Az Alföld vízhiányos állapota nem egyetlen okra vezethető vissza, erre hívta fel a figyelmet dr. Hupuczi Júlia, a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának főiskolai docense Kiszáradó Alföld című előadásában. A jelenlegi helyzetet egyszerre alakítják a természetföldrajzi adottságok, a csapadék időbeli eloszlása, a melegedő klíma és az emberi területhasználat. Mint hangsúlyozta, az, hogy az Alföld milyen irányba változik tovább, jelentős részben rajtunk is múlik.
Az őszi talajnedvességi adatok szerint már a felső 50 centiméteres talajrétegben is komoly vízhiány mutatkozott az ország nagy részén. Az 1 méteres mélységig vizsgált talajrétegben pedig még súlyosabb volt a helyzet: több térségben jelentős mennyiségű víz hiányzott a talajból. A probléma azonban nemcsak a felszín közelében látszik.
A talajvízszint-mérések azt mutatják, hogy a 30 éves átlaghoz képest az Alföld számos pontján jóval mélyebben található a talajvíz, mint korábban.
A helyzet megértéséhez nem elég azt nézni, mennyi csapadék hullik egy év alatt. Az előadó rámutatott, hogy az éves mennyiség önmagában félrevezető lehet. Bár hosszabb időtávon nem minden esetben látszik drasztikus csökkenés a csapadékösszegben, az eloszlás egyre kedvezőtlenebb. Kevesebb a csapadékos nap, közben nő a száraz időszakok hossza, amikor pedig esik, sokszor rövid idő alatt nagy mennyiség zúdul le. Ez a víz gyakran nem tud kellő mértékben beszivárogni a talajba, így gyorsan elfolyik vagy elpárolog.
Dr. Hupuczi Júlia szerint az Alföld klimatikus helyzete önmagában sem egyszerű. A Kárpát-medence földrajzi adottságai miatt a nyugatról érkező nedves légtömegek jelentős része már az Alpok térségében leadja csapadéka egy részét. Mire a légtömegek elérik a medence belsejét, kevesebb nedvességet szállítanak, ezért az Alföld eleve hátrányosabb helyzetben van a Dunántúlhoz képest. Ez nem új jelenség, hanem régóta meglévő természeti adottság.
Mire a nyugati légtömegek elérik az Alföldet, már kevesebb nedvességet szállítanak – Fotó: Agroinform
Az előadás egyik fontos üzenete az volt, hogy az Alföld vízháztartása történetileg sem kizárólag a helyben lehulló csapadéktól függött.
A térség vízellátásában korábban jelentős szerepe volt a környező területekről érkező felszíni és felszín alatti vizeknek, valamint a kiterjedt vizes élőhelyeknek.
Ezeknek a rendszereknek egy részét azonban az ember átalakította: szabályozta a folyókat, lecsapolta a vizenyős területeket, és intenzív mezőgazdasági használat alá vonta a tájat.
A szakember szerint különösen nagy felelőssége van a talajhasználatnak. A talaj az egyik legfontosabb természetes vízraktárunk lehetne, de csak akkor, ha szerkezete megfelelő állapotban van. Sok helyen azonban a túlzott vagy nem megfelelő művelés lerontotta a talaj vízbefogadó és vízmegtartó képességét.
A tömörödött rétegek, a művelőtalpak és a fedetlen felszín mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a lehulló csapadék ne jusson le a mélyebb rétegekbe, hanem a felső zónában rekedjen, ahonnan gyorsan vissza is párolog.
A legjobb víztározó közeg a talaj, ha hagyjuk, hogy tegye a dolgát – Fotó: Agroinform
Különbség van a Duna–Tisza köze és a Tiszántúl között is. A homokhátsági térségekben a laza, homokos talajok gyorsan elvezetik a vizet, míg a Tiszántúlon a kötöttebb, agyagosabb talajok inkább visszatartják azt. A gond azonban mindkét térségben az, hogy a jelenlegi tájhasználat sok esetben nincs összhangban a természeti adottságokkal.
Az előadó hangsúlyozta: a megoldás nem egyetlen beavatkozásban rejlik, hanem szemléletváltásra van szükség. Az agrárium az ország területének döntő részén jelen van, ezért sokat tehet a vízveszteség mérsékléséért.
A talajkímélő művelés, a növényi fedettség megőrzése, a regeneratív irányok erősítése és az adott terület eltartóképességéhez jobban igazodó hasznosítás mind segítheti a víz helyben tartását.
Dr. Hupuczi Júlia szerint az Alföld nem egyik napról a másikra „szárad ki”, hanem folyamatosan alkalmazkodik a változó viszonyokhoz. A kérdés inkább az, hogy az emberi beavatkozások ezt az alkalmazkodást segítik-e, vagy tovább rontják a helyzetet. A lehulló csapadék hasznosítása, a talajok állapotának javítása és a vízmegtartó gazdálkodás erősítése nélkül a vízhiány tovább mélyülhet. Jó hír ugyanakkor, hogy egyre több gazdálkodó keresi azokat a megoldásokat, amelyekkel a termelés és a táj vízháztartása között jobb egyensúly teremthető.
Indexkép: Képernyőfotó
