Kína évente a világ gabonatermésének megközelítőleg egynegyedét használja fel, emellett számos fontos mezőgazdasági termék legnagyobb importőrének számít. Emiatt a kínai agrárpolitika változásai rendszerint a nemzetközi árupiacokon is érezhető következményekkel járnak. A pekingi vezetés a 2030-ig szóló gabonaipari fejlesztési programban olyan élelmiszer-ellátási rendszert kíván kialakítani, amely ellenállóbb a gazdasági és geopolitikai kihívásokkal szemben.
Kevés az erőforrás, de növelni kell a termelést
Az ország 15. ötéves tervében azt a célt tűzte ki, hogy az éves gabonatermelés 2030-ra elérje a 725 millió tonnát. Ez mérsékelt növekedést jelent a 2025-re kitűzött 714,9 millió tonnás szinthez képest. A termelés bővítését korszerű vetőmagok alkalmazásával, modernebb mezőgazdasági technológiákkal, a gépesítés további fejlesztésével, valamint az öntözési és agrárinfrastruktúra korszerűsítésével kívánják elérni. Tény azonban, hogy az országban korlátozott a művelhető földterület, és a gyors urbanizáció. A vízhiány és az egyre gyakoribb szélsőséges időjárási események is nehezítik a termelés bővítését. A vízellátás különösen fontos kérdéssé vált, hiszen több jelentős szántóföldi növény – köztük a kukorica és a rizs – termesztése megfelelő öntözési háttér nélkül nehezen biztosítható. Emellett az új infrastruktúra kiépítése és az energiafelhasználás növekedése a termelési költségeket is emelheti.
Biztonságosabb sok országgal kereskedni
A kínai piac továbbra is jelentős mennyiségű, magas fehérjetartalmú búzát igényel a malomipar számára. Még fontosabb, hogy a takarmányipar szójaigénye a jövőben is 100 millió tonnás nagyságrendben teszi szükségessé az importot. A Kínába érkező termények döntően tengeri útvonalakon érkeznek, amelyek érzékenyek lehetnek a katonai konfliktusokra, vagy a nemzetközi szállítási láncokat érintő zavarokra. Kína az utóbbi 10 évből azt tanulta, hogy érdemes nagy stratégiai készleteket tartania, és sok országgal kereskednie. Ezért a beszerzések egyre szélesebb földrajzi körből történnek. Az elmúlt években Kína növelte gabonavásárlásait Dél-Amerikából, a Fekete-tenger térségéből és Délkelet-Ázsiából, miközben korábbi beszállítóitól (így az USA-tól) igyekezett függetlenebbé válni.
Peking a vásárlásait a saját terméséhez és a kedvező nemzetközi árakhoz is igazítja, így a búza, kukorica és szója iránti kereslete 10-15 millió tonnát is tud ingadozni egyik évről a másikra. Ez természetesen a nemzetközi gabonapiacok áringadozását is növeli. Miközben a búza és a kukorica terén van esély arra, hogy az ország egyszer önellátó legyen, a szójára ez nem igaz. A kínai vezetés minden erőfeszítése ellenére az import növekvő trendet mutat.
Kína szójaimportja – Az Agroinform adatgyűjtése alapján
Kapcsolódó cikkünk: Ne ábrándozzunk tovább: Kína végleg hátat fordított az európai sertéshúsnak.
Indexkép: Shutterstock.
