Harmincöt év egy vállalkozás életében mindig különleges mérföldkő. A Szegána Kft. jubileuma apropóján Nagy Márkkal és Nagy Miklóssal beszélgettünk a kezdetekről, a fejlődés állomásairól, a generációváltásról és azokról az irányokról, amelyek ma meghatározzák az Agroinformmal is már több mint 15 éve együttműködő céget.
A nulláról indultak
„Minden kerek évszám megállásra készteti az embert. Ilyenkor érdemes végiggondolni, mit csináltunk, hogyan csináltuk, és jól csináltuk-e” – fogalmaz Nagy Miklós, a cég alapítója.
A történet 1990-ben, a rendszerváltás időszakában indult. Három szegedi alapította a vállalkozást, amelyet 1991-ben jegyeztek be hivatalosan. Nagy Miklós akkor még állami munkahelyen dolgozott, biztos fizetéssel a háta mögött.
„Volt egy stabil állásom, de úgy döntöttem, belevágok a vállalkozói világba. Volt körülbelül egymillió forint tartalékom, ami nagyjából egy évre biztosította a megélhetést. Azt mondtam magamnak: ha egy év alatt nem indul be, akkor visszalépek.”
Gépészmérnökként erős szakmai alapokra támaszkodhatott. Kezdetben másodállásban vitte a céget, majd ahogy érkeztek az eredmények, fokozatosan főállásúvá vált a vállalkozás. „Felvettem egy félállású munkatársat, és onnantól szépen, lépésről lépésre növekedtünk.”
Vetőmag, alkatrész, majd komplett gépek
Az induláskor a fő profil a vetőmag-kereskedelem és a gépalkatrész-ellátás volt, elsősorban a korábbi NDK-s gépekhez. A következő nagy döntés az volt, hogy maradnak-e ezen a szinten, vagy tudatos fejlesztésbe kezdenek.
„El kellett dönteni, hogy fejlődünk-e, bővítjük-e a létszámot, hozunk-e be új gépeket, vagy inkább megmaradunk egy vegetáló állapotban. Mi a fejlesztés mellett döntöttünk.” Ennek eredményeként egyre több gép érkezett az országba, a cég pedig a forgalmazás mellett a szerviz- és alkatrészellátásban is erősödött.
A bizalom volt az alap
A kezdeti ügyfélkör jelentős része a korábbi szakmai kapcsolatokból épült fel. „A régi ismeretségek fontos bázist adtak. Mindenki kezdő volt, senkinek nem volt sok tőkéje. A bizalomra kellett építeni” – idézi fel az alapító.
A beszállítói oldalon főként észak-európai partnerek – dán és finn gyártók – jelentek meg, akik 60–90 napos fizetési határidőt is biztosítottak. Látták, hogy Kelet-Európa nyit az új technika felé, és partnerként tekintettek az új vállalkozásokra.
„Mindig azt vallottam, hogy ha szóban megegyezünk, az kötelez. Bele kell nézni a másik szemébe, és kimondani: rendben lesz. Ezt mi is komolyan vettük, és a partnereink is.”

Nagy Márk és Nagy Miklós – Fotó: Agroinform
Generációváltás és új szemlélet
A család szerepe fokozatosan erősödött. Lánya közgazdász lett, a fiú, Nagy Márk pedig gépészmérnöki diplomát szerzett Gödöllőn, majd kereskedelem és marketing szakon is tanult.
„Nem akartam befolyásolni, mit válasszon, de amikor azt mondta, hogy azt szeretné tanulni, amit én, az jó érzés volt” – emlékszik vissza az édesapa.
Márk 2007-ben csatlakozott a céghez. Kezdetben sok használt gépet fotózott, leírást készített róluk, és elkezdte az internetes jelenlétet építeni.
„Akkoriban ez még újdonság volt a szektorban. Feltöltöttem a gépeket, jöttek az érdeklődők, és amikor megérkeztek az első eladások, a kollégák is látták, hogy ez működik.”
