Február 10–11-én ismét Kecskemét adott otthont a portálunk, az Agroinform által megrendezett PREGA Precíziós Gazdálkodási Konferencia és Kiállításnak, amely immár több mint egy évtizede a hazai agrárdigitalizáció egyik legfontosabb szakmai fóruma. Míg a kezdeti években elsősorban koncepciókról és technológiai lehetőségekről szólt a többszáz érdeklődőt vonzó konferencia, mára a hangsúly egyértelműen a működő, gazdasági eredményt hozó megoldásokon van.

kerekasztal-beszélgetés

A konferencia számos izgalmas szakmai kerekasztal-beszélgetésnek is otthont adott, képünk az állattenyésztési szekció egyik ilyen eszmecseréjén készült – Fotó: Agroinform.hu

A digitalizáció a mezőgazdaság teljes területén egyre gyorsabban terjed: drónok segítik a növényvédelmet, szenzorok és kamerák figyelik az állattartó telepeket, a gazdák pedig egyre gyakrabban mobilalkalmazásokon keresztül irányítják gazdaságuk egyes folyamatait. A legnagyobb kihívás ma már nem az adatok gyűjtése, hanem azok rendszerezése és értelmezése, hogy valódi döntéstámogató eszközzé váljanak.

„Minden forint számít”

Bolyki Bence, az Agroinform portálvezetője és a rendezvény ötletgazdája a rendezvény kapcsán úgy fogalmazott: a precíziós gazdálkodás nem pusztán eszközök és szoftverek kérdése, hanem alapvetően gondolkodásmód. Mint rámutatott:

A mai gazdasági környezetben a gazdálkodóknak egyre kisebb kockázattal és egyre nagyobb hatékonysággal kell működniük. A konferencia célja ezért az volt, hogy a résztvevők olyan gyakorlati megoldásokat és ötleteket kapjanak, amelyeket saját gazdaságukban is alkalmazni tudnak.

A szakmai érdeklődést jól mutatja, hogy az Agroinform konferenciái iránt továbbra is jelentős a kereslet: 2025-ben a különböző rendezvényekre – az online konferenciákra és a PREGA-ra – mintegy 34 ezer regisztráció érkezett.

Adatalapú gazdálkodás

Nagy István agrárminiszter a konferencia megnyitóján elmondott beszédében arra mutatott rá: a 21. századi mezőgazdaság alapja az adatokon nyugvó döntéshozatal.
A precíziós technológiák alkalmazása egyszerre növeli a termelés hatékonyságát, javítja az állatjóléti feltételeket és csökkenti a környezetterhelést. A gazdálkodók beruházási aktivitása is ezt tükrözi: 2025-ben a magyar termelők mintegy 163,5 milliárd forint értékben vásároltak mezőgazdasági gépeket, ami több mint 20 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.
Jakab István, a MAGOSZ elnöke és az Országgyűlés alelnöke a generációváltás és a tudásátadás fontosságát emelte ki. Szerinte a gyorsan változó technológiai környezetben kulcsfontosságú, hogy a tudás és az adatok minél gyorsabban eljussanak a gazdálkodókhoz.

Gyakorlati példák a szántóföldtől az állattartásig

A konferencia hat szakmai szekcióban, több mint 110 előadó részvételével mutatta be az agrárdigitalizáció legújabb megoldásait. Az előadások a szántóföldi növénytermesztéstől az állattenyésztésen át egészen az élelmiszeripari technológiákig terjedtek.

A bemutatók között szerepelt például az AgXeed AgBot robottraktor alkalmazásának gyakorlati tapasztalata is, amely jól mutatja, milyen irányba fejlődik a mezőgazdasági géptechnológia.

Prega

A kiállított gépek, köztük az AgXeed AgBot robottraktor erősítették a rendezvény gyakorlatias szemléletét – Fotó: Agroinform.hu

Innovációs díjak a PREGA-esten

A rendezvényhez kapcsolódó PREGA-esten idén először innovációs díjakat is átadtak, amelyek az agrárdigitalizáció leginkább előremutató fejlesztéseit ismerték el.

A Top digitális szolgáltatás kategóriában az MBH Bank Agrárcentrum Agrár Partner platformja nyert. A rendszer célja, hogy a gazdálkodók számára ne csupán pénzügyi szolgáltatásokat, hanem egy komplex információs ökoszisztémát biztosítson: mesterséges intelligenciával támogatott szakmai információkat, piacteret és üzleti támogatást is kínál.

A Top precíziós megoldás díjat a Senit Kft. Okosfarm telepfelügyeleti rendszere kapta. Az integrált platform kamerákkal és szenzorokkal figyeli a telephely működését, valós időben gyűjti az adatokat, és szükség esetén automatikusan beavatkozik – például ventilációt indít vagy vezérli az ajtókat.

A Top állattenyésztési megoldás kategóriában a Systo Kft. Riska telepirányítási rendszerét ismerték el. A digitális platform az állománykezelést, a termelési adatokat és az adminisztrációt egyetlen rendszerben kezeli, ezzel támogatva a hatékonyabb döntéshozatalt az állattartó telepeken.

Prega

Első alkalommal adtuk át a PREGA Innováció Díjakat – Fotó: Agroinform.hu

Elismerések a digitalizáció élharcosainak

A PREGA-esten adták át az Agrárgazdaság Digitalizációjáért Díjat is, amelyet a Magyar Precíziós Gazdálkodási Egyesület hozott létre a digitalizáció terjedését segítő szereplők elismerésére.

A 2026-os díjazottak között szerepelt az AgroVIR Kft., amely felhőalapú farmmenedzsment rendszerével több mint 600 ezer hektár mezőgazdasági terület adatkezelését segíti.

Szintén elismerést kapott a Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége, amely falugazdász-hálózatával és digitális képzési programjaival támogatja a vajdasági gazdálkodók technológiai felzárkózását.

A díjazottak között volt a Zala vármegyei Kossuth Mezőgazdasági Kft. is, ahol a Kátai család közel 2000 hektáron alkalmaz adatvezérelt gazdálkodási rendszereket, több mint egy évtizede gyűjtve és elemzve a termelési adatokat.

Prega

A konferencia és kiállítás évről évre a szakma találkozópontja is – Fotó: Agroinform.hu

A jövő agráriuma már a jelen

A PREGA 2026 összegzése egyértelmű: a precíziós gazdálkodás ma már nem a jövő ígérete, hanem a jelen gyakorlata. A digitalizáció, az automatizáció és az adatalapú döntéshozatal egyre inkább meghatározza a mezőgazdaság versenyképességét.

A konferencia üzenete világos volt: a modern agráriumban minden adat, minden döntés – és valóban minden forint – számít.

Köszönjük támogatóinknak a PREGA megrendezéséhez nyújtott segítségüket, előadóinknak és vendégeinknek pedig a részvételt – találkozzunk 2027-ben is!


Prega