Több oroszországi régióban is havazott, havas eső esett az elmúlt három napban. Lényeges melegedés csak a hétvégére várható. Április végén Európában már éppúgy a szántókon, mint a kertekben egy sor virágzó növényt látunk, amelyeket érzékenyen érint a fagy. Nem így Oroszországban!
A szakminisztérium tájékoztatása szerint a fagyra legérzékenyebb növényeket, így különösen a cukorrépát, a kedvezőtlen időjárással érintett térségekben még nem is vetették el. A gyümölcsfák pedig még nem léptek virágzási szakaszba.
A tárca azt is közölte, hogy jelenleg az őszi vetések 97 százaléka van jó vagy kielégítő állapotban, ami jóval magasabb arány a tavalyi szintnél, amikor ugyanezen a napon ez 90,2 százalékos volt.

Még csak a bokrosodásnál jártak a búzák, és a bimbóknál a gyümölcsfák – Fotó: Shutterstock
A tavaszi vetésekkel kapcsolatban elhangzott, hogy eddig mintegy 4 millió hektáron végeztek a munkával. „Bizonyos elmaradás tapasztalható a tavalyi ütemtervhez képest, ami a középső országrészben, a Volga menti térségben és néhány déli régióban lehullott nagy mennyiségű csapadékkal, valamint a hideg időjárással függ össze. Amint az időjárási viszonyok normalizálódnak, a gazdálkodók felgyorsítják a munkák ütemét” – áll a közleményben.
Összességében Oroszországban 2026-ban mintegy 56 millió hektáron terveznek tavaszi növényeket vetni. Az őszi és tavaszi vetésű növények betakarítása az utóbbi években már 83-84 millió hektáron indul meg az országban. 2022-ben még 80 millió hektár körül volt a művelt terület.
Indexkép: Shutterstock.