A cég már a 2010-es évek elején videós tartalmakat készített, gépbemutatókat tett közzé online. „Egyszer bemutatok egy gépet, és azt sokan megnézhetik. Időt takarítok meg, és közben eljut az információ az ügyfelekhez.” A Covid-időszak tovább erősítette ezt az irányt, ma már külön munkatárs segíti a videós tartalmak készítését.
Változó termékszerkezet, ciklikus kereslet
A 35 év alatt a termékpaletta folyamatosan alakult. „Vannak 5–8 éves ciklusok. Egy géptípus felfut, telítődik a piac, majd visszaesik az érdeklődés.” Ilyen időszak volt például a pótkocsik vagy a talajlazítók erős kereslete.
A Mascar márka – bálázók, vetőgépek, bálacsomagolók – a cég egyik stabil pillérévé vált.
„Sikerült erős márkát építeni, jó gyári kapcsolattal. A gépek minősége az évek során sokat fejlődött, ma már jóval kevesebb a probléma, mint két évtizede.”
A használt gépek forgalmazása mindig jelen volt. „Beszámítunk gépet, de külön nem vásárolunk használtat készletre. A beszámított gépeket felújítjuk, és úgy értékesítjük tovább.” Az online jelenlétnek köszönhetően sokszor fél órán belül érkezik érdeklődés egy-egy feltöltött gépre.

Fotó: Agroinform
Elektronika és precíziós irány
Az elmúlt években az elektronika térnyerése alapvetően átalakította a géppiacot. „Korábban alig volt elektronika a gépeken, ma már szinte minden ISOBUS-rendszerrel, GPS-alapú megoldásokkal működik.”
A fiatalabb generáció nyitott ezekre a technológiákra, de az idősebb gazdák is elfogadják, gyakran a gyerekeik, unokáik segítségével. „Lehet, hogy az édesapa nem kezeli napi szinten, de a fia vagy az unokája igen. A téli időszakban pedig mindenki utánanéz, tanulmányozza a lehetőségeket.”
Új márkák, új piacok
A cég portfóliója földrajzilag is bővült. Az észak-európai és olasz partnerek mellett ma már kínai–német együttműködésben gyártott Everun rakodógépek is szerepelnek a kínálatban. A Szegána nemcsak Magyarországon, hanem a környező országokban – Görögországtól Csehországig – is ellát importőri feladatokat, regionális alkatrészbázisként működve.
Az utóbbi időszakban két görög gyártóval is együttműködés indult: az Agroma permetezőkkel és a Siptec gépekkel. „Mindkét gyár komoly fejlesztéseket hajtott végre, európai piacra termelnek, raktárkészlettel, gyors kiszolgálással. A permetezőknél például korszerű, lengéscsillapított kereteket kínálnak, versenyképes áron.”
A műtrágyaszórók esetében a rozsdamentes kivitel iránti igényre reagálva az olasz DCM márka teljes egészében rozsdamentes acélból készült gépeit is beemelték a kínálatba, az egyszerűbb hidraulikus modellektől az ISOBUS-vezérlésű változatokig.
Mi a siker alapja?
„A túlélés és a fejlődés kéz a kézben jár” – foglalja össze Nagy Miklós. A cég tudatosan két irányt képvisel: magas műszaki színvonalú gépeket kínál azoknak, akik intenzív, professzionális felhasználásban gondolkodnak, emellett elérhetőbb árú, egyszerűbb megoldásokat is biztosít a szélesebb gazdálkodói kör számára.
Fontosnak tartják az őszinte tájékoztatást: „Meg kell mondani az ügyfélnek, mire való az adott gép. Nem szabad professzionális felhasználásra ajánlani egy hobbigépet. Az hosszú távon senkinek nem jó.”
A tisztesség, a bizalom és a folyamatos alkalmazkodás azok az értékek, amelyek 35 éve meghatározzák a vállalkozás működését – és amelyekre a következő évtizedekben is építeni szeretnének.
Indexkép: Agroinform/Kaszab Tibor