstock

A fás szárú sövény nyírását általában kétszer végezzük el egy évben. Az első alkalomra a nyugalmi időszak végén, vagyis tavasszal kerül sor, a másodikra pedig a nyár folyamán. Így érdemes nyírni a som, a fagyal vagy a borbolya sövényeket.

Az örökzöld sövények esetében azonban elegendő, ha egy évben csak egyszer vesszük elő a sövényvágót. Erre pedig a legmegfelelőbb időpont a nyár vége. Ekkor ugyanis a sövény hajtásnövekedése csökkeni kezd. De ha azt szeretnénk, hogy igazán dús legyen az örökzöld sövényünk, akár kétszer is nyírhatjuk egy évben. Ezesetben érdemes a nyár elején és a nyár végén, vagy az ősz elején nyírni a sövényt.

De az is nagyon fontos, hogy milyen idős a sövény, amit nyírni szeretnénk. Ha ősszel ültettük el a sövényt, akkor az ültetést követően célszerű egy kisebb metszést végezni rajta. Ekkor ne vágjuk vissza erőteljesen a hajtások végét, csak csípjük vissza a végeket. A következő tavasszal vagy a nyár elején már nyugodtan jobban is megnyírbálhatjuk, akár 5-10 centimétereket is levágva belőle.


Ha azonban tavasszal ültettük a sövényt, akkor nyugodtan vágjunk vissza akár 5–10 cm-t is, majd ősszel vágjunk le a friss hajtásvégekből, hogy azok ne sérüljenek télen a hidegekben. Mindig fontos, hogy az első vágás ne legyen túlságosan drasztikus mértékű, inkább többször vágjunk kevesebbet.

Ezért érdemes nyírni a sövényt

Minél többször nyírjuk meg a sövényünket, annál sűrűbb lesz. Sövényvágóval a fiatal és friss hajtásvégeket vágjuk vissza a növényen. Ha ez tavasszal vagy nyáron történik, a növény akkor erőteljes növekedési szakában van, így sokkal jobban beindul a növekedés a nyírás hatására, akár felfelé, akár oldal irányba.

Azért fontos, hogy a sövény nyírása a vegetációs időszakban történjen, mert a növény így sokkal jobban reagál és könnyebben regenerálódik. Ezzel szemben, ha nyugalmi időszakában történne a nyírás, a sövény kevesebb olyan hormont termelne,  ami arra ösztönözné, hogy beinduljon az erőteljes növekedés és a fejlődés.

Nyáron nagyobb mértékben nyírhatjuk meg a sövényt, de ősszel már legyünk óvatosak, hiszen a téli hidegeket is ki kell bírnia.

Kapd elő a sövényvágót!

Régen a sövény vágása akár hosszú órákat is igénybe vett, azonban manapság, a modern sövényvágók segítségével sokkal kevesebb idő és energia ráfordításával lehet ápolt és szép a sövényünk.

Ha egy kisebb sövényről van szó, és a cél a kialakított forma megtartása, elég egy kisebb sövény nyíró olló, de ha a sövény magasabb, érdemes inkább gépi segítséget igénybe venni. Manapság már számtalan sövénynyíró gép közül választhatunk, amelyek segítségével ki tudjuk alakítani a kívánt formát. Így a sövény sokkal esztétikusabb lesz, a sövényvágók pedig igazi alkotássá teszik a kerti munkát. Ráadásul manapság már a vezetékekkel sem kell bajlódni, hiszen rengeteg akkus sövényvágó segíti a munkánkat.

De ha formára akarjuk vágni a sövényt, érdemes nem csupán a szemünkben bízni, hanem vonalvezetőként ajánlott madzagokat, vagy mérőlézert használni. Így a sövény egyenletes, szép formára számíthat. Először érdemes a nagyobb, vastagabb, kiálló ágakat levágni, és csak utána elvégezni a finom munkát.

sövény sövényvágó

Egy jó sövényvágó és némi fantázia segítségével művészi szintre is emelhetjük a sövényvágást. Fotó: Shutterstock

Fontos lépés, hogy néha álljunk meg, lépjünk hátra pár lépést és szemléljük meg a művünket. Ne feledjük, hogy amit már levágtunk, azt bizony nem fogjuk tudni visszaragasztani, és idővel lehet, hogy a sövény már nem fogja gátolni a belátást, viszont mi már látni sem bírjuk, úgy elbántunk vele.

A sövény oldalának alját ajánlott szélesebbre nyírni, hogy a leveleket sok napfény érje. A nyírás nem csak a forma miatt fontos, hanem ezáltal válik a sövény igazán erőssé és tömötté. Ne feledjük, hogy a nyírás során mindig fentről haladjunk lefelé.

Fontos, hogy a nyíráshoz mindig viseljünk kesztyűt és védőszemüveget, mert az oldal irányba repülő faágak megsérthetik a szemünket és a kezünket is. A vastagabb ágakat fűrésszel érdemes levágni. Ha sövényollót használunk a nyíráshoz, azt mindig tartsuk párhuzamosan a sövény vonalával, és nyírjuk a falat enyhén elkeskenyedő formára.

Hogy a nyírás után ne kelljen sok időt tölteni a takarítással, még előtte tegyünk a sövény alá egy nagy méretű szemeteszsákot, vagy fóliát. Így sokkal egyszerűbb lesz azzal együtt megszabadulni a levágott ágaktól. A nyírás után mindig öntözzük meg a növényt, mert ezzel segítjük elő a növekedését.

A kezdők számára ideális első sövény lehet a bukszus, hiszen nagyon könnyen gondozható és formázható. Hasonlóan jó választás lehet az aranyesőből, levendulából, nyári ciprusból, babérmeggyből vagy tujából álló sövénykerítés.

Nem elég nyírni, gondozni is kell

Ha azt szeretnénk, hogy a sövényünk igazán szép, dús és ápolt legyen, nem elég nyírni, hanem gondoskodni is kell róla. A sövény gondozását nem csak a növekedési szakaszban kell komolyan venni, hiszen a rendszeres víz- és tápanyag utánpótlás nagyon fontos később is. Ha megfelelően el van látva a sövény, akkor nagy valószínűséggel el fogja kerülni a barnulás és a felkopaszodás.

A növények beszerzésekor nagyon fontos utánajárnunk, hogy az adott növénynek milyen igényei vannak, és csak akkor megvenni, ha ezeket meg is tudjuk adni neki. Érdemes már a telepítés előtt feljavítani a talajt, és esetleg egy öntözőrendszert is ki lehet alakítani. Egy kiegészítő tartály beiktatásával a tápanyagellátást is könnyen meg lehet oldani.

Mindenkinek szépen gondozott sövényt kívánunk!