Kedd
Keleten egyes körzetekben rövid időre még kisüthet a nap, azonban napközben ott is fokozatosan beborul az ég. Az északkelet felé haladó csapadékzóna erősödik: északon, északkeleten havazásra kell készülni, míg főként a Dél-Dunántúlon és a középső megyékben ónos eső, fagyott eső valószínű, amelyet dél felől egyre nagyobb területen eső válthat fel. Estétől újabb csapadékhullám érkezik, amely már döntően eső formájában hullik. A délkeleti, keleti szél sokfelé élénk lesz, az Észak-Dunántúlon helyenként erős lökések is előfordulhatnak.
A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +6 fok között alakul.
Szerda
Döntően erősen felhős vagy borult idő várható, és sokfelé számítani kell csapadékra. Az északi, északkeleti tájakon eleinte még előfordulhat fagyott eső, ónos eső, majd ott is esőbe vált a csapadék halmazállapota, sőt szaharai por is keveredhet az esőcseppekbe. Többfelé megélénkül a szél, néhol meg is erősödhet; a déli országrészben inkább déli, másutt keleties irányú lesz a légmozgás.
A minimum-hőmérséklet -1 és +6 fok között valószínű, míg a csúcsérték 2 és 13 fok között alakul, északon, északkeleten marad hűvösebb az idő, délen enyhébb lesz.

eso – Fotó: Pixabay
Csütörtök
Alapvetően felhős időre van kilátás, ugyanakkor főként a délutáni, esti órákban nagyobb területen is elvékonyodhat, szakadozhat a felhőzet. Elsősorban a nap első felében fordulhat elő több helyen eső, zápor, később azonban csökken a csapadékhajlam. A déli, délkeleti szelet élénk, időnként erős lökések kísérhetik.
Hajnalban 0 és +7, délután 4 és 16 fok között alakul a hőmérséklet, az északi, északkeleti határvidéken lesz hidegebb az idő.
SZÉLTÉRKÉP, CSAPADÉKTÉRKÉP, HŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP
Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.
Forrás: Met.hu
Indexkép: Pixabay