A szerdai napon az ország döntő részén még kifejezetten derült, napsütéses délelőttben volt részünk, ám a délután folyamán megérkező hidegfront hatására több tájegységünkben is erőteljessé vált a gomolyfelhő-képződés, emlékeztet posztjában a HungaroMet. Mint írják, elsősorban a Dunántúlon, a Duna környezetében, valamint kisebb számban az északkeleti harmadon alakultak ki záporok és zivatarok, sőt helyenként heves szupercellás zivatarok is kipattantak. A zivataros cellák meglehetősen sebesen mozogtak északnyugati irányból délkelet felé, aminek a közvetlen eredménye a csapadéktérképeken is jól láthatóvá vált.
A felhőzet gyors áthelyeződése miatt ugyanis csak kevés mérőállomáson regisztráltak 10 millimétert meghaladó csapadékösszeget, 20 milliméter feletti mennyiséget pedig mindössze egyetlen MET-ÉSZ önkéntes észlelő rögzített.
A frontális zóna érkezése előtt még igazi kánikula uralkodott az országban, a csúcsértékek 29 és 34 Celsius-fok közé emelkedtek. Újpesten a hőmérők 34,4 Celsius-fokot mutattak, ami új napi fővárosi melegrekordnak számít, megdöntve az 1958-ban rögzített korábbi, 33,5 Celsius-fokos csúcsértéket.
Eközben a kontinens nyugati felén egy észak-afrikai magasnyomású gerinc, az úgynevezett hőkupola ejtette csapdába a forró levegőt, amely
az év ezen időszakában megszokottnál akár 12-16 Celsius-fokkal is magasabb értékeket produkál.
A spanyolországi Badajozban a hőmérséklet elérte a 38 Celsius-fokot, miközben Santanderben és az Egyesült Királyságban is megdőltek a korábbi májusi rekordok. Franciaországban a rendkívüli, helyenként a 39 Celsius-fokot is megközelítő hőség miatt már halálos áldozatokról is beszámoltak a hatóságok, miután ketten sportolás közben életüket vesztették. Az olaszországi rekordok is azt mutatják, hogy a jelenlegi szélsőséges időjárás már nem egy átmeneti kilengés, hanem a globális felmelegedés miatt az új normává válik Európában.
Forrás: HungaroMet, euronews.com
Indexkép: Shutterstock