A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ismételten felhívja a bioüzemanyag-termelők és -forgalmazók figyelmét, hogy a 2025. évre vonatkozó BIONYOM adatokat 2026. március 20-án (pénteken) éjfélig szükséges benyújtani. A kötelezettség elmulasztása súlyos következményekkel járhat: a nyilvántartásokból történő automatikus törléssel és bírsággal is számolni kell.



Az adatszolgáltatást kizárólag elektronikus úton lehet teljesíteni a Nébih Ügyfélprofil Rendszerén (ÜPR) keresztül. A rendszer már elérhető, és a benyújtás megkezdhető. Fontos, hogy még a nemleges adatszolgáltatást is kötelező beküldeni.

Az adatbeküldés többféle módon történhet: természetes személyek saját jogon, cégek esetében pedig meghatalmazott vagy cégjegyzésre jogosult személy által. Az ÜPR rendszerbe az ügyfélkapus (KAÜ) azonosítást követően lehet belépni, majd a következő útvonalon érhető el a megfelelő felület:

Bejelentkezés / Ügyintézés és felügyeleti díj bevallás / Földművelésügy → Bioüzemanyag / Biomassza-kereskedők, biomassza-feldolgozók és üzemanyag-forgalmazók adatszolgáltatása


bio

Fotó: Shutterstock


A hivatal honlapján elérhető minden szükséges dokumentum, beleértve az adatszolgáltatási Excel sablont és az egyéb hivatalos formanyomtatványokat:

  • Nébih nyomtatványok
  • A Nébih weboldalán emellett az alábbi információk is megtalálhatók:
  • az ÜPR használatát segítő útmutató,
  • tájékoztatás az esetleges üzemszünetekről és üzemzavarokról,
  • általános elektronikus ügyintézési tudnivalók.

A hivatal arra kéri az érintetteket, hogy ha bármilyen hibát vagy problémát tapasztalnak az adatszolgáltatási sablonnal vagy a felület működésével kapcsolatban, azt jelezzék mielőbb az ügyfélszolgálat felé.

Fontos tudni, hogy az adatfeltöltő rendszer a jogszabályban meghatározott határidő, március 20. éjfél után automatikusan lezár. Az adatszolgáltatás megtörténtéről a Nébih hivatalos értesítést küld az ügyfél- vagy cégkapura.


További kérdések esetén az alábbi elérhetőségeken kérhető segítség:

  • 06-1/336-9000, 06-1/336-9024
  • ugyfelszolgalat@nebih.gov.hu

Vonatkozó jogszabály:

821/2021. (XII. 28.) Korm. rendelet – A bioüzemanyagok és folyékony bio-energiahordozók fenntarthatósági követelményeiről és igazolásáról

Forrás: Nébih

Indexkép: Shutterstock