"A meteorológusok az egész országra apró esőket és 20-25 0C körüli hőmérsékletet jósolnak a hét minden napjára. Ezek beindítják a párát, nedvességet kedvelő gombákat és a levéltetvek is szaporodni fognak. Sajnos ezek a néhány mm-es esők nem pótolják a talajok mélyebb rétegeiben kialakult vízhiányt (0-100 cm vízhiány). 

A kertek fái, bokrai továbbra is szenvednek a szárazságtól, legyengültek, nehezebben birkóznak meg a károsítókkal. Védelemre szorulnak. Úgy vélem, hogy most sok kertben fel kell venni a permetezőgépet. Az almatermésűek varasodásáról már írtam a 9. felhívásban, de már a csonthéjasokra is gondolni kell" – írja dr. Zsigó György, idei 13. felhívásában.

"Az országos előrejelző hálózat összesítő táblázata azt mutatja, hogy már most is folyamatosan rajzik az almamoly, a szilvamoly és a keleti gyümölcsmoly. Sajnos egybefolynak a nemzedékeik, folytonos kártételükre számíthatunk az egész évben. Farkas Ádám kollégám pl. az almamoly elleni permetezés megismétlését javasolja. Ez a három molyfaj szinte az összes gyümölcsfánkon károsíthat (11. felhívás). Az előző felhívásban megpróbáltam összeszedni a védekezés lehetőségeit.

„A közönséges levélpirosító alma-levéltetű is megérkezett. Ezt a fát ismerem, néhány levele lehullik, és ezzel leáll a kártétel. A levéltetű miatt nem kell felvennem a permetezőgépet.”-írtam a fénykép alá a  9. felhívásban. Nem mindenki ilyen szerencsés, mert nem biztos, hogy a „helybeli” katicák kordában tudják tartani őket. A levéltetvek által terjesztett vírusok miatt is dönthetnek a permetezés mellett.

Levéltetű specialista a pirimikarb és a flonikamid hatóanyagúak, de a lambda cihalotrin, az acetamiprid és az azadirachtin A hatóanyagokból gyártottak is engedélyezettek. Sok egyéb készítmény közül válaszhatunk, ilyenek pl. a növényi vagy paraffinolajat, a narancsolajat, a szója lecitint vagy a káliszappant tartalmazók. Néhányat spray formában is megvehetünk. Gyérítésre alkalmas az a készítmény, mely egy gyorsan beszáradó polimerhálót képez a rovarok és az atkák testén. A csalánkivonat már „hivatalosan” is engedélyezett, mert az egyszerű anyagok között is megtalálható. 

növényvédelem

Varasodás – Fotó: Zsigó György/NMNK

A hét időjárása esősre fordul, a pára is tartósnak ígérkezik. A csonthéjasok gombás betegségei berobbanhatnak! A kajszin, a szilván, a cseresznyén, az őszibarackon és a mandulán is megerősödhet a levéllyukacsosodást okozó gombának, a sztigminának a fertőzése. Cseresznyén láthatják a blumeriella gomba első tüneteit, a sárguló leveleket.

Kajszigyümölcsön már megjelentek a varasodás apró ragyái és a gnomónia körkörös tünetei. (06.01-i fotók.) A felsorolt kórokozók ellen engedélyezett a réz és a kéntartalmúak közül jónéhány gombaölő. De csak óvatosan, mert a réz és a kén is perzselhet. A felszívódóknál ettől nem kell félni, ilyenek pl. a ciprodinilt és a boszkalidot és kombinációban piraklostrobint is tartalmazó gombaölők. 

növényvédelem

Blumeriella gomba első tünetei– Fotó: Zsigó György/NMNK

növényvédelem

Gnomónia körkörös tünete – Fotó: Zsigó György/NMNK

Az elmúlt hetekben nem kaptunk hirtelen lezúduló, a cseresznyét repesztő záporokat. Így nem volt nagy gondunk a gyümölcsfertőző moníliával. Az időjárás változásával, az érésben lévő gyümölcsöt megtámadhatja a monília. A felsoroltak mellett pl. a fenhexamid, az izofetamid és a fludioxonil hatóanyagokból is gyártottak III. kategóriás készítményeket. 

Az almatermésűeknél, a réz és a ciprodinil hatóanyagokból készültek engedélyezettek a gyümölcsön megjelenő moníliás rothadás megelőzésére. A réztartalmúakat a kisdiónyi nagyság után, a termések viaszosodásától javasolják. 

A permetezések ismétléséről a gazda tud dönteni. Tájékozódjanak a készítmények címkéjén arról, hogy melyik növényre engedélyezték és hányszor lehet kezelni a felsorolt gombaölőkkel.

Ahol a fagy vagy a monília elvitte a virágokat, ott is védjék a fákat. A nyár végéig alakulnak ki a következő évi termőrügyek és a téli mínuszok ellen is a hajtások tápanyagos feltöltésével védekezhetünk! A leveleknek őszig dolgozniuk kell!' – olvasható a felhívásban.

Forrás, indexkép: Dr. Zsigó György/NMNK