A nyári utazási szezon az eddig megszokottnál jóval költségesebbnek és bizonytalanabbnak ígérkezik, különösen az európai úti célokat választók számára. Az iráni háború következtében az egekbe szökő és rendkívül hullámzó üzemanyagárak világszerte komoly kihívás elé állítják a légi közlekedési szektort. Nemzetközi szakértők arra figyelmeztetnek, hogy Európában már május közepére kritikus szintet érhet el a kerozinhiány, ami alapjaiban írhatja át milliók nyaralási terveit.
Az európai légitársaságok közül olyan óriások, mint a Lufthansa és a KLM, már megkezdték a járatszámok csökkentését. A szektor szereplői globálisan a költségek áthárításával védekeznek: emelkednek a jegyárak, drágulnak a poggyászdíjak, és sorra jelennek meg a különféle üzemanyagfelárak.
Egyes elemzések szerint a repülőjegyek átlagára a háború kezdete óta több mint 35 százalékkal emelkedett, miközben a kerozin piaci ára több mint 70 százalékos ugrást mutatott.
A kialakult helyzetben felértékelődött a légitársaságok korábbi pénzügyi stratégiája. A Ryanair például az üzemanyag-szükségletének 80 százalékát még a konfliktus előtt, hordónként 67 dolláros áron kötötte le, ami 2027 márciusáig biztosít számára védelmet. Ez az érték a jelenlegi piaci viszonyok között az egyik legkedvezőbb beszerzési árnak számít. Hasonlóan stabil lábakon áll a magyar utasok körében népszerű Wizz Air is: a társaság közleménye szerint korábbi opciós ügyleteik révén kerozinszükségletük jelentős részét biztosították, így pénzügyi helyzetük stabil, és hatékonyan védettek a hirtelen áremelkedésekkel szemben.

illusztráció – Fotó: Pixabay
A szakértők szerint a bizonytalanság mértéke a pandémia alatti időszakot idézi. Míg az amerikai légitársaságok saját finomítói kapacitásaik révén jobb helyzetben vannak, Európa és Ázsia kitettsége a közel-keleti importnak rendkívül magas. A JPMorgan jelentése szerint az európai készletek május végéig tarthatnak ki, ami júniustól újabb drasztikus kapacitáscsökkentéseket vonhat maga után, elsősorban a kevésbé nyereséges útvonalakon.
A turisztikai szakemberek és kormányzati tisztviselők – köztük a spanyol ipari miniszter – egybehangzóan azt javasolják az utazni vágyóknak, hogy minél előbb foglalják le repülőjegyeiket. Jelenleg ugyanis a légitársaságok még a korábban, alacsonyabb áron beszerzett készleteket használják, de amint ezek kifogynak, a jegyárakban újabb, drasztikus emelkedés várható. Aki tehát megfizethető nyaralást tervez, annak a gyors döntés jelentheti az egyetlen garanciát.
Forrás: Világgazdaság
Indexkép: Pixabay