Ha a brit áruházláncok téli zöldségkínálatát vizsgáljuk, könnyen kiderül: a csöves kukorica, a zöldbab vagy az újhagyma jelentős része Nyugat-Afrikából, Szenegál északi térségéből érkezik. A Szahara peremén működő két nagy gazdaság az elmúlt években meghatározó beszállítóvá vált az Egyesült Királyság frissáru-ellátásában – a jelenség pedig jól mutatja, hogyan alakul át a globális zöldség-kereskedelem.



Szenegál északi részén az év első hónapjaiban is 30–35 Celsius-fok körüli hőmérséklet jellemző, miközben csapadék alig hullik. A térség első látásra nem tűnik klasszikus zöldségtermesztő vidéknek, a gyakorlatban azonban az öntözés kulcsszerepet játszik. A Szenegál folyó vizét csatornarendszeren és szivattyúhálózaton keresztül juttatják el a termőterületekre, így több ezer hektáron intenzív termesztés folyik.

A betakarított termények – kukorica, zöldbab, retek, újhagyma, chili vagy sütőtök – rövid időn belül hűtött csomagolóüzembe kerülnek, majd közúton a Dakar melletti kikötőbe szállítják őket. Innen konténerhajó indul Európa felé, és kevesebb mint egy hét alatt brit elosztóközpontokba érkezik az áru.

A rendszer a téli időszakban heti szinten több millió csomó újhagymát, több tíz tonna zöldbabot és jelentős mennyiségű egyéb zöldséget mozgat meg.

Az Egyesült Királyság élelmiszer-szükségletének mintegy 40%-át importból fedezi, a friss zöldségek esetében pedig télen az importarány akár 90% körül is alakulhat. A korábbi években a fő beszállítók Dél-Európa és Latin-Amerika voltak, míg bizonyos termékek légi úton Kelet-Afrikából érkeztek. Az utóbbi időben azonban Nyugat-Afrika, ezen belül Szenegál szerepe erősödött.


szenegal

 Fotó: Shutterstock

Ennek több oka van. A mediterrán térségben fokozódik a vízhiány és a termőterületekért folytatott verseny, miközben a légi szállítás környezeti megítélése romlott. A tengeri áruszállítás ugyan lassabb, de fajlagosan alacsonyabb kibocsátással jár, mint a repülőgépes fuvarozás. Emellett a Brexit utáni kereskedelmi környezet is új beszállítói kapcsolatok kialakítására ösztönözte a brit importőröket.

Szenegál politikai és gazdasági stabilitása szintén vonzó tényező. A külföldi cégek földtulajdont nem szerezhetnek, de hosszú távú bérleti konstrukciók révén jelentős beruházásokat hajthatnak végre. Az öntözés vízhasználata engedélyhez kötött, helyi irányítóbizottságok bevonásával történik.

A modell egyik alapja az alacsonyabb munkaerőköltség.

A gazdaságok több ezer embernek adnak munkát, ami egy magas munkanélküliséggel küzdő térségben jelentős tényező. Ugyanakkor a mezőgazdasági bérek nem magasak, ami hozzájárul a nemzetközi versenyképességhez. A brit termelők szerint például egyes zöldségek esetében a költségek döntő részét a munkaerő teszi ki, míg Szenegálban ez az arány jóval alacsonyabb.

Felmerül azonban a kérdés: mennyire fenntartható a több ezer kilométeres ellátási lánc?


A tengeri szállítás környezeti terhelése kisebb, mint a légi áruszállításé, de így is számottevő. Emellett az is vita tárgya, hogy indokolt-e egész évben azonos termékkínálatot biztosítani, vagy célszerűbb lenne nagyobb mértékben alkalmazkodni a szezonális adottságokhoz.

A szenegáli példa magyar szemmel is tanulságos. A hazai kertészeti ágazatot is egyre inkább érinti a vízhiány, a munkaerőköltség emelkedése és az importnyomás. A globális frissáru-piac átrendeződése azt mutatja, hogy a termelés helyszínét ma már nemcsak az éghajlat, hanem a vízhez való hozzáférés, a logisztika, a költségszint és a kereskedelmi kapcsolatok együttese határozza meg.

Forrás: bbc.com

Indexkép: Shutterstock